Keress rá:

Páginas

Yves Rocher - az első találkozás

Egy pár blogon már találkoztam az Yves Rocher termékekkel, már akkor utánanéztem a márkának, és teljesen meggyőzött: egy abszolút környezet- és állatbarát márkáról van szó. Nem másolom be a cégtörténetet itt úgyis mindent el tudtok olvasni róla. Tudtam, hogy szeretném kipróbálni a termékeiket, és nemrég Pesten jártam, ahol pont az utamba is esett az egyik üzletük. Ez nem egy giga haul poszt, csak pár apróságot vettem, egyrészt anyagilag nem is készültem nagyobb vásárlásra, másrészt pedig szeretek óvatosan ismerkedni. Meg kell jegyeznem, hogy engem, a vidéki üzletek nem mindig barátságos kiszolgálásához szokott naivát könnyű volt elvarázsolni már azzal is, hogy az eladó kedves volt velem. Igényeltem egy törzsvásárlói kártyát is, és ezért kaptam egy kis csomagot, ami tele van mintákkal, illetve egy környezetbarát bevásárlótáska is az enyém lett, ezekre az apróságokra különösen érzékeny vagyok. :D A termékeket már használom is nagyjából két hete, és hogy fogok-e még náluk vásárolni? Határozottan igen!

Ennyi a nagy zsákmány. :D
A folytatásért kattintsatok tovább:

Árakat a tájékoztatás kedvéért írok, mert én se tudtam, milyen árkategóriájú termékekkel találom magam szemben (megjegyzem, hogy drágábbra számítottam), tusfürdők 650 Ft / db, kézfertőtlenítő (ami eredetileg kéztisztító néven fut) 850 Ft.

A tusfürdők isteniek, alig tudtam választani közülük, nagyon-nagyon-nagyon finom az illatuk, kellemesen habzanak és a legkevésbé se érzem száraznak tusolás után a bőrömet. Eddig a Nivea tusfürdők elkötelezett híve voltam, de új kedvencet avattam az Yves Rocher tusfürdők képében.

A kapott termékminták:


Ti szoktatok Yves Rocher üzletben vásárolni? Mik a kedvenc termékeitek tőlük?

23 hozzászólás:

Marcsi

Nagyon nagyon szeretem az Yves Rocher termékeit! :)) A testápolókat is próbáld ki, isteniek. És az összetevőik is :)

Bogca

Még sosem vásároltam náluk, pedig már annyiszor megbeszéltem magammal, hogy egyszer körbenézek, mert egyáltalán nem drágák. :)

Dalma ( :

Én már szemezek az oldalukon pár termékkel, csak még nem jött el az idő hogy merjem megrendelni is. Csomó jó dolgot lehet róluk hallani, és ami meglepő tényleg nem az a kifejezetten drágás típusú termékek. De majd mindezekről tesztet kérek (ha nem tartod tolakodásnak vagy hasonlónak: D)

Ármina

Hű, de meglepődtem hogy ilyen olcsó :) Pesten hol van üzletük?

Bunny

tőlük van a kedvenc parfümöm: Flower Party. csak egyszer szagold meg és garantáltan a kedvenceddé válik. Én alapból nem szeretem a parfümöket, csak nagyon-nagyon kevésnek jön be az illata, de ez egyből jött velem haza és azóta is csak ezt használom.
Más termékem most nincs tőlük, de én is törzsvásárló vagyok és minden hónapban kapok -30, -40%-os kuponokat, úgyhogy nagyon jó a vásárlói programjuk is!
Nekem a kávés tusfürdő a kedvencem egyébként, volt olyan, hogy egy órát szagolgattam a tubusból olyan isteni kávés illata van. :D

Szütyő - Beauty blog

Szoktam, és nagyon meg vagyok velük elégedve. Testápolót és tusfürdőt nagyon sokat vettem már Náluk, most a levendulás lábápolócsaládot szeretem éppen a legjobban. De mindig van valami újdonság amire szemet vethet az ember ;)

Flory

Én is pár hónapja letten megszállott, épp most készülök egy nagyobb internetes rendelésre, csak még meg kell várnom a bankkártyám. A lótuszvirágos tusfürdő az egyik kedvencem tőlük. :) Hajápolási dolgokat is használok, mivel szilikonmentesek. Azt imádom bennük, hogy szinte mindig van akció, vagy valami jó kis ajánlat vagy a boltokban vagy a weboldalon. Remélem hamarosan otthon is lesz webshop, hogy Ti is részesüljetek ezekből az örömökből. Időnként kapok postán is ajánlatokat, ennek köszönhetően kaptam egy 17,50€-s szempillaspirált.

