Keress rá:

Páginas

Napi outfit

Ezekkel a bejegyzésekkel nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert nincs kit megkérnem még arra, hogy kattintson rólam pár képet, önkioldóval dolgozni pedig meglehetősen türelemjáték, a megfelelő fényviszonyok és a szabadidőm közös metszetének csekélységéről nem is beszélve. Nemsoká meglátogatom megint az anyukámat, igyekszem rávenni pár outfit megörökítésére, és remélem hamarosan lesz olyan ismerősöm, akit itt is megkérhetek erre, mert Kölnben már számtalan helyszínt kinéztem. Az outfit posztokat nem akartam mellőzni, főleg mivel hamarosan tavaszodik, és azokat a ruhákat, amiket most hordok, nem minden esetben tudom tavasszal is viselni. Ebben a tunikában (én csak ruhaként gondolok rá) azt szeretem a legjobban, hogy nem kell mellé kiegészítő, szépen díszített a nyakánál és az ujjainál is. De túl sokat beszélek már a semmiről, a lényeg, a fényképek a szobámban készültek, önkioldóval, szóval nem a legjobbak, és csak két darabot sikerült kiválasztanom a közel 40-ből, ami használható.

A folytatásért kattintsatok tovább:



Tunika: AX Paris
Leggings: Simply Be
Bakancs: Deichmann
Táska: Oasap
Fülbevaló: ebay

Ti teljesen más ruhatárat használtok nyáron és télen, vagy van közte átfedés?

53 hozzászólás:

Anna

Hú nagyon jól áll ez a kék árnyalat. A szabása is nagyon előnyös, igazán csinos vagy benne. Talán egy picit a cipő nekem túl otromba, olyan Ronald McDonald stílusú. :D
Fogytál amúgy? Mert a képek alapján úgy tűnik. :)

Nekem vannak olyan darabok amiket egész évben hordok. Kiegészítők, táskák, basic felsők, leggings, kardigánok, farmer, zakó... kb. ezek. :)

Bikira

Nagyon tetszik a tunika és a hajadnak is baromi jó színe van.:)
(Andi)

Unknown

Szuperül áll a tunika! Nekem is kicsit bumfordi a csizma, pedig a kedvencek videóban egészen jól mutatott, de így már nem az igazi, szerintem egy hegyesebb orr nőiesebb lenne : )

Nóra

nagyon jól áll ez a tunika,tényleg szuper a díszítettsége! :)

Noémi Konyári

Szió! Nagyon csinos vagy, szerintem is nagyon jól áll ez az árnyalat, és tök jól feldobja a tunikádat a díszek rajta! Nekem nagyon bejön ez a visszafogottabb, sötét színekből álló stílus és a táska is szupi! :) Én ugyan idegenkedem a szemcsiktől de hozzád illik! :)

Ritu

tetszik a ruha, különleges darab, meg is nézem, hátha lehet kapni még... :D Csinos vagy benne, és nekem is úgy tűnik, hogy fogytál! A csizma nekem se tetszik annyira, de megértelek...én sem vagyok modell alkat, ebből kifolyólag elég nagy, 41-42 lában van, gondolom neked is kb. akkora lehet. Sajnos nekünk nem olyan egyszerű szép csizmát találni, ami meleg is és csinos is, de nem kerül 50ezerbe :D

Névtelen

Huha,nagyon kreativ a szetted ;) legging,es Tunika...azt long shirtnek, vagy Dress-nek hivjak;)tehat hosszu polo,vagy ruha ;)Mellesleg dög unalmas a szetted, mindig ez a szereles, semmi izgalmas sincs benne, semmi kreativitàs..Tja, kövèr csajok legjobb baràtja a leggings ;)

orsolyj

Kedves Névtelen!

Mielőtt bárkit kritizálni kezdesz, légyszíves tiszteld meg annyival, hogy legalább helyesen próbálsz meg írni.
De ugyebár, az intelligenciát, nem az anyatejjel szívjuk magunkba. Azért dolgozni kell, de ezek szerint te nem voltál a munka hőse. Nos lehet kezdeni kritizálni, de légyszíves egy helyesírási szótár legyen a társad.

