Keress rá:

Páginas

Elhasználva - 5.

Tyű, a mindenit, már a sorozat 5. felvonásánál tartok, visszanéztem, milyen termékeket végeztem már ki és jó érzés töltött el, már csak ezért is megéri írni ebben a témában. :)

A folytatásért kattintsatok tovább:


Az Alverde testvajat még nyár előtt el akartam használni, mert az állaga miatt úgy gondoltam, nem szívesen használnám nyáron és igazam is volt, de szerencsére csak egy kevés maradt az alján, azt pedig szeptemberben már sokkal szívesebben kentem magamra. A hidratálásával elégedett voltam és az illata is tetszett, ahhoz képest, hogy egy testvajról van szó, amiről én valamiért azt feltételezem, hogy lassabban szívódik be, ezt elég hamar beitta a bőröm is. Mivel limitált volt, így nem veszem újra, de a makadámdiós testvérének beszerzésén gondolkozom.

A Faith in Nature teafás sampon és kondicionáló az első próbálkozásom volt a márkától, és be is lopták magukat a szívembe, a legutóbb is ezeket akartam újravásárolni, de azt tanácsolták, a szárító hatása miatt váltogatva használjam valami mással, ezért végül mást hoztam helyette, de biztos, hogy újraveszem. Imádtam az illatát, ami elég szokatlan és számomra semmi hasonlóval nem beazonosítható, szerettem, hogy amikor a sampont kicsit tovább hagytam a fejbőrömön, akkor kellemesen hűsített és ami a legfontosabb, hogy hullámokban ugyan, de segített a zsíros korpa elleni harcban, a viszketés a használata közben egyszer-kétszer fordult elő csak és legnagyobb örömömre megesett párszor (a flakonok tartalmának vége felé gyakrabban), hogy elég volt csak három nap után hajat mosnom a kétnapos periódus helyett. Természetes összetevőkből áll, és a márka nem tesztel állatokon. Krémmánián olvashattok még többet a samponról és a kondicionálóról is, én elégedett voltam velük.

A Nivea Visage Aqua Sensation arlemosójából ez már a második elfogyasztott darabom, ezt is szerettem, nem szárította az arcbőrömet és tényleg frissítően hatott rám reggelente, most nem ezt vettem újra, mert mást is szerettem volna kipróbálni, de tudom ajánlani, korábban már írtam róla tesztet is.

Az Avon lábsprayvel csaltam kicsit, mert még két használatnyi van benne, amit persze el is fogyasztok még kidobás előtt. A lime-os változattal elégedettebb voltam hatékonyság tekintetében, mint ezzel a sima verzióval.



Az Urban Decay Primer Potion-nel nem igazán voltam elégedett, mert az én szemhéjamon emellett is begyűrődött a szemfesték, de elhasználtam olyan alkalmakra, amikor a szememet nem festettem ki, olyankor ebből a primerből tettem egy keveset a szemhéjaimra. Összehasonlító teszt készült már róla.

Az Isadora mini spirált már több mint egy éve kaptam, néha használtam, mert szép pillákat lehetett elérni vele.

A Catrice szemöldökceruza már ismerős lehet, szeretem, de egyre inkább bosszant az, hogy ilyen gyorsan fogy.

A Ziaja körömvirágos arckrémet is régóta használtam, nagyon gazdag, tápláló krém, ezért többnyire télen, esténként használtam, amikor nagyon száraznak éreztem az arcbőrömet. Mégsem hiszem, hogy újravenném, mert sok idő kellett az elfogyasztásához, csak időközönként tudtam használni pont a gazdag textúrája miatt.

A Sunfleur mélyhidratáló nappali krém is elfogyott végre, nyáron meg se próbálkoztam a használatával, mert bár jól hidratál, tipikusan az a kence, ami leolvad az arcomról, amint lehetősége adódik erre. Nem fogom újravásárolni, tesztet itt olvashattok róla.




