A folytatásért kattintsatok tovább:
Kezdjük azzal, hogy egy igaz történetet olvashatunk. Az író, Marie-France Botte maga élte át ezeket a borzalmakat, maga hozta létre azt a szervezetet, ami szembeszállt a (nem csak) bangkoki gyermekkereskedelem és prostitúció kegyetlen világával. Nagyon nehéz olvasmány volt ez nekem, abszolút toleráns ember vagyok, viszont az, aki gyerekeket bántalmaz, molesztál, terrorizál, nem érdemel semmiféle szánalmat és megértést részemről. Felháborító volt olvasni arról, hogy a nyugati világ öltönyös üzletemberei milyen lelkesedéssel utaztak Thaiföldre, csupán azért, hogy az ottani nyilvánosházakban rabszolgaként tartott gyerekekkel fajtalankodjanak. Olyan emberek ők, akikről nem is gondolnánk, hogy van bármiféle rejtegetnivalójuk, jól élnek, családosak, saját gyerekeik is vannak, viszont amint lehetőségük adódik rá, a szabad szerelem elvét hangoztatják és bizonygatják, hogy a gyerekek ugyanúgy akarják a közösülést, ahogy ők. Ezek a gyerekek olyan mély lelki, pszichés és testi traumákat élnek át, amik egész életükben kísértik őket. Elrabolták őket a szüleiktől, a családjuktól, a falujukból, vagy esetleg munka és fizetség reményében hagyták ott ők otthonukat alig 10 évesen, fajtalankodnak velük, a nyilvánosházakban éheznek és nélkülöznek, gyakran bántalmazás áldozatai is lesznek. A krokodilok (pedofilok) pedig kihasználják az ottani hatóság korruptságát, egész maffia épült fel a gyerekek elrablására és a velük való kereskedelemre. Nem kis feladatot vállalt Botte azzal, hogy szembeszállt velük és gyerekeket menekített meg, a halálos fenyegetések minden napos kihívások voltak számára, megfélemlítésként megtámadták és cigarettával égették össze az arcát. Elszántan harcolt a gyerekekért, és akkor sem hátrált meg, amikor egyre több kicsiről derült ki, hogy AIDS-cel fertőzött. Minek lehet ezt nevezni? Tiszteletreméltónak, önfeláldozónak, nemesnek? Szerintem ezek egyike sem elég, minden tiszteletem azoké az embereké, akik a védtelenek érdekei alá rendelik a sajátjaikat és önzetlenül harcolnak értük.
Nem ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, mert nagyon megrázó, ugyanakkor ha mégis kellően erősek vagyunk hozzá, felejthetetlen emlék marad.
10 / 10
3 hozzászólás:
Uhh, az ajánlód olvasva először úgy éreztem, hogy nekem ezt el kell olvasnom! Aztán most jobban belegondolva, át akarom én ezt érezni? Akarok e ekkorát csalódni? Nem tudom még hova tenni, de ha lehetőségem adódik rá és kellő gyomor/lélekjelenlét mellett lehetséges, hogy kiolvasom. Brutális ez a téma, de még brutálisabb, hogy emberek ilyenre képesek... nem akarom leírni, hogy én ilyenekkel mit tennék még cenzúrázni kéne.
én nem találok szavakat.. komolyan nem.
Én most Sabine Dardenne könyvét olvason. Ő 12 évesen elindult az iskolába, kicsit nehezen kezelhető gyerek volt: önfejű, makacs és bukásra állt matekból. Egy reggel "lelopták" a gyereket a bicikliről és egy undorító ürge elrabolta, molesztálta, megerőszakolta, és lehetetlen körülmények között tartotta őt. Ja, és manipulálta. Az egész nagyon hasonlít a Natascha Kampuscch-ügyhöz, csak Sabine nem 8 évig, hanem azt hiszem 80 napig volt fogságban. A lányeg, hogy ehhez a könyvhöz is erős idegzet és gyomor kell. (Ja, és a csávó előtte vagy 6 kislányt szintén elrabolt, megerőszakolt, perverzkedett velük, de azokat meg is ölte)
Megjegyzés küldése