Keress rá:

Páginas

Életem apró pillanatai # 6.

Mindig azt hiszem, hogy alig készítettem pár képet, aztán kiderül, hogy több is mint elég. Lehet ideje lenne valami rendszert vinnem ezeknek a képeknek a posztolásába, hogy ne gyűljön fel ennyi és mindent nagyjából aktuálisan lássatok.

Málna és szeder, gyilkos kombó, imádom őket, kár, hogy elég drága mindkettő, különben kg számra venném. A hajamat a nagy melegben csak felcopfozva vagy kontyban tudom elviselni, éjszakára pedig befonom, mert utálom, mikor arra ébredek, hogy ráfeküdtem és húzom egy-egy pózváltásnál, nem mellesleg pedig tetszik az a kis enyhe hullám, ami reggelente benne van, kár, hogy nem tart sokáig. Ha már gyümölcs, akkor a nektarin az új szerelmem, nem bírok ellen állni neki és érdekes, hogy régen nem ettem meg az őszibarackot, mert utáltam, ahogy a szőröcskéi a szájpadlásomra tapadtak, mostanra ez valahogy elmúlt. A zabpehely a la nature nem a kedvencem, viszont kakaóval megspékelve már nyamesz, sőt, már zabkását is készítettem kakaóval. A sörök egy csajos beszélgetés során lettek lefényképezve, nagyon hiányzik Réka (aki múlt héten a Szigeten volt és bebizonyította, mennyire multikulti :D), rám férne megint egy ilyen összeröffenés, persze a többi barátnőmmel is. Kipróbáltam az avokádókrémet, nem sikerült a legjobban, mert érthetetlen okokból kifolyólag elnéztem a receptet és feleannyi avokádót használtam a többi teljes mennyiségű összetevő mellé. Öcsém betöltötte a 18. életévét, eszméletlen, milyen gyorsan telik az idő, még emlékszem, mikor én fürdettem kiskorában, bár ő ezen nem szívesen nosztalgiázik. :D Végre elérkezett a szilva szezon, ha rajtam múlna, akkor nem pálinka lenne belőle. A cukkinivel egybe sütött krumpli jelenleg a kedvenc ételem, ahogy közeledik a nyár vége, egyre szentimentálisabban gondolok rá (de egyben nagyon várom az őszt is már), erről az ételről pedig abszolút a nyárra asszociálok. A könyvek Rukkoláról érkeztek, végre megint elkezdtem olvasni és most jöttem rá, mennyire hiányzott is ez a tevékenység. Közben persze sorozatozok is, a Grace klinikát kezdtem el újranézni, minden idők egyik kedvenc sorozata nálam. Abban a gyertyatartóban pedig megláttam az ékszertartó lehetőségét, így végre használatba került. Az a tehén pedig az öcsém egyik barátjáé, születésnapjára kapta, és ki nem találnátok, milyen célt szolgál... :D Biztos mások is vannak még így ezzel, de nagyon szeretem a vonatokat, síneket, vasúti hidakat (és hidakat alapból) és a vasútállomásokat, a békéscsabai épülete pedig szerintem szép, főleg ha épp nem csúfítja el senki és semmi.



Nektek hogy telt az elmúlt hét? Várjátok már az őszt?

11 hozzászólás:

Unknown

Rukkola rulz :)))
őőőő az a tehén :DD hát nemtudom, talán pinata? vagy fejni lehet?vagy ki lehet venni a farkát? :DDD

citromhab

Tim Tim - a fenekénél egy meglehetősen széles nyílás fedezhető fel. :D

Biu

Én tudom, mi célt szolgál a boci, mert mi is vettünk anno 1 srácnak 18. születésnapjára. Azért kapott tehenet, mert tejérzékeny :DDD

Bobby

Szóval mire való a tehén? :) Ambivalens a nyárhoz és őszhöz való viszony. Egyrészt én személy szerint ragaszkodnék a nyárhoz, viszont az ősztől (szeptembertől-októbertől) minden évben várok valamit, de nem tudom pontosan mit....ezt még meg kellene fejtenem :)) Szuper a képsor.

Judit

de cuki az a kis konty, hogy csinálod ilyen szépre? Zabkása úgy is jó, ha pl sótlan mogyit, mandulát, mazsolát főzől bele, esetleg pici fahéj:)(kakaó helyett)

Névtelen

Ez a cukkinivel sütött krumpli nagyon jól néz ki,hogy csinálod ?

Névtelen

"Mire való a tehén?" Ó, ártatlan lelkek :D

Névtelen

Próbáld termelőtől beszerezni a gyümölcsöket,így mindenki jól jár :-) (persze főleg a pénztárcád :-) )
Nálunk pl.400,-forintért már bio szedret lehet venni a "föld végéből" míg a piacon a sima szederért is 800-1000 forintot kérnek....

citromhab

Biu - fiúknak jópofa ajándék. :D

Bobby - ilyenkor augusztusban szoktam rájönni, hogy bár utálom és nem is viselem jól a nagy meleget, mégis szeretem a nyarat, az illatait, színeit, ízeit, hangulatát, de már az ősz felé is húz a szívem. :)

Judit - fánkot használok hozzá, azzal lesz ilyen szép. :)

Névtelen 1: http://www.nosalty.hu/recept/cukkinivel-sult-krumpli Megéri kipróbálni. :)

Névtelen 3: Hiába lakom vidéken, fogalmam nincs, csak a piacon jutok termelői zöldséghez-gyümölcshöz, már ha oda kijutok. Az lenne az ideális, ha lenne egy kis kertem, tele minden jóval, persze a gondozásukat másra bíznám. :D

Christine

Abszolut nem bannam, ha felujitanak a bekescsabai vasutallomast, mert valoban gyonyoru, csak erdemelne egy kis figyelmet. A megyeben rengeteg vasutallomast felujitottak mar, sajnalom, hogy a csabait meg nem - oke, hatalmas nagy, jo sokba kerulne, de megiscsak a megyeszekhely, nezzen mar ki valahogy!

Névtelen

Köszi a receptet !

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...