Bobby
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Bobby

Eddigi legelőnyösebb ruci, és tényleg jó sokat leadtál!!!!! Csak így tovább, aztán majd ősszel nézhetünk! :D

Névtelen

Csodaszép ez a felső! Jól áll :)
-v-

Névtelen

Szerintem pedig helyesen irtam :) Köszönöm a tanàcsod , es az hogy igy kioktatsz;)Majd ha te is egy olyan computerröl irsz, ami alapbol arab gyàrtmàny, akkor ràjössz arra , hogy mennyire nehèz is irni ;) Nem mellesleg pedig az igazat irtam le:)

~ Menta-táska~

Szerintem ezt az outfitet nagyon sokmindennek lehet nevezni, de unalmasnak nem. :) Nagyon tetszenek a színek: a tunika, a hajad, a rúzs, szuper az összhatás szerintem. Plusz a táskába szerelmes vagyok! :D

mágnes

Kedves Évi! Nagyon lehozó, hogy szinte mindegyik posztod alatt van legalább egy kedves névtelen kommentelő, aki itt, rajtad éli ki magát. Én úgy gondolom, hogy aki normálisan fejezi ki a kritikát, az névvel is meg meri tenni, mert nem bántani akar, csak javasolni, stb.. De aki névtelenül ezen pörög, az semmi jót nem akar neked, csak kiélni magát, ártani, bántani. Szerintem nem sok értelme van, hogy engeded a névtelen kommenteket, gondolom amellett, hogy neked sem esik túl jól, nekem pl rossz olvasni, hogy mindig itt parádézik valami okos ember.. Elrontja mindenkinek a hangulatát, mindig valami vitát generál az egész. Épp ezért én élnék azzal a javaslattal, hogy ne lehessen névtelenül ide írni.. Egyéb iránt klassz ez a ruha! :)

citromhab

Érdekes, hogy nem tetszik Nektek a cipő, nekem nagy kedvencem. :)

Köszönöm a hozzászólásokat, valóban lement pár kg. :)

Névtelen - ha unalmas az outfit, vagy gyanítom te írtad azt a hsz-t is más poszthoz, hogy unalmas a blog, akkor remélem megtalálod a saját életedben azokat az izgalmakat, amik lekötik a szabadidődet és akkor nem kell hobbiból unalmas blogokat olvasnod.

citromhab

mágnes - Igen, tényleg vannak trollok, akik érezhetően vitát szeretnének generálni a névtelenség jótékony hatása alatt, de még mindig többen vannak azok, akik névtelenek ugyan, de van mondanivalója a hozzászólásuknak. Gondolkoztam már rajta, hogy legalább az effajta kommenteket törlöm, de az meg engem zavarna, mintha cenzúráznám, mit szabad nekem írni és mit nem. Szóval még egy darabig várok, hátha megunja az illető, vagy tényleg akad hasznosabb elfoglaltsága, mert az elég egyértelmű, hogy nem trollok sokaságáról van itt szó.

Névtelen

Szia.Nem szeretnem a nevtelent megvedeni,de miert gondolod hogy csak egy nevtelen rossz indulatu kommentelod van? Miert gondolod hogy mindenkinek tetszesz? Miert gondolod,hogy nem unalmas a szetted? Manapsag majdnem minden tini igy oltozkodik.szegecsek,leggings, leopard minta..En peldaul fraszt kapok,mikor meglatok egy tulsulyos holgyet,leggingsben..De te tudod.En azert megkeresnem a belso onkritikamat a helyedbe,ha van meg:-) sajnos nincs fiokom,de a teljes nevem,Fodor Georgina.sziasztok

