Keress rá:

Páginas

Kreatív Kedd Valentin nap

Ennek a sminknek két körben is nekifutottam, az első alkalommal egy randi-kompatibilis smink lett volna a cél, viszont a műszempillával sikerült összeragasztanom az egyik szemhéjamat, arról nem is beszélve, hogy a felhasznált négy színből a képeken egyet se lehet megkülönböztetni. Második nekifutásra úgy voltam vele, hanyagolom a romantikus vonalat és ellentétes szálon indulok el, a szerelmesek ünnepén sok egyedülálló lány esik letargiába, úgyhogy elsírt pandaszemeket gondoltam ki. Kissé ironikusra vettem a figurát és nagyon remélem, hogy a valóságban egyikőtök se keseredik el ilyen apróság miatt. :) A szemeim borzasztóan irritáltak voltak a smink elkészítésekor, úgyhogy magamtól is könnyeztem, de rásegítettem egy kis vízzel is, amitől viszont meglepően hamar megadta magát a műszempillám, szóval közel sem volt annyi időm fotózni, mint amennyit szerettem volna. Magáról a Valentin napról nem sokat mondanék, aki ünnepli, annak kellemes időtöltést kívánok, aki pedig nem szereti, az ne mérgelődjön miatta, én sem teszem. :)

A folytatásért kattintsatok tovább:





A többiek munkáit itt nézhetitek meg:

Suzy 
Anita
Zsófi
Rita
Niki

34 hozzászólás:

PAncsi

Nagyon jó ötlet :-)
Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek!

Névtelen

Uristen!! Ebben most mi a kreativ, ha meg szabad kèrdeznem ?? Undorito.Èn ilyen fotokkal nem ègetnèm Magam,ne haragudj!! A Valentin napot, meg cak az nem szereti, akinek nincs pàrja..Amugy meg nem csodàlkozok, hogy nincs pàrod..Normàlis nö, nem tesz magàrol fel olyan kèpeket,amivel csak leègeti sajàt magàt! Egyèbkènt megnevettetèl;)

djkaty

Mekkora ötlet, nagyon tetszik! :-)

hajnoca3

Nekem bejön a vagány elgondolásod :) Tetszik, hogy az ellentétes szálon fogtad meg a témát , grat :)

Névtelen

Holnap utàn ebben a sminkben fogom a pàromat hazavàrni,..Tuti,hogy szivrohamot kap,vagy esetleg megkivàn.egyèbkènt meg nagyon kreativ valoban..

Niki | www.nizzka.com

Tényleg fun ez az ellentétes megoldás, abszolút jól sikerült! :)

Gabbancs

(Nem csak az nem szereti a valentin napot kedves névtelen, aki egyedülálló. Én mindig utáltam, pedig 4 évig volt párom)
Imádom az ötleteid, ez is zseniális:)

Anna

Ezért vagy te az egyik kedvenc bloggerinám. :) Nagyon kreatív és egyedi!

Névtelen

Kedves Citromhab! Ezt mindennek lehet hivni,de kreativnak semmikèppen sem! A sajnàlkozo önironiàdra szerintem meg egy Fèrfi lenne a megfelelö orvossàg a szàmodra! Tovàbbi szèp estèt kivànok!Cseke Krisztina vagyok.

Galatea

ötletes egyébként, de ha a többiek munkájával összevetem akkor ebben tényleg nincs semmi különleges..ha már elsírt smink akkor én tettem volna bele valami csavart..pl : kiszíneztem volna a könnyvonalakat, vagy véresre csináltam volna..vagy valami hasonló..

Névtelen

Szerintem igenis kreatív ötlet és örülök, hogy emellett döntöttél! Fantáziadús, egyedi! :) A második képen egyébként Csobot Adélra hasonlítasz nekem... :)

Névtelen

szerintem meg nagyon vicces és nekem nagyon tetszik ez a megoldás, a smink meg ép állapotába nagyon szép lehetett, ne foglalkozz ezekkel a gyagyásokkal

Elíz

:D Ez jó, tetszik!

Névtelen

Làttàtok ti a többiek munkàjàt?! Gyönyörüek, ès ötletessek!

