Keress rá:

Páginas

Tonymoly Latte Art Milk-Tea hidratáló sminkalap teszt

Ezt a sminkalapot már lassan el is használom, talán 1-2 alkalomra elég krém van még a tégely alján. Elég gyorsan fogyott, február eleje óta használom, március végére pedig jelentősen megcsappant, azóta pedig másik krémet tesztelek, csak emiatt van még belőle. De nézzük is, mik a tapasztalataim vele:


A folytatásért kattintsatok tovább:

Kezdjük a csomagolással. Nagyon ötletes, jópofa, aranyos, a kis asztalkámon van, mint dekorációs elem, viszont egyáltalán nem nevezhető praktikusnak, sok helyet foglal. A lenti képeken láthatjátok, hogy le kell csavarni a tetejét, azt viszont elfelejtettem lefotózni, hogy egy kis fehér műanyag tető védi még ezután is a krémet a szökési kísérletektől, ami nem rossz gondolat, kár, hogy a kivitelezés vacak. Ugyanis ezen a kis fehér valamin semmi nincs, ami megkönnyítené a leemelését, sokszor szenvedtem azzal, hogy egyáltalán a krémhez férhessek. Az a kis tejszín tulajdonképpen a Latte Art Milk Creamy Essence, azaz a tejkivonatot tartalmazó esszencia, ami a hidratálásért felelős. Én ezt az első használat előtt hozzákevertem a sminkalaphoz a kis spatula segítségével. Ennek a menetét láthatjátok:



A krém állagán, színén és illatán se változtatott számomra érzékelhetően az esszencia hozzáadása.

Az állaga elég érdekes, elsőre kissé zselésnek tűnik, aztán felvitel közben teljesen megváltozik, olyan érzetet ad, mintha vízzel kenegetném az arcomat. Oda kell figyelni arra, hogy egyenletesen dolgozzuk el, velem előfordult, hogy a "vizesedés" közben figyelmetlenebb voltam, és itt-ott a krém az eredeti állagában megmaradt az arcomon, főleg ha nagyobb mennyiségben vittem fel. Ez így elsőre furcsán hangzik, tudom, és nekem is hozzá kellett szoknom, de miután összebarátkoztam ezzel az állag-változással, megszerettem.

Az illata lehetne finomabb is, bár nekem ezzel sincs bajom, én néha a tejet és a teát is érzem rajta, a kérdés az, hogy mindez mennyire pszichés eredetű. :D A színe pedig halvány barack.

A hivatalos leírása, amit a BB webshopról másoltam be:

"A TonyMoly hidratáló sminkalap azonnali hidratálást, kellemes tapintást és selymes bőrt eredményez. Előkészíti az arcot a smink következő lépéséhez, kisimítva a bőr egyenetlenségeit. Fekete tea kivonatot tartalmaz, ez a többcélú hatóanyag bőséges hidratálást biztosít és élénkíti a bőrt; ragyogóvá és finommá teszi. Kukoricabajusz tea kivonat és koffein biztosítja a lifting hatást.
Több funkciós és egyedi termék, amely smink alapként és hidratálóként is használható. Magában használva smink alap, hatékonyan simítja ki a bőrhibákat, és hosszú időre segíti a smink tapadását. A mellékelt krémes tej esszenciával keverve hatékony hidratálóvá válik, könnyedén és egyenletesen felvihető, puhává és finommá teszi a bőrt."


Azért rendeltem meg ezt a krémet, mert olyan hidratálót szerettem volna, ami gyorsan beszívódik, rögtön sminkelhetek rá, emellett pedig az én száraz arcbőrömet is kellően ápolja. Rendelés előtt BB Andi felhívta a figyelmemet arra, hogy lehet ez a krém kevés lesz nekem, ami igaz is meg nem is. Igaz, mert estére szomjasnak éreztem a bőrömet, viszont abszolút hidratáltnak tűnt, télen hajlamos apró hámlásokra és kipirosodásokra az arcbőröm, ezt a jelenséget a krém használata mellett nem tapasztaltam, szóval én tudom ajánlani száraz bőrre, maximum esti krémnek nem árt egy kissé táplálóbbat választani (itt megjegyzem, hogy én elég ritkán használok éjszakára arckrémet).

A hidratálás mellett ugye sminkalapként is funkcionál a termék, amire akkor döbbentem rá igazán, mikor másik krémet kezdtem el használni és feltűnt, hogy valami hiányzik. Nagyon szépen tapadt rá az alapozó és a BB krém is, egyenletesen el lehetett dolgozni rajta őket és tényleg jól működött primerként, a kedvenc alapozómmal használtam télen, aminek alapból meg vagyok elégedve a tartósságával, de efölött meg pláne jól teljesített.

Sminkelés előtt nagyjából 5 perccel használtam (reggeli rutin részeként miután bekentem az arcomat, megágyaztam és bevizeztem a Beauty Blenderemet :) ), ennyi idő elég volt ahhoz, hogy nagyjából beszívódjon, pont annyira, hogy az alapozó tapadjon rá. A bőröm a felvitel után élénkebb és ragyogóbb nem lett, de kellemes, puha tapintású vált.

Az összetevők listájáért és további véleményekért kattintsatok ide.


A kiszerelés 80 + 5 ml-es, az 5 ml az esszencia, a mostani ára pedig 4350 Ft itt, ha jól emlékszem, én valamivel drágábban vettem. Az ára és a gyors fogyás az a két negatívum, amiért nem rendeltem rögtön újra, illetve jó bloggerhez méltóan hajt a kísérletezési vágy is, de szerettem ezt a krémet.

Csomagolás: 10 / 6 - jópofa, de nem praktikus.
Állag: 10 / 9 - hozzá lehet szokni, de elsőre nekem furcsa volt.
Hidratálás: 10 / 8 - nem árt mellette éjszakára nehezebb krémet választani, ha száraz az arcbőrötök.
Sminkalapként: 10 / 10
Használat: 10 / 9 - azért vontam le egy pontot, mert oda kell figyelni az egyenletes eloszlatására.

Összességében: 10 / 8

Ha normál, vagy nem extrémen száraz arcbőrötök van, és olyan hidratálót kerestek, ami smink alá is tökéletes, akkor ajánlom Nektek ezt a krémet.

Ti próbáltátok már? Milyen arckrémet használtok és milyen a bőrtípusotok?

5 hozzászólás:

Nóra

hát a külseje nagyon édes,ez nem vitás :)

Zenzen

Érdekel,pont ilyesmit keresek, de valószinűleg az ára miatt nem rendelem meg :/ De a csomagolása cukii :)

Tigrisfog

Meg nem mondom már, hogy hol olvastam róla azt, hogy nem való estére - pontosabban: ez csak reggelre való.
Erről ilyen hosszú használat alatt milyen véleményed alakult ki?

citromhab

Tigrisfog - Sosem használtam éjszakára, mindig csak reggel, vagyis pontosabban sminkelés előtt, de mivel eleve egy hidratáló sminkalapról van szó, szerintem nem való éjszakai krémnek.

Unknown

Halál jó pofa :D

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...