Keress rá:

Páginas

Kreatív Kedd - Anyag inspirálta smink

Ez az a téma, amire elsőre beugrott egy ötlet, aztán amikor a hozzá való alapanyagot kajtattam eredménytelenül, akkor le is mondtam róla. Bársonyport szerettem volna az ajkaimra és a szemhéjamra applikálni, nem jött össze. Viszont a hobbiboltban nézelődve találtam valami mást, ami nagyon megtetszett. Nekem két dolog jut róla az eszembe, az egyik a bársony, kiskoromban volt egy bársonynadrágom, és órán gyakran szórakoztam azzal, hogy össze-vissza "simogattam" az anyagot és így megváltozott annak a színe, vagy nem is tudom, hogy mondjam, remélem értitek. A másik pedig, amire engem emlékeztet, az olajfolt a vízen, ami nem tudom, mennyire fér bele ebbe a témába. Csak szemsmink készült most, ez is ma délelőtt, utolsó pillanatban, ezért elnézéseteket kérem, a minőséggel sem vagyok elégedett, de ez a szöveg már kezd unalmas lenni. :D

A folytatásért kattintsatok tovább:








A többiek munkái:

Suzy
Zsófi
Mara
Zsuzsi
Kriszti
Rita

Vendég bloggerünk pedig most Petra volt.

Titeket mire emlékeztet ez a valami a szemhéjamon? :D

21 hozzászólás:

diamond

Hűű ez gyönyörű!:) Mintha a egybe lenne olvadva a szemhéjaddal, isteni lett Évi! :)

Nitulino

Csodaszép lett :))) Nem haltál meg mikor leszedted a fóliát? :/ Legrosszabb érzés a világon!

StílusNapló

Remek lett, nagyon ügyes vagy!

Milla

nekem nagyon nagyon tetszik

suzie

Ez ilyen fólia szerűség? Hogy maradt neked egybe? Még a PP-n használtam ilyet de nekem szakadt mint a fene :DNagyon szép amúgy!:)

CRaPTRaSH

Azta, ez marhaszép :O
Amúgy én értem, és átérzem a bársonynadrág simogatását :D

djkaty

Hát ez gyönyörű lett! :-)

SophiEl

WoW, ez nagyon ott van! :O

muccuus

nekem most a tied tetszik a legjobban és egyébként az alufóliára emlékeztet :D

dyna

Mara alkotása a wooooooow, a tiéd pedig a legszebb a "hordható" kategóriában nálam. Nagyon jó ötlet, a kidolgozás is szuper, szeretem, h már ilyen ügyes lány vagy! ;)

niki

Tetszik az ötlet, szép a kivitelezés, én egyedül egy műszempillát hiányolok. Kár, hogy nem egész arcosat csináltál.. :)

Thündérke

Nagyon szép lett :) !

Zsanci

wáooooo :) szupiiii :P

Maja

Megnéztem a többiekét kétszer is, de változatlanul a tiéd tetszik a legjobban! :D

Roni

Elsősorban nem a sminkek miatt látogatom a blogod, de ez most nagyon tetszik:) A szempillát én is hiányolom, de simán odaképzelem:) Nagyon szép:)

torteij88

Szia!!nagyon gyönyörű lett!!igazi művészi!!Sztem ha lesz valami ilyen sminkes verseny nevezz be rá!! üdv. Judy

citromhab

Tyű, a mindenit, nem gondoltam, hogy ez a valami tetszeni fog bárkinek is, nem voltam elégedett vele. :D

Nitulino - ez füstfólia pehely, két mozdulattól galacsinba gyűrődött és így leszedni is könnyű volt, bár biztos segített benne, hogy szájfény került a szemhéjamra, abba ragasztottam bele.

Suzie - nekem se maradt egybe, kisebb darabokat tettem egymás mellé / egymásra, nagyon könnyen szakad.

Niki - műszempillát szerettem volna feltenni hozzá, de elég egyenetlen lett a szemhéjam felülete és féltem, hogy nem is tapadna hozzá kellően a ragasztó, úgyhogy letettem róla.

Köszönöm mindenkinek a dicséreteket. :)

Bobby

Profi.

Flóra

Ez gyönyörű szép lett! Nagyon kreatív ötlet és a kivitelezés is hibátlan! Ügyes vagy! :)

Névtelen

a szemoldokod is nagyon tetszetos

Zóra

Ez brutáljó lett még műszempilla nélkül is hatásos! :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...