Nitulino

Nekem tetszik ez a másik megközelítés, főleg a második képen baromi jó :)) Ez a KK, itt minden megengedett, Évi így oldotta meg, és jó lett! Ettől még nem kell lehúzni meg fikázni.

citromhab

Nem fogok folyton magyarázkodni, aki tud szöveget értelmezni, annak ott van a kis felvezető, aki meg nem és csak kötekedni jár ide, az akármit írok, úgyis talál valamit, ami neki nem tetszik. Az viszont kezd komolyan érdekelni, hogy van esetleg egy anti-citromhab csoport valahol a neten, vagy csak feljártok ide időközönként, hogy megkukkantsátok, ugyan mikor kötekedhettek megint? A névtelen kommentelést továbbra se tiltom le, tulajdonképpen jót teszek veletek, mert ezt a rengeteg negatív energiát legalább segítek nektek levezetni.

Galatea - vérkönnyek nekem is eszembe jutottak, de az már inkább valami horroros sztori, úgyhogy letettem róla.

Névtelen - nem tudtam, ki az a Csobot Adél, de rákerestem és a szemünk talán tényleg hasonlít kicsit. :)

GhostGirl

először is: kedves névtelen(ek), ugye nem hiszitek, hogy valaki is komolyan fog benneteket venni? ahhoz először is vállalni kellene az arcodat... ;)
másodszor: nekem tetszik, jó, nem a legbonyolultabb, de kreatív, az tuti, hiszen nekem sem jutott volna eszembe erről az oldalról megközelíteni a témát :) gratulálok :)

SophiEl

kreatív, és tetszik h ez jutott eszedbe a V.betűs napról és nem a szívecskék. :)

Ugyanakkor a szövegből nekem is lejött vmi negatív felhang, mint a "kedves" Névteleneknek... Mintha bizonygatnád h nem érdekel és nem bánt, pedig közben mégis.

mrs__kovacs

Úr isten ez mi hogy csak az nem szereti a Valentin napot akinek nincs párja???? Nekem van, mégsem vagyok oda érte, egy, kettő meg hogy a Valentin ha jól tudom, nem a szerelmesek ünnepe csak...
Takarodjatok és kezdjetek már valamit az életetekkel, mert elég gáz hobbi ez, hogy mást leszólni, hogy Ti jobbnak tűnjetek, mert ezzel nem mást égettek, hanem saját magatokról áruljátok el, hogy ennyire lelkinyomoroncok vagytok, hogy másokon élitek ki a kisebbségi komplexusotokat. Ja és amíg itt picsogtok, menjetek, csináljatok jobbat, szebbet kreatívabbat.. :D

Bocsi.. Egyébként nekem tetszik, már maga az ötlet, hogy nem bepánikoltál meg bedurcáztál, hogy jó, akkor hagyod a francba, hanem kihoztad a rosszból a lehető legjobbat. Na EZ a kreativitás emberek!....

Névtelen

a többiek kreatívabbak voltak????:D ugye ez csak vicc. Talán 2 lányra mondható hogy kreatív sminket csinált, de a többi csak firkált magára egy szivet hát ez kurva nagy kreatívitás, de nyald csak a seggüket galatea röhögök rajtad XDXDXDXD
Évi te meg ne vedd magadra ezeknek a vénlányoknak a sértegetéseit

Névtelen

Ne haragudj, de ez egyenesen közönsèges,ès tènyleg nem valami ötletes.mellesleg ha szerelmes lennèl,ès lenne valaki ,aki igazàn fontos az èletedben,akkor talàn nem az önironiàdbol ,ès elkeseredèsedböl fakado sminket produkàltàl volna:)!De te tudod..Ha ez neked megèri,hogy mindenki rajtad mulasson..Schandl Edinànak hivnak.germany@hotmail.de

Névtelen

edina megnéztelek a fb-on gyönyörű a szemöldököd, a hajad meg 10 évvel ezelőtt volt divat tiniknél :D:D bocsi de ez nagyon nagy öngól volt

Katie

Akárki akármit mond...nekem tetszik. Talán nem tipikus Valentin napi smink, de a kisírt szemű lányok oldala is egy oldal.

