Keress rá:

Páginas

Shopaholic - Glamour napok

A Glamour napok már otthon is lezajlott, én pedig itt egy héttel korábban túlestem a vásárláson, de csak a napokban volt időm felvenni róla a videót, addig szépen kerülgettem és pakolgattam a szatyrokat, ami egyfelől rossz, mert sok termékre kíváncsi voltam már nagyon (van, amivel nem is bírtam várni :) ), másfelől viszont jó, mert mikor kipakoltam a zacskókból, az újdonság varázslatos örömét éreztem. :D Készítettem videót is, de a tovább után a képes beszámolót is végiggörgethetitek. A bejegyzésben amúgy nem csak Glamour napi szerzemények vannak, mert azóta már voltam egy kisebb drogériás túrán is.


A folytatásért kattintsatok tovább:


A videóból kimaradt az Yves Rocher, de csak 3 tusfürdőt vettem, úgyhogy nem is olyan fontos. Mikor nagyobb vásárlótúrára indulok, mindig betérek a Lush-ba is, és meglepem magam egy fürdőgolyóval, most sem volt ez másként, ez a Henata még a húsvéti újdonságokhoz tartozott, egyelőre még nem használtam el, csak betettem a szekrényembe, hogy illatosítson.


A Tally Weijl-be sosem járok, elég egyértelmű, hogy nem nekem árulnak ott ruhákat, viszont bekísértem egy barátnőmet, és már akkor kiszúrtam magamnak ezt az "annyira giccses, hogy már csúnyán-szép" fülbevalót, akkor ott hagytam, viszont utána egy másik ismerősömmel is betértünk az üzletbe és akkor már meg is vettem. Sosem voltam az arany kiegészítők híve, de ez nagyon tetszik, számomra is megmagyarázhatatlan módon.


Beugrottam egy Madonna nevű üzletbe is, ahol se méretben, se stílusban nem találtam volna magamnak ruhákat, viszont belefutottam egy clutch-ba, mindössze 4 €-ért, a színébe rögtön beleszerettem, nyárra tökéletes partitáska lesz.


A Kiko 20%-os kedvezményét mindenképpen ki akartam használni, amúgy is már régóta szerettem volna megejteni itt egy kisebb vásárlást, ez most remek lehetőség volt erre. Ezekről természetesen majd teszttel is jelentkezem a későbbiekben. Vettem pirosítót, rúzst, szemöldökceruzát, szemhéjbázist és két körömlakkot, amiből az egyik a Sugar Matt családba tartozik, ami valószínű ugyanarra a tematikára épül, mint az OPI Liquid Sand lakkjai.


A H&M Plus kollekciójából már a neten kinéztem ezt-azt, bár ennek csak a felét szereztem be, a többi megtetszett. Még mindig bővítenem kell majd a nyári ruhatáramat, és már most láttam egy-két erre alkalmas, új H&M darabot, nagyon örülök, hogy itt könnyen hozzáférhetek ezekhez a ruhákhoz is. :) Nem fotóztam le őket egyesével, amiről találtam promóképet, azt beillesztem, de úgyis láthatjátok majd őket rajtam is outfit bejegyzésben. Kiegészítőkért szinte mindig sajnálok többet kiadni, viszont ez a nyaklánc nagyon megtetszett, és biztos feldobja majd a fehér pólókat is, bár szerintem más színhez is passzol. Azt persze csak utólag vettem észre, hogy a Plus kollekciós ruhákra nem vontak le semmilyen kedvezményt...



A Douglasban nem volt kedvezményes kupon, és nem is terveztem, hogy vásárolok, bár már régebb óta érik a kedvenc szempillaspirálom és egy minőségi parfüm beszerzése is. Csak szétnézni mentünk be, végül nem tudtam ellenállni, és vásároltam is. A szempillaspirálból még tavaly nyertem egy kis kiszerelést a Lancome Magyarország fb oldalán, és akkor írtam is róla tesztet, ami sokaknak nem tetszett, nekem viszont ez a spirál most az abszolút kedvencem, és bár elég drága, azzal vigasztalom magam, hogy egyrészt még mindig imádom, másrészt pedig szettben vásároltam meg, így járt hozzá egy kis szemceruza és egy 30 ml-es szemfestéklemosó is, és ugyanannyit fizettem, mintha csak a spirált vettem volna meg. Parfümből eredetileg a Nina Ricci Ninája volt a kívánságlistám elején, viszont nemrég egy Douglasban kaptunk pár parfümmintát, köztük ezt is, és annyira megtetszett az illata magamon, hogy szerelemre lobbantam iránta.


