Keress rá:

Páginas

Film: Jeremiah története (A szív csalfa vágyai)



Amikor elolvastam a film ajánlóját, már sejtettem, hogy valami felejthetetlenben lesz részem, pedig alig néhány mondatos volt az előzetes. A rendező az az Asia Argento, aki velem a Transylvaniában nyújtott alakításával szerettette meg magát, és itt sem csalódtam benne, valahogy illenek hozzá ezek az őrült szerepek. Itt Sarah, az anya szerepében sziporkázik. A történet egy fiúról, Jeremiahról szól, aki 7 éves koráig nevelőszülőknél nevelkedik. Anyja felbukkanása kirántja ebből a biztonságos világból és elkezdődik a káosz. Az anya alkohollal itatja, drogot ad neki, kukákból esznek és a szinte naponta váltogatott pasijainak szolgáltatja ki a gyerekét. Van olyan férfi, aki nadrágszíjjal akarja megnevelni a kisfiút, és sajnos olyan is akad, aki miután Sarah faképnél hagyja őt és a fiát is, megerőszakolja Jeremiaht, akit orvosoknak kell összevarrni ezután. Mi ez, ha nem maga a pokol? A kórházból vallásos nagyszüleihez kerül, új szakasz kezdődik az életében, egészen 10 éves koráig ebben a szektás légkörben nevelkedik. Épp Isten igéjét hirdeti az utcán, amikor anyja érte megy. Sarahnak ekkor aktuálisan egy kamionos barátja van, aki a parkolókban futtatja is a nőt. A következő férfi lakókocsi parkban él, őt Marilyn Manson alakítja, ami külön csemege volt számomra. Sarah unalmában és drogtól vagy alkoholtól elbódulva kisminkeli a kisfiút, saját ruhájába öltözteti, és megtanítja, hogyan kell csábítóan viselkedni. Nem csoda, hogy a gyerek megzavarodik, lemásolva anyja megjelenését elcsábítja annak barátját. Ismét tovább állnak, Sarah már az őrület határát súrolja, és ostobaságokat magyaráz be a fiának is. A sztori végét nem árulom el, remélem lesz valaki olyan kíváncsi rá, hogy megnézze a filmet. Olyan híres színészek is felbukkannak benne egy-egy kisebb szerepben, mint Winona Ryder, Michael Pitt, Jeremy Renner vagy a nagyszülőket alakító Peter Fonda és Ornella Muti. A Jeremiaht alakító gyermekszínészek pedig fantasztikusak voltak. Kicsit utánaolvastam a sztori hátterének, és mikor hirtelen azzal szembesültem, hogy ezt a történetet a személyes tapasztalatai alapján írta meg J. T. Leroye, még inkább elszörnyedtem. Aztán tovább kutatgatva arra az információra bukkantam, hogy J. T. Leroye csak egy fiktív személy, igazából Laura Albert találta ki, azt gondolván, ha HIV pozitív, meleg férfiként adja ki műveit, könnyebben érvényesül. Megtévesztett rengeteg embert, és hazugságokat talált ki, de így is megérte. A való életben is gyakran megesnek ilyen kegyetlen és szörnyű dolgok gyerekekkel, mint Jeremiah-val. Csak erős idegzetűeknek ajánlom, elég durva dolgok történnek benne, de mindezek mellett érdekes és elgondolkoztató mű.

10/10

Asia Argento, veszélyes, öntörvényű, és egyben eszméletlen szexuális kisugárzással rendelkező tehetséges színésznő és rendező 
A Jeremiaht alakító 3 gyerekszínész bámulatos teljesítményt nyújt, érdekesség hogy Cole és Dylen Sprouse ikertestvérek, Jimmy Bennett pedig számomra hitelesebben rettegett bárkinél.
A képek forrása a google volt.

2 hozzászólás:

Unknown

Zsenialis, a kedvencem!

Névtelen

olvasmanynak - https://vigilantcitizen.com/latestnews/asia-argento-was-accused-of-sexual-assault-on-a-minor-not-surprising/

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...