Keress rá:

Páginas

Yves Rocher 6 az 1-ben BB krém teszt

Gyorsan leszögezném, hogy az ilyen arcra való kencéket és sminktermékeket többnyire mindig egy hónapig tesztelem, és csak utána írok róla véleményt a blogon, de többen is kértétek, hogy készítsek posztot róla, mert most még akciósan kapható, illetve van, aki a Glamour-napokon szeretne lecsapni rá, ezért most kivételesen egy pár használat utáni véleményt olvashattok.

A folytatásért kattintsatok tovább:

Egy papírdobozban vásárolható meg a krém, amiről elfelejtettem képet készíteni külön, de ugyanaz a levél minta köszön vissza rajta, ami a tubuson is látható. Szerintem tipikusan a "semmi különös" kategória a csomagolás egyébként, mégis jól néz ki. Viszont a csőrnek már kevésbé örülök, egy pumpát sokkal inkább előnyben részesítenék, főleg mivel egyszerűen képtelenség teljesen tisztán tartani, én pedig elég háklis vagyok a sminkcuccaim makulátlanságát illetően.


A kiszerelés 50 ml-es, 2765 Ft-ért vettem, ha jól tudom, ez a bevezető ára.

Az összetevők listáját megtaláljátok a Krémmánián, a csomagolásról pedig bemásolom a termék leírását:

" Peau Parfaite 6 az 1-ben ragyogást adó BB krém

Arcápoló újdonság az Yves Rocher-tól: Peau Parfaite, bőrtökéletesítő BB krém, amely egyszerre alapozó és bőrápoló krém is. A hozzáadott fehér tea és aphloia kivonat védi bőrét a környezet káros hatásaitól, a természetes ásványi pigmentek pedig egységesítik az arcszínt. 6 jótékony hatás 1 mozdulattal: 24 órás hidratálást biztosít , egységessé teszi az arcszínt, elfedi a bőrhibákat és a fáradtság jeleit, simává varázsolja arcbőrét, visszaadja fiatalos ragyogását, és véd a környezet káros hatásai ellen. Tökéletes fedés, gyönyörű bőr!"

Két árnyalatban kapható, én a Mediumot vettem meg, a másik még a téli arcszínemhez is túl világosnak tűnt a teszter alapján. Az állaga krémes, könnyen eloszlatható, bár amikor kézzel próbáltam, akkor nem kaptam olyan szép eredményt, azóta beauty blenderrel dolgozom el.



Kattintásra megnövök!
Az utolsó képen látszik, hogy beleül a bőr apró ráncaiba a krém, púderrel mindenképp érdemes fixálni (nem csak ezért).

Az illata nagyon kellemes, púderes-virágosnak mondanám, de ezt az adalékanyagot kissé fölöslegesnek tartom, hiába tetszik, hogy a felkenés után 2-3 órával is érzem még magamon.

Az én bőröm épp most vált a normál / kevertből szárazba, nappali arckrémet használok alá, mert szerintem magában nem lenne elég a hidratáló hatása a bőrömnek, viszont nap végére is kellemesen puha tapintású marad az arcom, ami szerintem ennek is köszönhető. Átfényesedésre még rajtam is hajlamos, nagyjából 4-5 óra viselés után kezdett csillogni az állam, a T-vonalam és az orcáim, én ezeken a területeken vagyok hajlamos zsírosodásra. A tartósságát átlagosnak mondanám, 6-7 óra után látom, hogy kezd megkopni.

Leírom, az ígért 6-féle tulajdonsággal mik a tapasztalataim:

- 24 órás hidratálást biztosít: ahogy írtam is fentebb, arckrémet használok alá, mert szükségét érzem, de egész nap puha és hidratált marad az arcbőröm.

- egységessé teszi az arcszínt: igaz, bár a felkenés után kell neki adni erre pár percet.

- elfedi a bőrhibákat és a fáradtság jeleit: ezzel nem vagyok maradéktalanul elégedett, a pattanásokat nem tünteti el és a szem alatti karikáimra is kell a korrektor, viszont az orcáimon és orromon előforduló kipirosodást elfedi.

- simává varázsolja arcbőrét: ez igaz, köszönhetően a nem mindenki által kedvelt szilikon egy fajtájának.

- visszaadja arcbőre fiatalos ragyogását: igaz, felkenve egy természetes, egészséges ragyogást ad a bőrnek, viszont ez a kombinált / zsíros bőrűeknek nem feltétlen pozitívum.

- véd a környezet káros hatásai ellen: ez olyan pont, amit nem tudok lemérni, és nem is nagyon tudom, konkrétan mire is kell ezt érteni, fényvédőt nem találtam az összetevők között, amit személy szerint hiányolok is kissé (bár ha Ti megtaláljátok, melyik anyag felelős ezért a feladatért, írjátok meg kommentben!)

A fedőképességét az alábbi képeken is láthatjátok:

Csupaszon
Egy réteg BB krém felkenése után
Csupaszon
Egy réteg BB krém felkenése után
Két réteg BB krém felkenése után
Korrektorral és púderrel kiegészítve, teljes smink
Egy rétegben nekem nem elég a fedése, a bőrt így is egyenletesebbé teszi ugyan, a második réteggel viszont hétköznapokra megfelel, de korrektort használnom kell így is a bőrhibáimra és a szemek alatti karikákra.

Csomagolás: 10 / 7
Használat: 10 / 9
Tartósság: 10 / 8
Fedés: 10 / 7

Összességében: 10 / 8, de inkább 8-as alá. Hétköznapokra szívesen használgatom, mert természetes, egységes bőrképet kölcsönöz, nálam semmiféle irritációt vagy pattanásokat nem okozott eddig, hiába nem a legszebbek az összetevői. Azoknak tudom ajánlani, akiknek normál arcbőrük van, vagy kissé száraz és megfelelően hidratálnak sminkelés előtt, illetve nincs túl sok elkendőzni való bőrhibájuk az arcukon.