Dávid

Az a kávés tusfürdő nekem is megvolt, de most váltottam a citromos-olajos Niveára :-)

TuzaVivi

hogy lehetek törzsvásárló?van egy összeg amin felül lehetek vagy csak simán kérnem kell a kártyát?


én most parfümöt néztem ki innen.meg pár testápolót de szerintem amint megtudom nagyjából az árakat más is hazajön velem :)

Criollo

Én is nagyon nagyon szeretem őket:) Anyával rendszeresen kifosztjuk az üzletet, szenzációs illatok vannak ott:)) Kedvencem a narancsos tusfürdő:)

Criollo

Ármina - Pesten van a Mammut I-ben, a Blahán az Europeumban, a Köki terminálban.. többet nem tudok, de biztosan van még:)

Verus

Debrecenben a Piac utcán (fő-fő utca) van egy üzlet, már 100 elmentem mellette, de most már 101-re be is fogok menni. :D

Christine

Én is ugyanígy jártam, első találkozásunkkor kaptam táskát, termékmintákat, kedvezményt, azóta rendszeres vendég vagyok az Yveas Rocher üzletekben :D

Zenzen

Nekem is tusfürdőm van tőlük, imádom az illatát <3

Vivó

Azt hittem, hogy sokkal drágábbak:O

Bobby

Bp-en több is van azt hiszem a Teréz körúton ( bp-i vagyok de a körutakat valamiért mindig keverem...)meg a bevásárló központokban. Én a Pomme D'Api isteni zöldalma illatú tusfürdőt használtam, illetve egy masszázshoz való olajat. Nagy kedvencek!! Többször újravettem ezeket.

citromhab

Marcsi - a testápoló a következő lépcsőfok. :)

Dalma - tesztet nem igazán szándékozom írni róluk, mert nincs ezen mit túlragozni. :D Az illatuk egy álom és egy ideig érződik a bőrömön is, élmény velük a zuhanyzás. A kézfertőtlenítő illata nagyon tetszik, bár hagy egy kis utóérzetet a kacsóimon, de ez nem a világ vége.

Ármina - Pesten találsz üzletet a Westendben, a Camponában, a Duna Plazaban, az Alleeban, az Ákádban, a Mammutban és ahogy Bobby is írta, a Teréz körúton.

Bunny - legközelebb megszagolom. :)

Szütyő - a levendulás csomaggal szemeztem én is, azt is fel kell írnom a listámra. :D

Flory - én is remélem.

Dávid - attól a Niveától reggel olyan frissen és vidáman tértem mindig magamhoz zuhanyozás közben, élmény volt.

TuzaVivi - tőlem automatikusan megkérdezték fizetésnél, van-e törzsvásárlói kártyám, és mivel nem volt, a következő kérdés az volt, szeretnék-e. Nem hiszem, hogy összeghatárhoz lenne kötve.

Verus - megéri bemenni. :)

Christine - ugye mennyit számít, ha érzi a vásárló, hogy megbecsülik? Nekem nagyon fontos, hogy nem agresszíven, de mégis ösztönöznek arra, hogy legközelebb is betérjek az üzletbe.

Vivó - én is azt hittem, a sminkek körül is szétnéztem (ki gondolta volna :D) és ott sem olyan vészesek az árak, mint ahogy azt feltételeztem, bár konkrétumot nem tudok mondani, mert nem emlékszem pontos összegekre.

Bobby - legközelebb ezt is megszaglászom. :)

Kremy

Mindenüktől kiütéses szoktam lenni,nem is használnak és eddig (3szor) minden alkalommal átvertek és többet fizettem,mint kellett volna.
Szóval köszönöm,nem. Ha natúrkozmetikus,akkor Alverde vagy a Mülleres Alnatura.

Monic

Ilyen tusfürdőket már régóta szeretnék kipróbálni. Online hol lehet rendelni, mert ritkán járok Bp-en?

citromhab

Kremy - allergiás vagy amúgy valamire? Vagy érzékeny a bőröd? Persze negatív tapasztalat is tapasztalat, nem működhet mindenkinek ugyanaz.

Monic - még nem lehet online rendelni.

Njoythestyle Reni

Üdv az Yves Rocher klubban :) Nálam az árnikás kézkrém tett csodát és az ajcsiktól én is teljesen odáig voltam - és vissza :)
Pusza: Reni

Horváth-Orbán Erika

én is szeretem

monika csalok

Kiszeretném probálni a Serum Vegetal szemránckrémet de nagyon bizonytalan vagyok.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...