citromhab

Georgina - Miből gondolod, hogy nincs önkritikám? Csak mert kövér vagyok és mégsem fordulok a sarokba, hanem blogot vezetek, ahová időnként rólam is kerül fel egész alakos kép is? Én meg ettől a mentalitástól vagyok rosszul. Sose kötekedek senkivel, vagy nem szólok be, csak mert nem tetszik rajta valami, de ő mégis bátran vállalja magát. Ha megnézed a legtöbb rosszindulatú névtelen kommentet, erősen hasonlít az írás stílusa, persze lehet van belőlük egy pár, de nem hiszem, hogy a két kezem ne lenne elég megszámolni őket. Sose gondoltam, hogy mindenkinek tetszem, elég nevetséges feltételezés is lenne, elmondtam már nem egyszer, hogy annak örülök, ha valaki saját magamhoz viszonyítva ítél meg. Tini már nem vagyok, szegecsből sincs sok rajtam és a leopárd mintát sem sikerült felfedeznem a képen. Ez az öltözködés egy sablon, ez tény, leggings tunikával, de ha ezt preferálom, azzal ugyan mi a baj? Mindenkinek lehet stílusa, vagy legalábbis valami, ami felé húz a szíve, nekem ez az.

Névtelen

Halihó!

Lenne mondanivalóm!

Mágnes!...ezt olyan hülyeségnek tartom, hogy névtelen nem névtelen...attól most mitől jobb, ha leírja valaki a kommentje mellé, hogy például Kiss Marika vagy Fodor Georgina?? Ebből aztán már tudod is, hogy kicsoda, ki fia borja....!!
Teljesen fölöslegesnek tartom az ezen való hisztit..

16:30 -as Névtelen!

A legnagyobb probléma soraid második felével van! Már múltkorába is kérdeztem egy másik majomtól ( vagy te voltál az is? ) , hogy amikor teszel egy ilyen megjegyzést, akkor mégis mit érzel, éreztek??!...

Túl kreatív meg te sem lehetsz, ha még javaslatot se tudtál adni!

Fodor Georgina, de felőlem lehetsz Kovács Juliska is!
IQ bajnok vagy-e?

"....de miert gondolod hogy csak egy nevtelen rossz indulatu kommentelod van? "

Azt vágod ugye, hogy most magadat is kikiáltottad rosszindulatúnak a No name kommentelő mellé...
Ha ez neked jó....

Citromhab!

Istentelenül tetszik a tunika! Az anyagához a csizma nem igazán passzolós, de annyira nem zavaró, ha az összképet nézzük!
A táskát kivenném a szettből! Határozottan nem oda való! Szegecsek vannak rajta, ha jól látom?! Mivel a tunika elég gazdagon van díszítve, így nem való hozzá egy díszes táska! Így már túl sok!
Miközben ide írogálok, fenn vagyok a Mango oldalán, ha megengeded onnan egy link:
http://shop.mango.com/HU/p0/mango/bags/quilted-bowling-bag/?id=73601082_A5&n=1&s=bolsos.vertodo_bolsos_she&ie=0&m=&ts=1359885637137

Valami ilyesmit javasolnék, lehetne nagyobb mondjuk a táska mérete...! A lényeg, hogy ezen semmiféle plusz csicsa nincs!

Azt hiszem, hogy ennyit akartam mondani...

Pocahontas

mágnes

Kedves Pocahontas, semmiféle hisztiről nem volt szó. Marhára nem érdekel, hogy ki kinek a fia borja, arra próbáltam utalni (úgy látszik oda nem érkezett meg az üzenet), hogy alapvetően a névtelen kommentelők szokták ezt a fajta igen negatív attitűdöt produkálni, úgy gondolom ezt senki nem vonhatja kétségbe. És talán ha ők itt nem kapnának teret, alapvetően pozitívabb lenne a kommentek kicsengése, a sok felesleges és bántó névtelen sárdobálás nélkül. Ennyi volt a mondanivalóm lényege..

