Keress rá:

Páginas

Téli kedvencek - Videó

Bár az időjárás még nem igazán akarja elhinni, de hivatalosan már vége van a télnek, épp ezért március közepén ideje megmutatnom Nektek, mik voltak a kedvenceim 2012-2013 telén. Természetesen most is készültem képekkel azoknak, akiknek nincs kedvük / idejük megnézni a videót.


A folytatásért kattintsatok tovább:

A videóban is a random kedvencekkel kezdek, ezért itt is ezeket mutatom meg először.


Graceland cipő a Deichmann-ból: Nagyon megszerettem, eleinte nem volt a legkényelmesebb, erről tanúskodott is szegény kislábujjam, amin vérhólyag lett, de sikerült betörnöm és azóta töretlenül szeretem. Pont az tetszik benne, hogy a mondhatni nőiesebb ruháimnak ad egyfajta ellensúlyozást.


Farmerkabát a C&A-ból: Ez a kabát már jó pár éves, és sokáig nem is viseltem, de az itteni tél számomra elég enyhe, és amúgy se szoktam fázni szinte soha, szóval napközben télen bőven elég volt ezt felkapnom. Külön képet nem készítettem róla, és itt se igazán látszik, milyen is, de nem is egy nagy szám, egyszerű, derékig érő, az oldalain kissé koptatott (az egyetlen, amit nem szeretek benne) farmerkabát. Emlékszem, mikor megvettem, az anyukám beszélt rá, mert azt mondta, ennek bármikor hasznát láthatom még és erre tényleg évekkel később jöttem rá. :)


Nivea Aqua Effect ápoló arclemosó hab száraz és érzékeny bőrre:  Tesztet már írtam róla, tipikusan a jó, de semmi különleges lemosó, mégis szeretem, mert reggel frissít, de az esti sminklemosásnál is hasznát veszem, emellett pedig kíméletes és nem irritálja a szemeimet sem. Már nagyon kevés van benne, ha elhasználom, nem fogom újravenni, de azt azért nem merném kijelenteni, hogy soha többé nem lesz lakója a fürdőszobámnak.

Odol-Med3 fogkrém: Eddig nem volt szerencsém itt rábukkanni a kedvenc Himalaya Herbals fogkrémemre, úgyhogy más után kellett néznem. Ez egy elég olcsó fogkrém, túl sokat nem is vártam tőle, mégis meglepett, mert látványosan fehérített a fogaimon. 

Crystal Nails Ridge Filler: Ez egy barázdakitöltő alaplakk, ami megvan már úgy nagyjából 1,5 éve, viszont az Essence BTGN duóját használtam sokáig, így ő háttérbe szorult. De mostanában a BTGN páros szörnyen muzsikál nálam, másnapra konkrétan eltűnik egy-egy ujjamról a körömlakk, ezért visszatértem hozzá és még mindig jó kis darab, tényleg kitölti a barázdákat, gyorsan szárad, és az utóbbi időben sikerül megőriznem a körömfestésem épségét 4 napig, pedig fedőlakkot se használok mellé.

Balea fügés-csokis tusfürdő: Nagyon kellemes illata volt, hetekig csak ezt használtam, de elég is volt belőle ennyi.


MAC szemöldökceruza: Teszt lesz róla, a tartóssága eddig kenterbe vert minden eddig szemöldökrajzolásra használt terméket nálam, bár az igazi próbája a nyár lesz. A legnagyobb hátránya viszont, hogy csak kifelé lehet tekerni, visszafelé nem, nem is értem, miért.

MAC Studio Sculpt SPF 15 alapozó: A fedése nagyon jó, még ha vannak is bőrhibáim (pirosságok, pattanás utáni lilás hegek) akkor sem kell rájuk pluszban korrektort használnom, csak a szemeim alá. Teszt róla is készülőben.

Max Factor Lipfinity 070 árnyalatban: Nagyon érdekes, hogy bekerülhetett a kedvencek közé, mert van már egy ilyen darabom, és az anno a Mit nem vásárolnék újra? termékeknél is szerepelt, pedig csak a technikájára kellett rájönnöm. Kifestem vele az ajkaimat, ügyelve a gondos eloszlatásra, aztán kifeszítem a számat, mindaddig, míg meg nem szárad. Nem tudom, mennyire érthető így, de a videóban megmutatom, miről beszélek. :) Így használva nagyon szuper, tényleg hihetetlen tartós, viszont az ajakbalzsamot többször is újra kell kenni, mert kissé szárít és enélkül nem is néz ki szépen, illetve "feszül" az ajkakon és emiatt nem kellemes viselni, legalábbis nekem, de a balzsammal nincs vele semmi gond.