Ha hosszabb használat után bármiben is megváltozik róla a véleményem, akkor frissíteni fogom a bejegyzést.

Ti tervezitek a megvásárlását? Mit gondoltok a nyugati arcápolási márkák Ázsiából átvett BB krém őrületéről?

15 hozzászólás:

Bobby

Nagyon jó poszt. Az utolsó kép meg igen csini... <3 Hát az én bőrömre ez nagyon világos volna, így is alig találok jól passzoló, sötétebb alapozót. Úgyhogy felejtős, pedig rajtad gyönyörű... :/

Névtelen

Húúú,de jó,hogy megosztottad ezt a BB krémet,egész jól fed,szép tónust kapott az arcod.

ildiko

Szép lett a végeredmény, és a sminked is tök aranyos vidám lett.
Írtad, hogy két rétegben tetted fel... a kérdésem, nem csak erre a bb krémre vonatkozik, bár nevezhetjük kérésnek is :) szóval... hogy csinálod, hogy ilyen szépen "építed fel" mármint, semmi maszk hatás mégis egy erőteljesebb fedés a végeredmény? Nagyon érdekelne hogyan készíted el, mondjuk alapozó esetében.
Előre is köszi :)

Névtelen

5 éve hasznàlom a koreai BBt ,nincs pàrja......az összes börhibàmat elmulasztotta!

citromhab

Bobby - igen, a két árnyalatot én is kevésnek érzem, még akkor is, ha igazodik a bőrszínhez.

ildiko - eleve alapozó vásárlásánál sem árt figyelni arra, hogy olyan terméket válasszunk, aminek közepes vagy közepesen erős a fedőképessége (erre jók a beauty blogok és a krémmánia, mert remélhetőleg találunk a kiszemelt termékről tesztet :) ). Beauty blenderrel dolgozom el az alapozót, és szerintem ez a kulcsa annak, hogy tényleg beledolgozom a bőrbe, fed, de mégis természetes marad. A felvitelnél pedig az egyenletesség fontos, ezért kis pöttyökben rakom az arcomra a terméket, és úgy dolgozom el. Nem tudom, mennyit segítettem ezzel a válasszal. :)

Névtelen - van koreai BB krémem is, van különbség a kettő között, de nálam mindkettő működik. Viszont a koreai BB-k bőrszépítő hatását már más blogon is láttam.

Njoythestyle

Köszi a részletes leírást, szemezgettem már vele, de a hidratálás+fedés résznél ez most nálam elbukott...napi minimum 2 liter folyadékbevitel mellett is sikít a bőröm a tápanyagok és a víz után, mi lenne akkor csak önmagában ezzel a bb krémmel?
Pusza: Reni

Névtelen

Szerintem túl sok dologgal fullasztod be a bőröd. Diéta, sok gyümölcs, sok víz és gyakorlatilag hibátlan lesz.

Azt néztem hogy természetes állapotában is szép az arcbőröd nem értem miért nevelsz ki egy olyan társadalmat, akik 10-20- on éves létükre eredetileg idősebb, érettebb bőrre kifejlesztett termékekre költik a zsebpénzüket.

Van az a mondás, hogy a kevesebb több.. Lehet ettől jól érzed magad, de te is tipikusan az a fogyasztó vagy akivel meg lehet etetni mindent....

Ha valaki elkezdené "hájpolni" a teafaolajas, rózsavizes szűrt pisit azt hiszem elég sok blogger rácuppanna a követőivel együtt. Gyakorlatilag 0 hozzáértéssel próbáltok meg terméket tesztelni, de ha ez egyébként érdekel, akkor jelentkezz kontrollcsoportokba.

Kívánatos Elemér

Névtelen

Igaza van az elöttem szolonak,.....Dièta, es napi 2 liter viz megivàsa!!! Semmi cukor,...szenhidrat,...es meglasd csodas böröd lesz,...mellesleg le is fogysz,....nevetseges vagy

Bobby

Na itt vannak a megmondóemberek :)) Egyébként visszatérve az árnyalatokra, a Douglasban jártam, és kezdtem azon gondolkodni, hogy élőkre tervezik-e az alapozók színeit, vagy csak megboldogultakra.....egyszerűen nem volt pl.Clinique-ben sötét árnyalat.

Bobby

semmi cukor, semmi szénhidrát...csak zsírt és fehérjét egyél akkor gyönyörű leszel :D

Névtelen

igen,..jo sok zsirt,....cukrot,....es meg dagadtabb leszel...mi meg gyönyörködünk majd benned,.hogy milyen csini vagy..

Bobby

:D Szóval tudja vki, hogy miért nem hozzák be a teljes árnyalatválasztékot?

ildiko

Köszönöm a válaszodat :-)

Névtelen

Én kifejezetten örülök, hogy vannak végre világos árnyalatok! Nekem nagyon világos bőröm van, és még mindig nem találtam meg a tökéletesen passzoló színt, de próbálkozom. :) Ez a BB jól hangzik, rajtad meggyőző, lehet, hogy én is benevezek rá. Csak félek, hogy irritálna.

Névtelen

Sziasztok! nekem van 2 doboz 3xhasznál ilyen bb krémem, világos árnyalatban. a Bnőm és én in vettünk, de a mi teenager bőrünket nem bírta a bb krém. szerintem amőgy remekül hidratál, csak az én zsíros arcbőrömet túlhidratálta. Ha érdekel valakit 2500-ért eladó darabja! amúgy asszem vami 4800 vagy mennyi.
ha vkit érdekel apródon megtalálja!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...