24 - Isten éltessen, Réka!

Ez a bejegyzés egy meglehetősen személyes jellegű poszt lesz. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, az én életemből kimaradt az a fajta barátság, amikor gyerekkorodtól kezdve ismered a másikat. Persze voltak legjobb barátnőim, de úgy alakult az élet, hogy ezek pár évnél nem tartottak tovább. A főiskola első heteiben sokat gondolkoztam azon, vajon találok-e a csoporttársak között új barátot, 19-en voltunk összesen, úgyhogy nem volt túl nagy a "felhozatal". Rékára emlékszem már a beiratkozás napjáról, amikor ott állt mellettem, és épp azt ecsetelte, hogy kiborult a salátája öntettel együtt a táskájába. Én ekkor még bakancsos rocker voltam, úgyhogy nem nagyon mozgatott meg a dolog, az én málhámon akadt ennél különb is, most bezzeg minimum kétféle nedves törlőkendőt kotornék elő rögtön. :) A barátságunkat onnantól számolom, mikor az egyik előadásunk után megvárt. Annyira jelentéktelen pillanat volt, mégis már akkor átfutott az agyamon, hogy hoppá, ebből akár barátság is lehet. Igazam lett. Volt előtte anyapótlék legjobb barátnőm, olyan legjobb barátnőm, akire felnéztem, de olyan, akivel teljesen egyenrangúnak éreztem volna magam, nem. Rengeteget változtunk mindketten az eltelt 6,5 év alatt, a kapcsolatunk mégis ugyanaz maradt, persze volt amikor kevesebbet beszéltünk és találkoztunk, de mindig tudtam, hogy ott van és felhívhatom, ha szükségét érzem. Az előző legjobb barátságaimnak az aktuális iskola befejezése után vége is lett, ez a kivétel. Már nem vagyunk iskolások, fiatal felnőtt nők vagyunk, én Németországban élek, Réka pedig pár napja költözött Angliába. De a lelkemben nem érzek távolságot, sőt. Hiszek abban, hogy egy embernek több lelki társa is lehet, és szerencsés vagyok, mert Rékában az egyiket már meg is találtam. Tulajdonképpen azt is Rékának köszönhetem, hogy belevágtam a blogolásba, anno mikor párszor kisminkeltem magam, mindig megdicsért, és mikor előadtam neki a hülye teóriámat, miszerint azért nem sminkelek gyakrabban, mert az csak a szép lányok kiváltsága, kaptam egy kis fejmosást. :) A mi barátságunk azért különleges, mert képesek vagyunk fél órán keresztül úgy röhögni a buszon, hogy nem is szóltunk előtte egymáshoz, de ő volt az első, akit felhívtam az első munkahetemen sírva, hogy egy kis lelket öntsön belém.

 A képek megtekintése csak saját felelősségre ajánlott!

Réki, köszönök Neked mindent, nagyon szeretlek és nagyon sok boldog születésnapot kívánok, az első nemzetközi csúcstalálkozónkon bepótoljuk az ünneplést. És tudod, ha úgy alakul az élet, akkor együtt öregszünk meg, egy tucat macskával, és lesz egy lócánk a ház előtt, ahová kiülünk oltani a népet. :)