Az Essie születésnapi akciójában most 3 lakkot lehetett kedvezményes áron megvásárolni, bár láttam olyan triót, ami jobban tetszett volna, igyekeztem olyat választani, amit ki tudok használni tavasszal és nyáron, így végül egy lilás, egy narancs és egy élénk rózsaszín mellett döntöttem. A Guhl hajápolási termékekre is volt Glamour napi kedvezményes kuponom, őket már kipróbáltam és eddig nagyon beváltak, mindenképp írok majd róluk Nektek.




És végül a drogériás szerzemények, bár ezek se egy időben landoltak nálam. A Catrice Candy Shock kollakciója képeken sokkal ígéretesebbnek tűnt, mint élőben, így végül csak ezt az ajakradírt vettem meg, bár utólag fölöslegesnek érzem, hogy kidobtam rá 5 €-t, mert sima mézzel és cukorral helyettesíthető. Az Ebelin sminkszivacsát már kerestem egy ideje, végre meg is tudtam venni, erről is olvashattok majd beszámolót. Szükségem volt egy nappali arckrémre, és a Krémmániás vélemények alapján a Baleánál kötöttem ki, bár nagyon kíváncsi vagyok a TBS Aloe nappali krémje, amiből mintát kaptam, és nagyon tetszett, valószínű meg is veszem majd májusban. A Sally Hansen alap- és fedőlakkjáról Bogcánál olvastam, remélem én is elégedett leszek vele. A hajfesték pedig annak nagyon szuper, gyönyörű a színe, és mintha az eredmény is tartósabb lenne, mint az eddigi festékekkel.

Szerintetek mennyire éri meg kihasználni a Glamour / Joy napi kuponokat? Ti melyik üzletbe szeretnétek még kedvezményes kupont a szokásosokon kívül?

10 hozzászólás:

Viktória

WOW micsoda bevásárlás volt itt! Nagyon jó dolgokat vettél, a Kiko termékekről majd remélem írsz tesztet, mert nyáron megint átmegyünk Németországba, most már le kell csapnom erre a márkára is! :D
Hjaj, de minden szuper, tényleg! Szuper dolgokat vettél! :) A videót is megnézem, csak most vacsorázni kell, mindenki rám vár :DDD

Bobby

Szerintem teljes mértékben megérdemelsz mindent, mivel ilyen szépen helytállsz odakint. Ez a minimum. A fekete gyöngy nyaklánc egy álom....

Lolly

ez a loreal festék a legjobb, és ők csinálnak csak ilyen csodaszép vöröseket :) én most a 7.40-eset fogom hétvégén használni :)

Carmenesque

Tök jó dolgokat vettél, csorog a nyálam rendesen a kék KIKO lakkra. A Trésor Midnight Rose nekem is nagy kedvencem, annyira eltalálták!

Lily

Ez a pizsinadrág nagyon klassz :) Majd próbáld ki valami nem fehér vagy fekete felsővel, hanem mondjuk bordóval vagy citromsárgával, úgy is nagyon jó lenne,mert ennek nem olyan durvák a színei.
Nézegettem a candy shock swatchokat és tök lehangolóak, maximum egy lakkot veszek majd.
Kiki pirosító nekemisnekemis!

Névtelen

Nem belekötni szeretnék, de mivel Németo-ban vagy, gondolom beszélsz németül,én meg meg, de a Douglas nem "daglesz", hanem "duglasz", mivel nem angol :)
Amúgy klassz dolgokat vettél! A kikot imádnám, ha ott lennék.
Sarut hordasz,vagy csak zárt cipőt, blerinát nyáron?
Zita

Névtelen

Rendszeresen olvasom a blogodat, de mivel nem vagyok az a kommentelős típus, eddig még nem szóltam hozzá egy bejegyzésedhez sem. De ezt most nem tudom megállni:D Le kell írnom, hogy szerintem milyen sokat változtál, egyre jobban nézel ki:) Nagyon jól áll ebben a videóban a hajad is, szép smink, kiegészítők, látszik, hogy igényes vagy és adsz magadra! Csak így tovább:)
Jázmin

Addy

fuh de jó dolgokat vettél :) áá lancome parfüm irigy vagyok. :D ősszel én is lecsapok rá annyira az én illatom és ha lesz ez a spirálos csomag :D jöjjön csak az őszi glamour napok vagy vmi akció :D

muha

Szerintem nagyon aranyos vagy , gyönyörű arccal. Sok sikert a további fogyózáshoz, tudom hogy nehéz de ne add fel! Nyártól én is csatlakozom, egyetlen dolog ami szerintem nem jó illetve nem szép már az a piercing, anélkül egy igazi ízléses nőt látnék! Puszi!

citromhab

Zita - igen, itt duglásznak ejtik, de én továbbra is maradok a dáglesznél. :) Szandált is szoktam hordani nyáron, amitől mindig csíkosra barnul a lábfejem. :D



Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...