Az Essence Pure Skin SOS Spot Killert kaptam, és használtam is párszor, nagyon vegyes tapasztalataim voltak vele, mert vagy leszárította másnapra a pattanást, vagy jobban begyulladt tőle a bőröm, a végén már beleszáradt az üvegbe.

A S-Quito free szúnyogcsípés utáni sprayt egy DM táska rejtette magában, nyáron nagy szolgálatot tett, jövőre valószínű meg is veszem majd.

Az Avon körömlakk talán az első lakkom volt, szerettem a gyöngyházas-barackos színét, nemrég vettem volna ismét elő, de nagyon fura, csípős szaga lett, úgyhogy nem fogom már használni. Minimum 6 éve (!) megvan.

Az Essence Studio Nails alap- és fedőlakkot már újravásároltam, szeretem őket, bár a fedőlakk gyorsabban szokott fogyni, az alaplakkból még volt egy kevés az üvegben, de annyira nyúlós lett az állaga, hogy nem lehetett már elhasználni.

Az Essence illatosított körömlakklemosóját is szerettem, már a második flakont használom, talán a csillámos fedőlakkokkal nem bánt el olyan könnyen, mint a kedvenc Isana mandulás lemosóm, de plusz pont jár neki azért, amiért a lakklemosás és kézmosás után a körmeimen tényleg lehetett érezni egyfajta illatot.

Az Essence körömlakk száradást gyorsító spray nekem nem vált be, nagyon gyorsan elfogyott és bár hatásos volt, folyton megköhögtetett és kaparta a torkomat, úgyhogy most új csodaszert keresek a gyorsabb száradás érdekében, tudtok ajánlani esetleg valamit?

Ti szeretitek összegyűjteni az elhasznált kencék üres üvegeit, csomagolásait, vagy mindent azonnal kidobtok?

8 hozzászólás:

Melantha

Én nem gyűjtöm a dobozokat, mivel relatíve kevés kencét használok, és ami bevált,abból ipari méretet.Pl mire a literes samponom elfogy az több,mint fél év, vagy amire a kedvenc parfümöm, az meg egy év. Ennek ellenére szeretem olvasni az ilyen posztjaidat is.:)

djkaty

Hű, mennyi jó kis cucc, az a testvaj felkeltette az érdeklődésemet... A szárító helyett pedig tudom ajánlani az Avon szárítóját, most akciós, 2 db. egy áráért akcióban. :-)

reccs

Az Avon körömlakk szárítója tényleg jó! :)

Unknown

Én már kb két éve szinte csak Faith in Nature sampont használok:) Néha becsúszik más is, de FN mindig van itthon:) Nekem a kedvencem eddig a hínáros és a kenderes volt:)

Bobby

Csak a parfümös üvegeket tartom meg, de úgy hogy 1/5-e még megmarad. A többit nem szeretném, mivel kialakulna az őskáosz....

Rékucc

Urban Decay Primer Potion nekem se jött be, egy egyszerű alapozó hasznosabb volt nála :( Kidobtam rá egy csomó pénzt. Szerintem el sem fogom használni soha.
Az essence-s körömlakkszárító spray nekem illatában és hatásában is szörnyűnek bizonyult.. :( És a fent említett Avonos szárítótól nekem csak nyúlós, olajos állagú lesz a körömlakkom, az sem jött be. Bár lehet h a körmömmel vagy a lakkal van a baj :D Inkább kivárom azt az 5-10 percet :)

Thündérke

Aztamindenit ! Jó sok terméket elhasználtál! :) Én a Makadámdiós testvajat használom, nagyon szeretem, és fini az illata is:), habár kissé lassan szívódik fel, de jól hidratál :).

dorottyazsofia

Akkor tartom meg a dobozt, ha tudom mire használni, pl. a kisebb dobozkákat (és itt tényleg kicsire gondolok, pl. Art Deco szemhéjalapozó méretűre) arra használom, hogy sk projektekhez gyűjtsek benne gyöngyöt meg hasonló apró vackokat. Plusz parfümös üveget, ha szép, dekorációnak.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...