Keress rá:

Páginas

Beszélgessünk! #3: A kövérségről 1.

Több mint két éve volt az utolsó ilyen típusú bejegyzés a blogon, pedig nagy lelkesedéssel vágtam bele a sorozatba. Szeretnék bele újra életet lehelni, vannak olyan témák, amikről szívesen írnék Nektek. Persze nem gondolom, hogy jó lennék ebben, illetve eszembe se jutott a posztokat cikként aposztrofálni, de remélem lesz köztetek olyan, aki szívesen olvassa ezeket is, és abban is bízom, hogy egyfajta interaktív kommentelés is elkezdődik. :)

Miért akarok írni a kövérségről? Azért, mert a blog kezdete óta tudjátok / tudhatjátok, hogy kövér vagyok. Nem, nem bújok telt, gömbölyded, molett vagy duci címkék mögé, én kövér vagyok és nem akarok emiatt szégyenemben a négy fal között vegetálni.

Most akkor a kövérséget fogom fetisizálni? Nem. Szerintem a legfontosabb, hogy mindenki úgy találja meg magában a szerethető lényt, ahogy van, kövéren, vékonyan, fiatalon, idősen, mozgáskorlátozottan... Mert mindenki szép és szerethető és pont.

Jön a Fogadd el magad! maszlag? Nem teljesen. Biztos sokan tudjátok, teszek azért, hogy leadjak a súlyomból. Direkt nem a lefogyjak kifejezést használtam, mert én egyszerűen nem látom magam átlagos testalkattal. Tudom, ez sokaknál kiveri a biztosítékot, de nincs olyan elképzelésem, hogy addig edzek, amíg vékony nem leszek. Egészségesebb? Igen! Fittebb? Igen! Feszesebb? