Keress rá:

Páginas

Könyv: Abby Lee: Hol jár az eszem?

Régóta kívánságlistás nálam ez a könyv, nagyon szeretem azokat az alkotásokat, amik nem félnek nyíltan nevén nevezni a dolgokat. Viszont tudom, hogy meglehetősen fiatal olvasóközönségem is van, felhívnám a figyelmet arra, hogy a következőkben olyan témáról lesz szó, amihez bizonyos érettség szükségeltetik. ( A 18-as karikát szükségtelennek és képmutatónak érezném, de mindenképpen szerettem volna jelezni azt, itt bizony a szexre célzok, hogy a finomabb lelkű olvasók egy kattintással megóvják magukat. :) )

A folytatásért kattintsatok tovább:

A szerzőről:


Abby Lee álnéven Zoe Margolis tevékenykedett, 2004-ben kezdett bele a blogjába, elmondása szerint azért, mert elszigetelve érezte magát a "problémájával", azaz hogy mindig a szexen jár az esze. Mint kiderült, koránt sincs egyedül a gondolataival, a blogja rövid időn belül nagyszámú közönséget talált meg, milliós nagyságrendű látogatottságával Anglia leglátogatottabb blogjának címét is megszerezte. Mikor elkezdte posztolni szexuális élményeit, teljes anonimitásban tette ezt, könyve megjelenése után azonban az egyik újság leleplezte valódi személyiségét. Egy vele készült interjúban olvastam, hogy elég nagy sokk volt ez neki, hiszen közszemlére tette a kalandjai mellett az érzéseit is, nem is beszélve azokról az emberekről, akikről írt (persze csak álnévvel ellátva). Viszont innen már nem volt visszaút, azóta a saját nevével szerepel, feministaként tartják számon, szívügye pedig a nők elleni erőszak. Ma íróként és újságíróként publikál, a jövőben pedig szeretne más témában is könyvet kiadni.

A kezdetek:

"Az, hogy mindig a szexre gondolok, azt jelenti, hogy valami baj van velem?

Ezt a kérdést óránként teszem fel magamnak. Bizonyára nem minden nő gondol folyton a kefélésre. Megszokott dolog, hogy a férfiak sliccét bámulják, ha azok elmennek mellettük az utcán? Vajon a többi nő is felméri minden szembejövő férfi kefélhetőségi potenciálját?"

A történet:

A könyv hosszabb-rövidebb blogbejegyzéseket tartalmaz, amiből megismerhetjük Abby vagyis Zoe szexuális életét, kezdve azzal, mennyire szeret erotikus fehérneműt felvenni a munkája során viselt, kissé férfias ruhadarabok alá, folytatva azzal, hogyan és hányszor élvezett el egy aktus közben, egészen odáig, meddig merészkedett kísérletező kedvében az SM világában. Helyenként pikáns, erotikus, már-már pornográf, mégis nagyon élvezhető, hiszen az élményei mellett jócskán olvashatunk a gondolatairól és az érzéseiről is. Már a könyv legelején találkozunk Blogpasival is, aki a történet ideje alatt (január 1-től december 31-ig) hol feltűnik Abby életében, mint barát, akivel kellemes órákat töltenek el az ágyban is, hol pedig nem jelentkezik hetekig, Abby pedig kénytelen mással csillapíttatni kiemelkedő libidóját, később pedig azért keres más szexpartnert, hogy elfeledtessék vele Blogpasit. Hogy ebből a szerelmi szálból lesz-e valami, azt nem árulom el. :) Viszont nem csak erről szól a könyv, van itt olyan rész, amikor egy barátja társaságában kísérhetjük Abbyt egy swingerklubba, olyan, amikor az egyik kedves barátnőjével, Fionával, aki mellesleg kenyérkereső domina, találjuk édeshármasban egy frissen felszedett pasival kiegészülve és olyan is, amikor épp az anyjának próbálja elmagyarázni, mi is az az autofelláció (google a barátunk :) ). Egy év alatt sok élményét osztja meg velünk Abby és nem csak szórakoztat minket, hanem izgalmas személyiségével magával is ragad.

Kedvenc idézet:

"Augusztus 11. csütörtök

Helló, a nevem Abby, és szexmániás vagyok.