Engem mondjuk idegesít ez az "anti-valentinapozás", de ez a smink belefér a Kreatív Kedd-i mókába.

Ha viszont már a síró, elkeseredett lányokról van szó....nos, egy savanyú, önbizalom hiányos, elkeseredett, mosolytalan arcú lány (mint amilyen a sminkben megjelenik) kevés pasinak jön be. :P

Névtelen

Nem értem, egyszerűen fel nem foghatom, hogy miért látogatja az a bizonyos névtelen ezt a blogot ha egyáltalán semmi nem tettszik neki, a bejegyzések alapján egy "kedves" de lagalábbis NEM fikázó vagy tudálékos kommentet sem hagyott. Én nem akarok bántani senkit de ez tényleg elég unalmas.
De nyilván Évi is eljutott odáig, hogy csak mosolyog egyet rajta mert ezt másképp kezelni nem lehet..
A smink egész jó lett szerintem, bár én szívesen megnézném ezt elmosódott szemek nélkül, csak simán hangsúlyos szemmel, műszempillával és ilyen szépséges rúzzsal. Véleményem szerint ez egy tökéletes smink lett volna "elsírt" szemek nélkül.
Vivcsi

Lily

nagyon jó az ötlet, ez egy igazi "forever alone" smink :) cuki nagyon nagyon.

Névtelen

Nekem tetszik a sminkben kifejezett (ön)irónia, a cukorkás, szívecskés sminkeket sokkal unalmasabbnak látom. És Évi hozzáállása is nagyon bejön. Az utolsó mondat számomra érett, értelmes, kiegyensúlyozott gondolkodásról tanúskodik, nem értem, ebben ki mit lát keserűnek, frusztráltnak. Szerintem az, aki annak örül, amije van, és nem azon rágódik, ami épp hiányzik, ráadásul magán is tud nevetni és nem másokat fumigál, már jó úton jár. Nagyon tetszik a rúzsod színe, Évi; mi ez? Ela

Bobby

Nagyon jó, ironikus de mégsem bántó kifigurázása annak, ha valaki túldimenzionálja a valentin napot. Pont elég, a véres könnyek azért már kicsit túlzás lenne....Azért ott remélhetőleg még senki nem tart :D Jah, én sem vagyok odáig a Valentin napért, de már az is halálosan közhelyes, ha valaki szidja....de te nem tetted. Puszi

Névtelen

Mit kell mindent túlspirázni?!
Ez csak móka, szórakozás!

Egyébként megnéztem mindenkiét és azt kell, hogy mondjam, hogy a kreativitás egyikből se sugárzik...csupa-csupa üres, közhelyes sz*rság egy rakásra...a szőke parókás viszi a prímet a legjobban.
Dögunalmasak a bugyuta szívecskés sminkek. Ennek tükrében, akkor már inkább favorizálnám az Éviét!

Abszolút nem utálom 14-ét! Szerintem tök jó, hogy van még egy "ünnepnap" , amikor a szerelmet lehet ünnepelni!

Pocahontas

dorottyazsofia

Kezdjük azzal, hogy nekem van párom, akit imádok, de ettől függetlenül nem ünneplem a Valentin-napot, mert szerintem egy mondvacsinált marketingünnep, nálunk hagyománya sincs. Ezzel nem ítélem el azt, akinek ez nagyon fontos, de az irtó nagy hülyeség, hogy csak a megkeseredett szinglik nem szeretik.

Nekem tetszik a smink. Szerintem nemcsak azért Kreatív Kedd a Kreatív Kedd, hogy fantasztikus technikákat meg editorialfotónak is elmenő sminkeket lássunk, hanem egy-egy téma másfelől való megfogását. Végül is a nagy sminkcégek is ezt csinálják a kollekcióikkal, mert ha nem, akkor ugyanolyan zöld-piros-arany lenne minden karácsonyi kollekció pl. :D. Nekem Évi sminkjében pont ez tetszik. Hogy más, hogy egyedi, hogy ötletes. A 20. szívecskés-rózsaszín smink nekem pl. kevésbé kreatív. Nem is nagyon gondolom sértőnek, hiszen tényleg megvan az az oldala is a Valentin-napnak, hogy vannak, akik letargiába esnek tőle. Egyszerűen csak más szemszögből van láttatva a Valentin-nap, ennyi. Aki ebben megkeseredettséget, anti-Valentint meg szerelemellenességet lát... no comment.