Névtelen

Kedves Magnes.Van aki igy,van aki ugy mondja el a velemenyet.viszont eme Blog szerzoje epithetne a negativ kritikakra is.Es akkor hoppa! Maris csokkenne a negativ kommentelok szanalmasak! Es en SEM erzem, miert hiszi azt,hogy a negativ kritikakat egyetlenegy szemely irja? Csak egy pelda,ha az alkatanak megfeleloen oltozkodne,mar kevesebb negativ kommentet kapna.Szilvia

Névtelen

Szama.-t szerettem volna irni.elnezest Telefonrol irok

mágnes

Vsz azért gondolja, mert soknak nagyon hasonló a stílusa, ami szerintem is így van, nyilván ez nem mindre igaz. Egyrészt, másrészt ez az ő blogja, ő ezeket szereti felvenni, azt tesz ki amit akar, és sztem kb zéró jogod van felette ítélkezni. Nem kell idejönni, lehet nézni olyanokat, akik a TE ízlésednek, elvárásaidnak megfelelően öltözködnek. Mindenki azt csinál, amit szeretne.

Névtelen

Mágnes!

Hozzád nem érkezett meg az üzenet Kedves Mágnes!

"....alapvetően a névtelen kommentelők szokták ezt a fajta igen negatív attitűdöt produkálni, úgy gondolom ezt senki nem vonhatja kétségbe. "

Ezt senki nem vonta kétségbe! De nem érted, hogy teljesen mindegy, hogy névtelenül vagy név nélkül teszi??!
Én meg erre próbáltam utalni....

Azzal, hogy te odabiggyeszted a kommentedhez, hogy Mágnes..mivel lesz jobb?! Ki az a Mágnes...

A véleményemet továbbra is fenntartom! Teljesen fölösleges ezen lovagolni!

Pocahontas

Névtelen

Szilvia!

Az nem negatív kritika ha valaki élcelődik máson!
Ahelyett, hogy konkrét javaslatokat tenne a hiba kiküszöbölésére intelligens keretek között!

Pocahontas

mágnes

Feladom. Ez reménytelen.

Anna

Jesszusom. -.-

Komolyan mondom szánalmasak vagytok ezzel a hú névtelenül ír, hú ír oda nevet... jó persze bunkó dolog név nélkül írni bántó megjegyzést, de tök felesleges ezen veszekedni, mert egyszerűen vannak olyan emberek akik azon élik ki magukat h "névtelen" szó alatt ócsárolják azt aki meg mer tenni olyan dolgokat amiket ők nem.
Nektek talán van blogotok? Raktok ki egész alakos fotókat? Nektek tökéletes az alakotok? Stylist öltöztet titeket minden nap?

Nem hinném. Évi fel meri vállalni magát és nektek csak az fáj hogy egy teltebb lány jobban néz ki, sikeresebb, népszerűbb mint ti.

Mellesleg szerintem nagyon csinos és élő példa arra hogy M-es méret felett is lehet valaki dögös.

A legginsről meg csak annyit hogy tudjátok van az a "picit híres" újság, aminek Vogue a neve és kiadtak egy picit nálatok talán divat téren jobban informált emberek által szerkeszetett divatbiblilát, amiben a teltebb alakú lányok alapdarabjai között első helyen szerepel a fekete cicanadrág.

És szerintem inkább viselje a teltebb alakú lány tunikával mint valami botsáska nadrágként tevepatát villantva. :D

Névtelen

Kit érdekel a névtelenekről szóló komment-áradat? Büszke vagyok Rád, Évi! Hogy sikerült fogynod? Inkább erről írj már légyszi, mert ezt szivesebben olvasnám, mint bármi mást :) Ügyi vagy :) Névtelen Zsuzsa :)