1) Bevallottam, hogy nincs erőm, ha szexről van szó - az életem irányíthatatlanná vált.
    Nem ildomos minden adódó alkalommal őrjöngve maszturbálni.
2) Rájöttem, hogy egy felettem álló erő segítene, hogy visszanyerjem a józan eszemet.
    Ki gondolta volna, hogy a Duracell Extra ilyen sokáig kitart?
3) Döntést hoztam, hogy lemondok saját akaratomról, és az életem az Isten kezébe teszem, már amit én értek Isten alatt.
    Örömmel mondok le a saját akaratomról; a bilincs és a bokapánt jól jöhet.
4) Elemző és kíméletlen erkölcsi számadást végeztem magammal.
    A púderes doboz tükre ilyenkor elengedhetetlen.
5) Istennek, önmagamnak és egy másik emberi lénynek megvallottam a bűneim valódi természetét.
    Úgy ismerem el csak igazán, hogy az Ő nevét sikítom, amikor a csúcsra jutok.
6) Készen állok arra, hogy az Isten megszabadítson a jellemhibáktól.
    Az agyonhasznált vibrátorok visszaszolgáltatása a gyártónak a specialitásom.
7) Alázatosan kérem Őt, hogy szabadítson meg a bűneimtől.
    Bár odáig vagyok a gyors numeráért, jobban szeretem a hosszabb, kimunkáltabb orgazmusokat.
..."

Vélemény:

Imádtam. Az első betűtől az utolsóig. Tényleg kell egyfajta nyitottság hozzá, hogy ne érezzük zavarban magunkat az olyan szavak olvasásakor, mint például szopás, vagy farok; sajnos túl sok gátlást neveltek és nevelnek belénk a mai napig, pedig a szex olyan élvezet, ami mindenkinek ugyanolyan fontos kellene hogy legyen. Amikor manapság már 12-13 éves gyerekek élnek nemi életet, annál fontosabb lenne a szexualitásról, mint önbecslést is igénylő, élvezetet okozó tevékenységről szót ejteni. Viszont nem csak azt mutatja meg ez a könyv, milyen egy felszabadult, nyitott nő vágyai megélése közben, ennél sokkal többet kapunk, burkoltabban, de szó van érzelmekről, felismert és feldolgozott múltbeli sérelmekről, csalódásról, politikai nézetekről, feminista gondolatokról. Mielőtt sokan megbélyegeznék ezt a művet, érdemes belegondolni, miért ne lenne egy nőnek is ugyanolyan joga örömét lelni akár egyéjszakás kalandokban is, mint egy férfinek, míg az utóbbi dicsekedhet is a trófeájával, addig nőként könnyen szembesülünk megbélyegzéssel hasonló esetben. Az életét mindenki saját maga éli, ha valaki egészen a házasságáig őrzi ártatlanságát, ugyanúgy tiszteletben tartandó a döntése, mintha nyíltan vállalja alkalmi kapcsolatait is. Zoe stílusa szórakoztató és közvetlen, többször is ecseteltem a barátnőmnek, mennyire élvezem ezt a könyvet, mintha egy barátnőmet, egy igencsak szabad szájú és nyitott barátnőmet hallgatnám.

Értékelés:

10 / 10 Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki nem túl szemérmes hozzá. Remélem egyre több nő becsüli meg magát annyira, hogy ilyen vagy olyan kapcsolatokban, de igenis igényli és törekszik a saját kielégülésére is.

Olvastátok már a könyvet? Mi a véleményetek róla?

7 hozzászólás:

Bogca

De durva, nem is tudtam hogy ez ilyen témájú, a borító miatt abszolút azt hittem anno, hogy egy újabb vásárlásmániás iq-light olvasnivaló.
Viszont most felcsigáztál, lehet utánanézek. :))

Dóriii

Én rukkoláról szereztem be, nekem is tetszett, de inkább csak az egyszer olvasható kategória volt nálam.:)

Lolly

De ritkaaz ilyen jellegű könyv/tèma. Èrdemes egy esèlyt adni neki szerintem, èrdekesnek ìgèrkezik. Köszi Èvi :)

Criollo

Annyira szeretem a különféle dolgokhoz való hozzáállásodat:) Szuper!

Maja

Én is olvastam már, s nagyon tetszett! Már alig várom, hogy meg tudjam venni a második részét. :)

citromhab

De jó, örülök, hogy könyves bejegyzéshez ennyi komment érkezett. :)

Dóriii - én is Rukkoláról szereztem meg, már re-rukkoltam is, és alig várom, hogy lecsapjak a második részére.

xstrassberrykissx

Én olvastam, és monogám gondolkodásúként is imádtam. Én személy szerint az egyéjszakás kalandokat, a 3as v hasonló dolgokat igen csak távolinak érzem magamtól se lelkileg se érzelmileg nem volnék képes vagy nyitott rá. Talán éppen ezért is tetszik, ha mások szemével ,,látom,, a világot. :)
És várom a könyv második észét, hogy olcsóbb legyen és megvehessem! :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...