Aden Terracotta Naked pirosító No.1 Pink árnyalatban: Nagyon jó kis pirosító, télen a színe miatt szerettem nagyon használni, mert a hideg által rózsás pírral bevont orcákhoz hasonlót varázsolhatunk vele. A tartóssága és a pigmentáltsága is rendben van, gondolom, már mondanom se kell, hogy lesz vele teszt is.

MAC Paint Pot Rubenesque színben: Az utóbbi időben a komolyabb szemsmink procedúráját hanyagolom, mert a rejtett szemhéjam miatt úgyse sok látszik belőle, és ezt már meguntam, ezért többnyire krémes szemfestékeket használok (vagy egy szemhéjpúdert, matt bőrszínnel eldolgozva). Az eddigi egyetlen, de biztos nem az utolsó paint potom, szemhéjalapot kell használnom alá, de azzal együtt nagyon tartós, nagyon szeretem a színét, amit eredetileg kék szeműeknek ajánlanak, szerintem az én sötétbarna szemeimhez is tökéletes.

Kedvenc film:

Nagyon sok filmet láttam télen, mégis rá tudom vágni, hogy a kedvencem A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső volt. Még általános iskolás voltam, mikor először láttam, nálam abszolút benne van a minden idők legjobb filmjei csapatban.

Kedvenc könyv:

Amilyen sokat olvastam ősszel, annyira megcsappant ez a mennyiség télen, köszönhetően annak, hogy lett saját laptopom, így több időt töltök a virtuális világban. Mégis megemlíteném az Amerikai Psycho-t Bret Easton Ellis-től.  Ez tényleg beteg sztori, épp ezért zseniális, bár nem fogom túl gyakran újraolvasni, az biztos.

Kedvenc zene:

Bizonyos  értelemben visszatértem a gyökerekhez, útközben kénytelen vagyok azt hallgatni, ami a telefonomon van immár 1 éve, szóval nem túl változatos. :D


Kedvenc blog:

Ha jól emlékszem, Dávid hívta fel rájuk a figyelmemet egy ajánlásával, és nagyon örülök, hogy megtaláltam őket, nagyon aranyosak, nem mellesleg a stílusuk is nagyon jó, bár nem értek a divathoz. Mike és Gabriel blogjáról van szó, biztos sokan ismeritek már őket.

Nektek mik voltak a téli kedvenceitek?

16 hozzászólás:

2sofix

nem tudom, mi van a kezedben, de szívem szerint kitépném belőle és betömném:D

Lily

mi az a finom bigyó a farmerkabátos képen?*.*
azon a képen amúgy klassz a rúzs-felső összhangja ^^

Bikira

szerintem iszonyat jól áll a pulcsi színe, ami rajtad van a videóban :)
(roni)

apolka*.*

ilyen cipője az egyik barátnőmnek is van, már neki is mondtam, mennyire tetszik!=) a farmerkabis képen mi van a kezedben, képviselőfánk? nagyon jól néz ki!=)

vm

mi történt a szemöldököddel?

citromhab

A kezemben egy szimpla német "péksüti" van, a tésztája tényleg olyasmi volt, mint a képviselőfánké, benne pedig gyümölcsök voltak zselével. Nyamesz. :D

vm - mostanában semmi, mire gondolsz? :)

Kata

Honnan van a pulcsid?

Kata

Honnan van a pulcsid?

citromhab

Kata - H&M Plus kollekcióból.

Moon Angel

Balea tusi nálam is nagy kedvenc. :)

Bobby

Egyre szebb vagy és egyre jobb minőségű a videó (de ez lehet, hogy összefügg...) :D

Névtelen

A Mac Paint Pot-ról azt hittem, hogy az szemhéjalap, akkor mégse?? Még ez alá is tenni kell bázist??

Pocahontas

Névtelen

Szia! A rúzsod milyen márka és szín?

citromhab

Moon Angel - én alig várom, hogy az új, nyári illatok között szétnézzek. :)

Bobby - Köszönöm. :)

Pocahontas - nekem kell mellé a szemhéjalap, és én úgy tudom, hogy ez a termék nem számít szemhéjalapozónak tulajdonképpen, bár színt építeni lehet rá, de ez a krémes szemfestékekre is jellemző.

Névtelen - Aden folyékony ajakrúzs 20-as árnyalatban, ha a videóban viselt rúzsra gondolsz.

Névtelen

A képen lévőre gondoltam, amin süti van a kezedben.

citromhab

Névtelen - YSL rúzs, itt írtam már róla. :) http://kandirozottnarancs.blogspot.de/2013/03/a-tokeletes-ruzs-tesztje.html

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...