Névtelen

Na akkor irok èn is nèvtelenül;)En egy teltebb làny vagyok, 72 kg-os:)) Elmondom hogy èn teltebbkènt hogy öltözködöm:) Farmerböl èn a Boyfriend stilusu nadràgokra esküszöm.Vagy a màsik imàdott darabom, a Chino fazonu nadrag ;) Mindezeket elèggè jol lehet kombinàlni,..ingekkel, blèzerekkel,kardigànokkal, polokkal..na ès persze magassarkut huzok, vagy a sneaker fazonu tornacipöt;)Màr bocsi, de inkàbb igy öltözködjön egy teltebb nö,..Es a kèt nadràg fazont elöszeretettel hordhatjàk a Teltebb, nök;)Egyèbkènt megsugom, hogy egy 65-80 -os hölgyemènyen igenis jol tud kinèzni egy leggings;) Na de Èvi, igencsak messze van a Teltebb kategoriàtol;) Remèlem nem voltam tul kritikus:) Csak megprobàltam tippeket adni,..ha mär a stilusàt is megemlitette;) mert ez minden , csak nem stilus;)Ja es nem attol lesz valaki, hu de nagy nö, meg menö mert blogot ir,üs kirak magàrol a netre egy elönytelen kèpet;) Èn Svèdorszàgban lakom, Stockholmban,na ès itt aztàn van stilusuk a svéd lànyoknak..Nem is akàrmilyen!!Meg lehet nèzni itt a Teltebb lànyokat,..;) tovàbbi szèp estèt mindenkinek.Melinda voltam.

Névtelen

Moon Angel!

Nem érzem magam szánalmasnak!

"Nektek talán van blogotok? Raktok ki egész alakos fotókat? Nektek tökéletes az alakotok? Stylist öltöztet titeket minden nap? "

Ezeket a kérdéseket meg ami alatta van, ugye nem nekem szántad meg Mágnesnek?

Amúgy nincs szükségem stylist-ra, a magam stylist-ja vagyok...és meg kell hagyni, elég jól megy a dolog! :)
Blogom nincs, de még lehet! Elég nagy a közléskényszerem...:)

A divatbiblia szerkesztőivel nem értek egyet..a leggings véleményem szerint csak az 55-70-max 75 kilós, formás combú lányokon mutat jól!
Vékony testalkatú, vékony lábú lányon megtiltanám! Csak teljesen kidomborítja a pipaszár lábát!
70-75 kiló felett meg jön a kötözött sonka effektus...

Nem kell mindent elhinni a Vouge-nak!

Pocahontas

Névtelen

Melinda vagyok;)A 168 cmmel, igenis jol nezne ki rajtam a leggings;) a magam 72 kg-jàval:) na tessèk, ez az!! karàcsonykor otthon voltam, Magyarorszàgon,..ès vèlemènyem szerint a magyar nök sokasàgànak fogalma sincs a jo izlèsröl,a divatot meg màr meg se emlitem;)Ami nekem nem tetszik, az a folyton mèzes-màzas dicsèrö szavak tömkelege,amit Èvi kap itt..Màr pedig szerintem nem àrtana elgondolkoznia a negativ kritikàkon is,..ami mindegy , hogy most ilyen-olyan stilusban irodott, de mindenfèlekèppen elgondolkodtato,de èpitö jellegü lehet;)S nem utolsosorban, Neki Pèldakèpnek lennie, hogy a Kövèr csajok Ne kövessèk, utànozzàk ÖT...mert igenis , hogy egy 120 kg-os nön, nem szèp làtvàny a leggings. Söt, szerintem visszataszito;)

Névtelen

Melinda!

Egyetértek ( nagy vonalakban )! :)

Amit én is látok, hogy hihetetlen sok az ízlésficamos magyar nő!
Nincsenek vagy alig vannak önálló egyéniségek! Egyik majmolja a másikat...
Többnyire szexuális tárgyá degradálják magukat öltözködésükkel..

Védelmükben annyit, hogy nekem mondhat bárki bármit PÉNZ nélkül kissé nehézkesnek, de nem lehetetlennek tartom a saját stílus kialakítását!
Egyrészt hiányosnak tartom a választékot itthon valamint a hazai fizetések is igen elmaradnak a svédekétől...
A göncök uniós árakon mozognak, miközben balkáni a fizetés!
Az Évin látható tunika kb. 14 ezer forint! Egy átlag magyar lánynak hol van erre pénze?!

