Keress rá:

Páginas

Bioderma Sensibio H2O és L'Oréal Skin Perfection 3in1 micellás lemosó összehasonlító teszt

Biztos vagyok benne, hogy sokakat már a cím eltántorít a bejegyzés olvasásától, hiszen annyi ilyen poszt született már a magyar beauty blogokon is, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Akkor mégis minek írok én is erről? Azért, mert az én tapasztalataim eltérnek az általam olvasott beszámolóktól. Hátha más is van így ezzel. A L'oréalt vettem meg először, bár már régóta szemeztem a Biodermával is, az ára sokáig visszatartott, mikor pedig már rászántam volna magam, berobbant a köztudatba a L'Oréal alternatívája.


A folytatásért kattintsatok tovább:

Külsőségeket tekintve a színviláguk igencsak hasonló, szerintem mindkettőre kellemes ránézni. Nem feltétlen utazóbarát ez a csomagolás a mérete miatt, bár a Biodermát lehet kisebb kiszerelésben is kapni. A L'Oréallal van egy nagy gondom, egyszerűen a nyílása förtelmes, folyton többet öntök belőle a vattakorongra, mint kellene, és bár elég béna vagyok, nem érzem úgy, hogy ez csak az én hibám lenne. A L'Oréal 200 ml-es, a Bioderma pedig az 500 ml-es kiszerelésben van meg nekem. Az árukat tekintve a Bioderma jelentősen drágább, a legnagyobb méretben 18 €-ért rendeltem meg, a L'Oréal változata pedig 4,5 € volt. A beszerezhetőségükre is ki kell térnem kicsit, a L'Oréal minden drogériában megtalálható, viszont a Biodermát hiába kerestem patikákban, nem volt készleten, csak megrendelni tudták volna mindenhol, így inkább végül egy online patikából rendelte meg nekem is és magának is a barátnőm (otthon is patikákban illetve online tudjátok megvásárolni). A szavatossági idejüket tekintve a L'Oréal 6 hónapig, a Bioderma pedig 1 évig felhasználható.



Az összetevőiket Krémmániáról kölcsönöztem, itt olvashattok véleményeket a Biodermáról, itt pedig a L'Oréalról.

L'Oréal Skin Perfection 3in1

Bioderma Sensibio H2O
Konkrétan sminklemosónak nekem egyik sem vált be teljesen, viszont a sminklemosás második fázisaként már igen. Szóval miután a The Body Shop Camomile arctisztító vajával lemosom a sminkemet a nap végén, utána öntök a micellás lemosóból egy vattakorongra, majd áttörlöm vele az arcomat. Az alapos tisztaság kedvéért ezt mindkettővel kétszer csinálom végig. A használatuk egyszerű, bár a L'Oréalnál belerondít a képbe, hogy a nyílás miatt folyton gondjaim vannak a vattakorongra kerülő mennyiséggel. A teszt kedvéért kipróbáltam különböző sminkek lemosására is őket, íme az eredmény:

Balról jobbra: Sleek folyékony szemhéjtus, Essence zselés szemhéjtus, Urban Decay szemceruza, Catrice krémes szemfesték, Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál

L'Oréal Skin Perfection 3in1 micellás lemosóval áttörölve

Balról jobbra: Sleek folyékony szemhéjtus, Essence zselés szemhéjtus, Urban Decay szemceruza, Catrice krémes szemfesték, Max Factor 2000 Calorie szempillaspirál

Bioderma Sensibio H2O micellás lemosóval áttörölve
Mindkettőnél egy pillanatig a mintákon tartottam a lemosóval átitatott vattakorongot, majd egyetlen mozdulattal letöröltem. A hatékonyságuk szerintem közel azonos, bár a Bioderma valamivel jobban teljesít.

