Könyv: Cormac McCarthy: Az út

Nehéz olyan könyvről véleményt írni, ami ekkora hatással volt rám. A történet egy apáról és a fiáról szól, akik egy világ vége esemény után próbálnak életben maradni. Nem tudjuk sem a nevüket, sem hogy hány évesek és az sem derül ki, milyen katasztrófa is történt. Ami biztos, hogy hideg van, éheznek, csak egymásra számíthatnak, az apa beteg és egyfolytában hamu hull az égből. Nagyon bele tudom élni magam az olvasmányaimba, nem volt ez másként most sem, és szinte én is éreztem a fojtogató levegőt. Ezt a belemerülést viszont néha megszakította az a furcsa mondatszerkezet vagy nem is tudom, minek nevezzem, amit az író alkalmazott. Nem taglalja a mondatait különböző írásjelekkel, így megesett, hogy egy-egy fejezetnek kétszer is neki kellett rugaszkodnom. Ez nem egy olyan alkotás, amit csak simán elolvas az ember, igénybe veszi az agyunkat is, a cselekmény olykor úgy ugrál, mintha egy rossz videót néznénk, ami néha nagyon visszaszalad. Ezekből a képekből nyerünk egy kis betekintést a múltra, megtudjuk, hogy először hárman voltak, az anya is velük tartott, amíg fel nem adta ezt a monoton küzdelmet és öngyilkos nem lett. A kisfiú már ebbe a világba született bele, ahol egy bevásárlókocsiban tolják a túléléshez legszükségesebb felszerelésüket és olykor éhségük csillapítására koszos havat tömnek a szájukba, ahol olyan emberhordák elől kell bujkálni, akik kannibálok módjára más embereket falnak fel és ahol a küzdelem már nem is igazi kihívás, hanem szimplán életben maradási kötelesség. A tengerpartra szeretnének eljutni, de nem gondolom, hogy azért, mert tényleg hisznek abban, hogy ott bármi is jobb lehet, egyszerűen kell egy cél ahhoz, hogy túl akarják élni a mindennapokat. Ennél a könyvnél nem árulom el, mi lesz a sztori vége, hátha emiatt is felcsigáz valakit az olvasás kényszere. A kapcsolatuk leírásán van a lényeg, a szeretet, az önfeláldozás, a küzdelem és a folyton meg-megsuhintó halál szele az igazi főszereplők. Megosztom Veletek a kedvenc idézeteimet a könyvből:

"Mi volt a legbátrabb dolog amit valaha tettél?
...Az hogy ma reggel felkeltem."

Olvastam fórumon, hogy ezt a könyvet depresszióra kicsit is hajlamos emberek csak nagyon jó periódusukban olvassák el, és meg is értem ezt az óvást, elég félelmetes belegondolni, milyen érzés lehet minden nap a halál miatti aggodalommal és egyben az utána való vágyakozással felébredni.

"Amikor olyan világokról álmodsz amelyek soha nem léteztek vagy soha nem fognak létezni és boldognak érzed magad akkor feladtad."

"Mert valósággá válik amit az emlékezetünkben megváltoztatunk akár ismerjük ezt a valóságot akár nem."

"Kölcsönvett napok és kölcsönvett világ amit kölcsönvett szemmel siratunk."

Töredelmesen bevallom, bőgtem a végén, és bár 2 hete végeztem az olvasással, elalvás előtt a mai napig eltöprengek azon, hogy igen, sajnos egy világ utáni világot én is hasonlóképpen képzelek el, ahol ember embernek farkasa, és az agyam túlélésre ösztönző része már fel is vette a leltárt, hány cipőt, takarót és konzervet is tudnék magammal vinni. Mindenkinek ajánlom ezt a remekművet, elgondolkodtató, lebilincselő és csak épp pár percre letehető, amíg egy-egy súlyosabb gondolattal megbirkózunk, hogy majd napok múlva újra eszünkbe jussanak és rájöjjünk, hogy ezek a kérdések kitörölhetetlenül visszhangozni fognak a fejünkben.

10/10