Pocahontas

Névtelen

Én 120 kg körül járok, 180 cm vagyok. és hordok cicanadrágot. Mondjuk nem tunikával, hanem térdig érő ruhákkal, mert a combom nem mondható vékonynak, viszont térdtől lefelé egészen vállalható a lábam. És én szeretem ezt a kombinációt... Ezek szerint akkor én most egy hulladék vagyok? De akkor szoknyát sem szabadna hordanom, ugye? Sőt, levágom a lábaimat, és nem lesz ezzel gond...
zs.

citromhab

Szeretném, ha a kommentelés nem venne rossz irányt az egymással való személyeskedéssel.

Ez a leggings kérdés már felvetődött párszor, viszont azt kell mondanom, hogy bár tényleg volt már olyan építő jellegű kritika (például Pocahontas mostani megjegyzése, miszerint a táska nem illik a képbe), amit megfogadtam, ez nem tartozik ezek közé, mert kényelmesek, hosszított felsőkkel tetszenek is, szeretem őket és kész.

Névtelen Zsuzsa - köszönöm. :) Nem akarok erről a blogon írni (még?), de ha írsz egy emailt a tejpor89@freemail.hu-ra, akkor ott nagyon szívesen leírok mindent.

Névtelen

Bocsi, én még csak annyit szeretnék kérdezni a kommenthuszároktól, hogy akkor most ő is szarul néz ki? :)
http://www.leblogdebigbeauty.com/2013/01/poudre/

Névtelen

Zs.!

Nem vagy hulladék! Ezt senki nem mondta!
Ha a combodat takarja a 'lepel' és formás a vádlid, akkor azt nem tartom olyan nagyon problémásnak...
Annál inkább baj az, ha 45 kilós lány nadrágnak képzeli a leggings-szet és nem takarja semmi a sej-haj-t...abszolút közönséges!

Szoknyát már biztos nem vennék fel helyedben...
El kell fogadni és nem megsértődni, hogy egy 120 kilós lány NEM öltözhet úgy, mint egy 60 kilós!
120 kilónál ormótlanul hat az, ami egy 60 kilósnak remekül áll!

Egyébiránt én 60 kiló körül járok és nem veszem fel a leggings tunika kettőst, mert széles a csípőm, és ha sej-haj takaró rucit vennék fel, akkor csak még nagyobbnak hatnék odalent....

Pocahontas


Kinga

Névtelen kötekedők!

Nem tetszhet mindenkinek minden, ez tény.Ellenben ha érdemleges kritikátok van, azt meg lehet írni normálisan, szerintem Évi sem sértődik meg, de nem lehurrogni kell, hanem megmondani, hogy szerinted mi lenne a jó, esetleg képpel illusztrálva egy hasonló alkatú lányon.
Itt az elsődleges probléma az, hogy Évi bármit felvehet, nekik úgysem fog tetszeni. Őrájuk azért kíváncsi lennék, mellékeljenek magukról egy egész alakos, nem műtermi photoshopos képet a negatív leszólós komment mellé.
A legjobb javaslatom a névtelen kritikusoknak pedig továbbra is a képernyő jobb felső sarkában található X.

Névtelen

22:08-as névtelen!

Megnéztem a linkelt képet!
A véleményemet fenn tartom! 100 kilónál kötözött sonka effektus a leggings viselete!

A linkelt képen szerencsés a ruha hossza és szabása! Így nem bántó a szemnek a leggings..

