Keress rá:

Páginas

Napi outfit

Tegnap nálam voltak a barátnőim, és ha már ilyen szépen összegyűltünk, és a fotósom is itt volt, gondoltuk, készítünk pár képet. Ez sikerült is, most három bejegyzésnyi outfit kép várakozik a közzétételre (azaz ezután már csak kettő :) ), szépen apránként láthatjátok is őket. A mostaniban egy általam már gyakran emlegetett öltözéket láthattok: leggings tunikával és gladiátorszandál. A kiegészítőim össze vannak hangolva, mindenem baglyos, ami akár túlzás is lehet, de mivel nagyon szeretem őket, így nem érdekel. A fotósom most is Pozderka Petra volt, itt láthatjátok még a képeit. Sminket szinte nem is viselek a képeken, 30° fölött egy rúzson kívül semmi értelmét nem látom annak, hogy mást is magamra kenjek.


A folytatásért kattintsatok tovább:











Tunika: AX Paris
Leggings: Yours
Szandál: Deichmann
Clutch: Oasap
Gyűrű, fülbevaló, nyaklánc: Ebay
Napszemüveg: C&A

Ti mit viseltek nyáron napközben? Mit gondoltok a kiegészítő szettekről?

25 hozzászólás:

Velvet FizZ Blog

Tényleg minden baglyos *.*

Mely

Olyan jó összhangban vannak rajtad a kiegészítők meg a ruhák. A kék clutch nagyon tetszik. :)

Bobby

Baglyokból sosem lehet túl sok, mindig is ez volt a véleményem. Én inkább keveslem kicsit! :)

Névtelen

Szia! Nagyon csinos voltál, szépen összeválogattad a ruhákat! :) További szép napot! Brigi

Névtelen

ezerszer jobban nézel ki, mint gimiben! - egy ex tpg-s - :))

citromhab

Bobby - van még baglyos kitűzöm is, de az színben nem passzolt a többihez, csak azért nem került fel. :)

Névtelen - ez nem ér, érdekelne ki vagy. :D Amúgy köszönöm, én is így érzem, bár a fekete feliratos pólókat és fekete nadrágot nem nehéz túlszárnyalni. :D

samelike

Szép az Évi, nekem nagyon tetszik ez a szett! Összességében olyan kis hippis természet lány húrt pendít meg, a baglyos kiegészítők pedig szuperek nagyon illenek a tunikádhoz! Nekem nincs clutchom valószínűleg azért mert nem szeretek kézbe cipelni semmit, de még nálad ez is tetszik feldobja az egészet a kék színével. :)

Melantha

Nagyon tetszik az összeállításod, még mindig.:)

Igyekszem összehangolni én is a kiegészítőimet, de nem mindig sikerül.:D
Bár mostanában ilyen kis fura bigyókat rendeltem, amiknek köze van a leendő hivatásomhoz. Szóval most van szemicilin-kapszula mintás fülbevalóm, emberi szív-nyakláncom(eeeeeltörtem, az ékszerészre vár),meg gyűrűm. Meg csontvázkezes fülbevalóm. Sajnos, nem illenek össze, úgyhogy max 1 ilyet tudok felvenni, valami egész más random dologgal. :)

Most arra próbálok rájönni, hogy a lórieni leveles kitűzőm mivel fogom hordani. 10 éve vágytam már rá:D

Vixenlady89

Nagyon tetszik a szetted. a blogomban nekem is van pár nyári outfites posztom nézd be nyugodtan :)

Fanni

Nagyon csinos ez a szett!Szerintem nem sok a bagoly.Aranyos!

mrs__kovacs

Nem sok a bagoly!!! Azokból sosem elég! :D
Viccet félretéve tényleg nem érzem soknak. :]
A táska is nagyon tetszik.

Eri Nails

Az a kék táska ... nagyon jóó!!

Rami

ugyanilyen szandim van, barnában:)

Kittiie

Az a kék clutch...imádom és a baglyokat is. :)

Monic

Ó, baglyok! Nekem is van fülbevalóm, nyakláncom és gyűrűm is, imádom őket! :D
Ízléses az öltözéked, szépen összeválogattad a kiegészítőket is, csini vagy! :)

Unknown

Tunika és a szemcsi extrajóó :)A kék clutch..hm, nem igazán jön be a színe, de be kell ismernem teljesen feldobja szettet!

Névtelen

Nem kényelmetlen hosszabb távon ilyen lapos, talpanincs szandált hordani? Azt gondoltam túlsúly esetén ez elég megterhelő lehet. Nekem lúdtalpam van, így eleve kilőve egy ilyen cipő, de sztem te is figyelj oda, mert felnőtt korban is könnyen kialakulhat, komoly súlyfeleslegnél meg még esélyesebb. A lúdtalp pedig a térd, csípő, gerinc stb részeken okozhat gondokat, ha nem korrigáljuk.
Remélem nem lett sértő, amit írtam. A tunika nagyon tetszik btw, írtó jó a mintája!

anna

Bikira

nekem a clutch és a napszecsó jönnek be nagyon. csinos voltál :)
(roni)

Petra

én is imádom a baglyos kiegészítőket, és a táska is nagyon tetszik! :)

Névtelen

Most előjött a kritikus énem, szóval elnézést a kötözködésért.
Én szívem szerint betiltanám a keresztbe csíkos mintájú ruhákat, 46-os méret fölött, mert szerintem nem igazán előnyös, ennél a ruhánál főleg az a bajom, hogy a csíkok fehérek, és rögtön odavonzza a tekintetet. Meg valahogy a mellrésze olyan fura... De hogy ne csak kötözködjek, a szabása meg a többi szín viszont rendben van. Meg a baglyok is jók. :)

zs.

citromhab

Névtelen 1 - Dehogy sértő, amit írtál. :D Igazad van amúgy, hosszú távon tényleg kényelmetlenné tud válni, mert nagyon egyenes a talpa, de tervezem, hogy veszek bele sarokpárnát, vagy mi a szösz a neve. :D

Névtelen 2 - Az építő jellegű kritikát mindig szívesen fogadom. :) Amúgy lehet igazad van, de szerintem elég kevés a fehér csík, azt meg ellensúlyozzák a sötétebb színek ás így nem érzem úgy, hogy még inkább kövérítene az összkép. De ez lehet csak az én meglátásom. :)

Névtelen

Épp a kontraszt miatt ugranak ki a fehér csíkok, szerintem.
De ez teljesen a te dolgod, ha jól érzed magad benne, akkor semmi más nem számít. Főleg nem az én véleményem. :)

zs. aka Névtelen 2. :)

Andyciccc

Nagyon szép vagy ebben az outfitben, szerintem a csíkokkal sincsen semmi probléma. Passzol az egész és nagyon csini úgy ahogy van :) A clutchot pedig imádom. :)))

deelyte

Nagyon tetszik! :) Ügyes!!

Névtelen

Bocsánat de szerintem ilyen súllyal nem kéne sem leggings-et hordani sem képeket kirakni magmaról. Ez valami undorító. Nem gondolkoztál, hogy le kéne talán fogyni ?

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...