Keress rá:

Páginas

Film: A nyugtalanság kora

Ezt a filmet facebookon ajánlotta egy olvasó, és bár eredetileg vígjátékhoz volt hangulatom, a rövid ismertetőt elolvasva, felcsigázott ez a film. És milyen jól tettem, hogy megnéztem, ezúton is köszönöm az ajánlást.


A folytatásért kattintsatok tovább:

Két fiatal szeret egymásba. Ugye milyen egyszerű az alapötlet? Viszont ezen kívül semmi sem az. Kezdjük azzal, hogy ki ismerkedik egy temetésen? Főleg, ha az elhunyt még csak nem is az ismerőse és hobbiból jár temetésekre. Enoch miután elveszítette a szüleit, nem sok örömét leli már az életben, képzeletbeli szellem barátján kívül jóformán nincsenek is kapcsolatai. Annabel vele szemben roppant életigenlő és szenvedélyesen szereti a természetet, főleg a madarakat, ezért is olyan szomorú, hogy rákbetegként már csak pár hónapja van hátra. Mindketten tudják, hogy a kapcsolatuk rövid időn belül véget ér, de ez nem áll a szerelmük útjába.

Egy nagyon bájos filmről van szó, ami bár kemény témát dolgoz fel, mégsem depresszív a hangulata. Érdekes, ahogy találkozik a két főszereplő felfogása, és ahogy azt sejteni lehet, Annabel életszeretete ösztönzőleg hat Enochra is. Közösen készülnek Annabel halálára, ami akár furcsa is lehetne, hasonló helyzetbe kerülve viszont én is nagyon szeretném, ha olyan ember állna mellettem, akit nem nekem kell vigasztalnom, vagy nem érezném a sajnálatát, hanem csak egyszerűen mellettem lenne. Az Annabelt alakító Mia Wasikowska ismerős lehet a Tim Burton rendezte Alice Csodaországban alkotásból is, nagyon tetszett az alakítása, egyszerűen a képernyőn keresztül is éreztem a kisugárzását. Nem szoktam ideálokat állítani, de ő olyan ember, akivel személyesen is szívesen megismerkednék. Az első filmes Henry Hooper is hitelesen játszotta a különc figurát, remélem róla is fogok még hallani a későbbiekben. Az egyetlen kifogásom a magyar cím, valahogy én ezt nem tudom hova tenni.

10 / 10

Milyen filmet láttatok mostanában, ami nagyon megmaradt bennetek?

8 hozzászólás:

rebus

én legutóbb az Intouchables (Életrevalók) című filmet néztem meg, ha Te még esetleg nem mindenképp ajánlom, szerintem tetszene! :)
ezt a filmet még nem láttam, de így hogy írtál róla valamikor megnézem, köszi :)

rebus

*uupsz szóval helyesen: ha Te még esetleg nem láttad volna.. bocsi, kicsit fáradt vagyok :)

Luxury Vanity

Ohhh, ezt már láttam, nagyon jó! :)
Ha van kedved, látogass el hozzám:
http://luxury-vanity.blogspot.hu/
:))

Katjes

Imádom ezt a filmet, gyönyörű!:)

Névtelen

ha tetszett ez a könyv mindenképpen nézd meg szerintem a Hallgass a szívedre című filmet.:) hasonló a történet és nagyon megható.:)

Zenzen

ez nagyon ó, már máshol is jókat olvasstam róla, meg fogom nézni :)

Nettyhh

Szia. Még nem láttam ezt a filmet de most kedved csináltál, hogy megnézzem. :) De engedd meg hogy én is had ajánljak egy filmet ha meg esetleg már láttad, akkor remélem osztod a véleményem h nagyon jó film. A címe: A felhők fölött 3 méterrel.
:)
http://www.mozicsillag.com/movie_show.php?id=5846

Névtelen

Felettünk a föld, 2011-es, nagyon ajánlom, néha eszembe jut a vége, és a sírás kerülget, nem vidám és nagyon elgondolkodtató.
Színes fátyol,2006-os, szívfájdítóan szép és szerelmes. Edward Norton, az egyik kedvencem...

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...