Pocahontas

Névtelen

Megjegyeznèm, hogy itt ssenki sem kötekedett..Ezek a Tènyek, amit vagy elfogadtok, vagy nem !! Egy 100-120 kg os nö, ne probàljon màr meg ugy öltözködni, mint egy 60 kg-os..Uristen, mintha Pocahontast ismèteltem volna!:) Ha mellesleg mègis ugy öltözködik, mintha egy habkönnyü 60-as, akkor vàllalja fel, hogy a gunyolodok cèltàblàja lesz,vagy èppen nevetsèges, közönsèges,akinek a hàta mögött összesugnak az emberek! Egyèbkènt meg Tehet ez ellen, ha akar!!! Többször kifejtettte màr, hogy mèg nem èrt meg benne a döntès,..meg hogy elfogadja ezt az allapotot....na ja ö tudja;))

Effi

A fenti társalgást elkezdtem olvasni, de aztán feleszméltem és abbahagytam, és rájöttem, hogy annyit szerettem volna hozzászólni, hogy nagyon csinos vagy, látszik, hogy fogytál, csak így tovább!

Névtelen

nem szoktam hozzászólni bejegyzésekhez, de a fentieket olvasva ezt nem bírom megállni..
55 kg vagyok, de én sem veszek fel TUNIKÁT cicanadrággal, mert tisztában vagyok vele, hogy nem előnyös a picit széles csípőmhöz. Értem én Évi, hogy jól érzed magad benne és kényelmes, de előnytelen, és ezt nem rossz szándékból mondom! A stílusod jó, csak ezt a cicanadrágot kéne elfelejteni, mert bármennyire is ápol és eltakar a felső, ha a lábaidra rátapad egy anyag, ami mindent kiad!
Lényeg a lényeg, most nem bírtam szó nélkül hagyni a dolgot. A stílusod alakul, találsz előnyös ruhákat, de ami nem áll jól (és ezt ennyi ember alátámasztja) azt nem kell erőltetni!
Judit

Névtelen

Akkor szerintetek mit vegyen fel egy ilyen testalkatú lány? -.-

Névtelen

Kedves Molettek;)!! Ma voltam a CundA-ban,...voltak 44-46(es mèg e felett is)Chino ès Boyfriend fazonu nadràgok;)ajànlanàm mèg a HundM-et,is ilyen tèren..Èrdemes szètnèzni, ès aki akar az talàl! azt mèg hozzàfüznèm,hogy egy leggings igencsak rövid èletü, föleg egy Molett nönèl..Èrtem ez alatt, hogy gyorsabban elkophat,..ott közèptàjon:) Tehàt jobb megoldàs beruhàzni egy dràgàbb; de tartosabb anyagu farmerre,mint pl egy pàr szàz forintos leggingsgre,amihamar tönkremegy,ès nem utolsosorban,Elönytelen!!!!! Melinda

Névtelen

Ezekkel a Chino és Boyfriend fazonú nadrágokkal sokkal izgalmasabb összeállítást lehetne kreálni, mint a leggings-szel!! Ezekhez legalább nem kellene már térdet verdeső ruhát, tunikát felvenni!

Megjegyezném, hogy 100-on túl kerülendő a vastagabb anyagú farmer! Illetve fedetlen vállak, karok szóba se jöhetnek! Makány Mártát tessék beütni a google-ba!

Pocahontas



Névtelen

Amúgy meg mindenki hordja azt , amiben jól érzi magát és sz*rjon a világra...

Pocahontas

miazanna

Kedves Névtelenek!

névtelenség kérdése - igenis számít, hogy valaki névtelenül ír-e. Nyilvánvalóan szabadabban fogalmaztok, még e-mail címet sem kell megadni, kíváncsi vagyok, hogy facebook profillal milyen kommenteket írnátok, ha azt minden ismerősötök látná.

