Keress rá:

Páginas

Kreatív Kedd - szerdán

Először is, nagyon szépen köszönöm Bunnynak a meghívást, jól esett, hogy gondoltak rám. :) Másodszor pedig elnézést kell kérnem, szégyellem magam, hogy mint meghívott bloggerina, nem készültem el határidőre.

A téma egy ikonikus előadó videóklipje által inspirált smink. Sokat gondolkoztam, kit válasszak, először Marilyn Manson mellett tettem le a voksom és el is készítettem a sminket, de botrányosan rossz lett. Egyetlen képet sikerült találnom, amit nem szégyellek (annyira) feltenni a blogra.

A klip:
Pár kivágott kép a sminkről:

A folytatásért kattintsatok tovább:


És ilyen az, amikor tényleg elmennek otthonról nálam:

Na de evezzünk vissza csendesebb és kevésbé zavaros vizekre. Ha arra gondolok, hogy ikonikus előadó, akkor rögtön beugrik egy gyönyörű hang és egy elbűvölő nő, Adele. Ha nagyon tetszik egy szám, képes vagyok napokig csak azt hallgatni, míg meg nem utálom, de az ő zenéje más, úgy tudom hallgatni folyamatosan, hogy még mindig szeretem és még mindig kiráz tőle a hideg, persze jó értelemben. Szóval a következő klip inspirált:


Adele sminkje:


És az én verzióm:





Felhasznált termékek:

Arc: Max Factor Ageless Elixir 2 in 1 alapozó
        Max Factor Creme Puff kőpúder
        Essence Shimmer powder
        Essence Sun Club bronzing púder - 02

Szem: Artdeco szemhéjalapozó
           Avon Anew lifting hatású szemhéjfesték - Topaz
           Essence mono szemhéjpúder - 07 Love talk (legbelső sarok)
           Moda szemhéjpúder - 310
           Sleek Eye dust - 680 Dirty (mélyítóvonalba)
           Sleek Divine Acid paletta - narancssárga ( ezzel mostam el a Dirty széleit)
           Alverde Champagner szemhéjpúder (szemöldök alá)
           Essence zselés szemhéjtus - 01 Midnight in Paris (tusvonal, alsó és felső
           vízvonal)
           Isadora Build-up Mascara Extra Volume - Black 01
           Max Factor Xperience szempillaspirál - Black

Száj: Essence ajakkontúr ceruza - 02 Pink brown ( mindkét ajkamat teljesen
         beszíneztem vele)
         Essence XXXL nudes szájfény - 04 Toffee forever

Nagyon szerettem volna műszempillát feltenni ehhez a sminkhez, és meg is próbáltam, de mivel sajnos nincs normális ragasztóm, a hozzá járó kis gagyisággal pedig semmire nem mentem, ez most kimaradt, de igyekeztem a két szempillaspirállal minél extrémebb pillákat varázsolni.

A többiek munkáit megnézhetitek a nevekre kattintva:
Klaudia
Zsófi
Kriszti
Niki
Zsuzsi
Fruzsi
Vanda
Sophie
Rita
      

24 hozzászólás:

Kole

A második smink nagyon jól áll!!! A szemedet nagyon szépen kiemeli.

makeupcakes

Ilyen extrém sminkeket nagyon szívesen látnék tőled, mert szuper lett szerintem! A 2. is nagyon tetszik, de az első állat. :)

Barbye's World Make-up and Hair

fúúú :DDD király az első :))

Suzy

Szerintem meg pont az a jó, hogy botrányos, hát Manson is az, nem? :)
A második pedig nagyon szép, jól áll ez a nőcis stílus :)

2sofix

szent ég. tudtam én h te jó választás leszel:D szuperek lettek!

Bunny

Annyira beteg vagy :D:D Nagyon jók lettek :D Örülök hogy téged kértünk fel :)

Kriszti

Jujj de durva az első :D

StyleGuard

A második gyönyörű, az első pedig elmebeteg! Imádom! :DD

~Castia~

Mindkettő nagyon jó, persze teljesen más műfaj, de akkor is. Nem is értem, mi nem tetszett neked az elsőn.:)

Nóra

woooow,az első nagyon jó mása Mansonénak, a második pedig szépen áll :)

Sophie

Mind a 2 smink irtó jó lett!!! :D

Eme

Vááááá, nagyon jó a Manson!!!!! Persze az Adele is, de Manson üt!!

Bar

.a Mansonnal nagyon elkaptad a pillanatot a foton, a masodik szimpatikusan kis edi :) ugyes vagy!

Judi

A Manson-os annyira jó, hogy elvonja a figyelmet a másikról. :)

Dyculin

huuuuuuuu ez nagyon vad!! Imádom Mansont:)

dyculin.blogspot.com

Belle22

Én is csak csatlakozni tudok az előzőkhöz. Nagyon jó lett mind a kettő. Mansonban tényleg a megbotránkoztatás a lényeg, Adele-t meg imádom :D

Biu

Az elsőn olyan jó a hajad kibontva, nagyon vad a smink :D. A második is borzasztóan bájos.

Calo(z)

Mindkettő nagyon jó lett, de nekem főleg az első jön be!

Ayesha

AZ első olyan amilyennek lennie kell, a második meg nagyon kiemeli a szép arcod:)

citromhab

Köszönöm mindenkinek. :)
Nagyon meglepett, hogy ennyire jól fogadtátok a Manson sminket is, pedig mostanában nagyon elégedetlen vagyok az arcfestéseimmel is, ezért sem teszem fel őket a blogra, de mivel többeteket is érdekelne, ezért amint lesz időm, jön egy elkattant smink. ;)

o

Szerintem is nagyon jó lett mindkettő :)

Ivy

Szerintem mindkét smink nagyon jól sikerült :3 Ilyen vadulósat szívesen látnék tőled többször :D

Bikira

A Manson smink nagyon király, beszarás komolyan.:D:D:D:D:D Ütős lett nagyon.;)
(Andi)

Catwalk_bitch

de kis szép ez a zene:) szeretem. egyébként nagyon ügyes vagy, szeretem mikor elengeded magad és ilyeneket csinálsz, mint a Manson smink.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...