Mindkettő használható érzékeny bőrön is, a Bioderma esetében egyszer előfordult, hogy csípte a szememet, bár nem tudom, ez mennyire írható a körülmények rovására, hiszen egy buliból hazaérve használtam, a szemeim már eleve fájtak a füsttől és a fáradtságtól.

Jöhet a kérdés, hogy ha eddig szinte teljesen ugyanúgy teljesítettek, miért is szeretem jobban a Biodermát? Miután áttörlöm velük az arcomat, a L'Oréal után egyfajta réteget érzek a bőrömön, ami ha vízzel lemosom, érezhetően eltűnik, és ez engem bizony zavar, ezért utána mindig használok még mást is az arcom áttörlésére. A Biodermánál ilyen probléma nem áll fent. Van egy nagyon érdekes tapasztalatom is a L'Oréallal, amit senki másnál nem olvastam, nem tudom, velem van-e a baj, de a használata után olykor fura, kissé penészszagra emlékeztető bukét érzek magamon, habár maga a folyadék szagtalan. A Biodermán enyhe citrusillatot érzek, amit nem igazán tudok hová tenni, hiszen úgy tudom, csak uborkakivonat van benne, mindenesetre kellemes az illata. Ez a két különbség nekem elég ahhoz, hogy a Bioderma közelebb kerüljön a szívemhez, a használata után tisztábbnak is érzem az arcbőrömet, bár lehet ez a L'Oréalnál is így lenne anélkül a bizonyos bőrön maradó filmréteg nélkül. A Bioderma számomra gazdaságosabb is, a L'Oréalból egy flakonnal elhasználtam 3-4 hét alatt, a Bioderma jóval kisebb léptékben fogy, remélem 3-4 hónapig kihúzom vele nagyjából, és akkor már meg is térült az ára.

L'Oréal Skin Perfection 3in1 micellás lemosó:

Csomagolás: 10 / 5 Ez a nyílás szörnyű, minden használatnál felbosszant.
Használat: 10 / 6 Itt vontam le pontot tőle a használata után az arcomon érezhető réteg, illetve szag miatt.
Hatékonyság: 10 / 8 Magában sminklemosásra nem vált be, főleg a szempillaspirálommal nem boldogult, viszont második lépésként már nem volt baj vele.

Összességében: 10 / 7 Nem rossz termék, megértem, hogy mások miért szeretik, de nekem nem vált be maradéktalanul.

Bioderma Sensibio H2O micellás lemosó:

Csomagolás: 10 / 9
Használat: 10 / 10
Hatékonyság: 10 / 8 Önmagában nálam sminklemosóként ez sem vált be, viszont második lépésként igen.

Összességében: 10 / 9 Megszerettem, persze nem szívesen adok ki érte ennyi pénzt, de ha úgy érzem a jövőben, hogy ez megtérül, akkor újra is fogom vásárolni.

Ti próbáltátok már őket? Mit gondoltok a micellás lemosókról? Melyik a kedvencetek?

12 hozzászólás:

Zarándok

Én még egyiket sem, de a cikk nagyon tetszett. :) Más termékem van Biodermából és azzal maximálisan meg vagyok elégedve. :)

Miss Nobody - Kitti

Mindkettő megvan igy bátran mondhatom hogy a bioderma a jobb!

Sára Kovács

A Loreal micellás víznél én is érzem azt a fura illatot :S Azt hittem az enyémmel van a baj. Nekem inkább tonikként vált be.

Panni

Én ezek közül egyiket sem próbáltam, ma vettem meg az elsőt, és a Garniert választottam. 200 Ft-al kerül többe, mint a Loreal, csak kétszer annyi van benne.
Ma ezzel mostam le a sminkem, és a tussal már nem birkózott meg annyira, nagyon közel a tövekhez maradt még egy kis kevés. Viszont a vízálló szempillaspirált teljesen, és könnyedén leszedte! :)