ruha - valamelyik névtelen azon lovagol, hogy ez a ruha nem előnyös egy kövérebb lánynak. Pedig a tunika-leggings páros manapság klasszikus, és amíg nem lóg ki a feneke, teljesen vállalható (de ez súlytól független). El kéne fogadni, hogy jelenleg nincs plus-size divat. Lehet, hogy a ruhák kaphatóak nagyobb méretben is, de egyrészt nem divat a plus-size, másrészt nem úgy terveznek, hogy egy nagyobb méretű lány egyszerűen megtalálja a divatos, neki jól álló darabokat. Kérdés: ti tudtok olyan ruhafazonról, ami direkt a kövéreknek készült és vékony lányon el sem tudnátok képzelni? ...
Citromhab mindig olyan ruhákat fog hordani, ami kisebb méretben lehet, hogy helyesebb lenne, attól még rajta is jól áll.
Tényleg próbáljátok meg úgy nézni ezeket az outfiteket, hogy nem egy hatvan kilós lány van bennük, nem is akar annyinak kinézni, de attól még ez is lehet szép.
citromhab:
Szerintem nagyon kellemes összeállítás a fenti, igazán csinos vagy benne!

miazanna

Pocahontas!

Pedig elhiheted, a szoknya sokkal jobban áll száz kiló fölött, mint az ilyen-olyan nadrágok. Többet takarnak, és finomítanak az alakon. Anyukám ebben a súlycsoportban van, és már az elejétől fogva hanyagolta a nadrágot, szoknyát varratott magának.
Amikor hasonló méretű nőket látok nadrágba passzírozódva, számomra egyértelműen igazolódik a döntése.
Hozzá kell tennem, hogy negyvenesen teljesen jó választás a szoknya-blézer (kosztüm) kombináció, jó szabással súlyfüggetlenül szép hatást kelt, de 20-as években eléggé öregítené, pl Citromhabot is.

Névtelen

miazanna!

Szerintem 100 kiló fölött nagyon nem beszélhetünk arról, hogy mi áll jól vagy sem!
Szétfolyik az egész...hatalmas súlyfölöslegnél szoknya vagy ruha esetén nekem mindig olyan érzetem van, mintha egy függönyt tekernének maguk köré! Bár mondjuk még mindig jobb, mint a leggings! Grrr...
Muszáj lenne ezeknek a lányoknak lemenni 80-90 kilóra ,hogy bárminemű öltözék mutatósan álljon rajtuk!
Szerintem...

De már írtam, tolja mindenki abban, amiben jól érzi magát, a legfontosabb úgyis a kisugárzás!

Pocahontas







Névtelen

Nem igaz hogy csak a magyaroknal van ez a mentalitas hogy ha kover vagy ne vegyel fel ezt vagy azt, erdekes hogy kulfoldon mindenki mindent felvesz es megsem szoljak meg oket. Citromhab szerintem nagyon jol nez ki ezen a kepen, sokkal jobban mint az elozokon, valszeg mert leadott jopar kilot, mit kell allandoan cseszegetni??

Lindaa

Eddig ez a kedvenc outfitem....nincs is nagyon más hozzáfűznivalóm. Ez most nagyon ott van.

Névtelen

Csinos vagy, bár nekem ezek a szegecses dolgok nem jönnek be, de neked jól áll.:)
Ez a hajszín nagyon előnyös.;)

Viki

Szia Citromhab! Tetszik a blogod. Szerintem nincs baj a leggingszel, mert hosszú pólót vettél rá, és így semmi baj nincs vele szerintem. A táska annyira nem jött be, inkább lehet valami szép nyakláncot tettem volna fel. Persze tudom, a nyakláncba nem lehet belepakolni. :P
Szerettem volna én is egy hasonló blogot, de én nagyon érzékeny tudok lenni a negatív kommentekre. Minden elismerésem a tiéd. Csak így tovább puszi, szia.

Unknown

Jesszusom, ez a sok divattanácsadó miért nem kért eddig pénzt a kommentek után? Ja, hogy névteleneknek nem lehet számlázni... :D
Most olvasgatom csak Évi, hogy mennyi bugyuta valószínűleg szakavatott stylist kritizál téged. Tanuljátok meg emberek, ha nem tetszik ne nézd! Lehet jobban érzed magad 10 percig attól mert kifejtetted a nem tetszésedet, de utána akkor sem leszel több.
Judit
Plus Size Life
http://plus-size-life.blogspot.hu/

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...