Névtelen

Bocsi,de ez egy förmedvèny:( Egyèbkènt ez a smink nem passzol hozzàd.Igaza van az egyik nèvtelennek , csak lejàratod itt magad,felnött nö lètedre:( Ne haragudj

Névtelen

Kedves Évi! Már régóta olvaslak, és örülök, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a bejegyzések. :) Eddig csendben figyeltem a blogot, de ezt már nem tudom szó nélkül hagyni, ami itt a kommentek között történik az utóbbi időben. Nem tudom elképzelni, hogy egy embert mi vigyen rá ilyen színű trollkodásra, mint amit az itt jelen lévő "kedves" Névtelen művel. Mert hogy ez az illető EGY személy, nem több, ez a könnyen felismerhető szófordulataiból, helyesírási hibáiból és az ékezetes betűiből is jól látszik. Remélem ez nem veszi el a kedved az írástól, mert nagyon sokan szeretjük azt, amit csinálsz. :) Köszönöm, hogy meghagytad a névtelen kommentelést, de sajnálom, hogy ez lehetőséget ad arra, hogy egyesek arc és név nélkül ordenáré stílusban fejezzék ki véleményüket.
Sok sikert kívánok Neked az életben, és már várom a következő posztot! :)Üdv: Dorka
*remélem hamarosan videó is lesz ^^ *


PankaJudit

Kedves Névtelen ill. Névtelenek!

Lényegtelen, hogy egy ember vagy-e vagy többen vagytok. Engem csak az érdekel, őszintén, hogy mit ártott neked/nektek Évi? A kommenteidből/kommenteitekből világosan látszik, hogy ez már nem pusztán nem-tetszés, ez már annál több. Természetes, hogy nem tetszhet mindenkinek minden, hál' Istennek különbözőek vagyunk, de ha pusztán sima nem-tetszésről lenne szó, akkor nem szerepelnének az "undorító", "förmedvény", stb. jelzők, amiket egy jóérzésű ember vagy soha, vagy csak nagyfokú ellenérzés (utálat) esetén használ. Én nem akarlak téged/titeket támadni, semmi ilyesmi, tényleg csak annyi lenne a kérdésem, hogy miért utálod/utáljátok ennyire Évit?

Ha magánjellegű okokból, akkor kérlek téged/titeket, személyes e-mailben beszéljetek róla, ha pedig nem, akkor Évinek is és a többi olvasónak is magyarázd/magyarázzátok meg, hogy mi az oka ezeknek a negatív hozzászólásoknak.

Köszönettel:

PankaJudit

Unknown

Szeretném én is alátámasztani a Valentin napi ellenszenvet. Nekem is van párom, évek óta, meg előtte is volt, de mindig is utáltam a valentin napi felhajtást, abszolút feleslegesnek találom. Doroffee - vel értek egyet.
Nekem a Karácsony a szeretet ünnepe.
Ami pedig a sminket illeti, az elgondolás tényleg kreatív, ha valentin nap, akkor ez is hozzátartozik, attól függetlenül, h nem ez van a fókuszban. :)
A névtelen troll pedig már tényleg elképesztően szánalmas, nem is tudok rá mit mondani.
Viszont ha felvesszük a kesztyűt és osztjuk, soha nem tűnik el. Nem kellene róla tudomást venni.

phoenix

Nagyon tetszik ez a megközelítés :)

Én se nem szeretem, se nem utálom a Valentin-napot, egyszerűen hidegen hagy (van párom). Viszont, mint Katie-t, engem is idegesít az "anti-valentinnapozás". Miért kell szidni, lenézni, mindenféle jelzőkkel illetni azt, aki ünnepli? (ezt most nem a poszthoz vagy a hozzászólásokhoz fűzöm, csak a valentin-napi mizériához)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...