Névtelen

Amióta kapható a Bioderma a patikákban, azóta használom, szóval már pár év tapasztalata van a birtokomban :) Az én L'Oreal szempillaspirálomat is simán lemossa, nekem bevált, ezért nem is cseréltem le soha másra. A Sebium H2O is megvan, mert reggelente azzal törlöm át az arcom. Este meg ezzel szdeme le a sminket maradéktalanul.
Mia

Odil

Azért kattintottam, mert Te írtad és de jól tettem, jó ez az összehasonlítás! Én kicsit elfogult vagyok, mert a Paese annyira a szívemhez nőtt, jobban tetszett mint a Bioderma, a Bioderma pedig sokkal jobban mint a L'Oreal. Én is éreztem azt a réteget és én azt hittem pinceszag, de igen van neki! Igaz, akinek bevált az jobban jár a Garnier lemosójával, kétszer annyi van benne és csak leheletnyi különbség van köztük. Még annyit, hogy én a 100ml Biodermat is sokáig használtam, a nagy kiszerelés biztosan jó időre elég lesz.

Audrey80

Nekem megvan mindegyik, amikor megjelent a L'Oreal, akkor vettem meg, talán 2-3 hónapja, még a negyede megvan. Nekem lassan fogy, nincs illata, jó a kiöntője és arcra kiváló. De szemre nem, mert csipás leszek tőle. Nekem a cerkát és spirált levitte. De habzik és kicsit ragad.

Biodermát dermaonline-ról vettem, zöldet és rózsaszínt, akciósan, krémmel csomagolva. Na, ő aztán lekapja a szemsminket, nem irritál egyáltalán, ennél a terméknél fogok maradni. Egyelőre csak szemre használom míg tart a L'Oreal, de arcra is kipróbáltam, tényleg intenzívebben tisztít.
Rengeteg van benne, éves adag.

Névtelen

Csatlakozom Miához, szintén pár éve használom a biodermát, igaz nem tudtam először mihez kezdeni, fogalmam sem volt mire való, de ha már ajándékba adták a krémhez kipróbáltam. Minden este ezzel mosom le az érzékeny szememről a sminket, van amikor nem bír el a túl sok szempillafestékkel, olyankor még egyszer áttörlöm vele. Soha nem csípi, és végre nem valami olajos kence. Sebium H2O nekem nem nagy durranás, hiába adják zsíros bőrre, nekem semmit nem csinált vele. Gondolkodtam rajta, hogy kipróbálok mást is, de a cikk meggyőzött róla, hogy nem kéne.
Köszi, nagyon jó kis bejegyzés ismét!
Annapanni

Mea (Nail Polish Maniac Blog)

Én jelenleg egy kissl ismeretlenebb márka micellás vizét tesztelem, kíváncsi vagyok :)

Detti

Az egyik pixiboxban volt a Bioderma, kíváncsi voltam a nagy hype után. Egyébként jól működik, de szerintem nem éri meg ezt a felhajtást körülötte. A sminket nálam gyönyörűen leszedi. Még korábban szereztem be a Corine de Farme micellás arclemosóját, ez viszont teljesen jól működik. Sminklemosásra, arctisztításra. Itt egy kicsit ügyeskedni kell az adagolással, de amúgy rendben van. Sajnálom, hogy kivonták a dm-ekből :(

citromhab

Sára Kovács - azt hittem, csak én érzem ezt a szagot, és az első flakonnál bennem is felötlött, hogy lehet csak rosszat fogtam ki, de nem, mert a másodiknál is éreztem.

Odil - Igen, a Paesa-ra kíváncsi lennék én is, már csak az ára miatt is, a Garniert is ki akartam próbálni, bár ugye szinte ugyanaz elvileg, mint a L'Oréal, de itt még mindig nincs se híre, se hamva. És igen, lehet a pinceszag jobb megnevezés erre a bukéra. :D



S.

én nem vettem észre túl sok különbséget a két micellás víz hatékonysága között. ugyanúgy széjjelmaszatolják a sleek tégelyes tusomat :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...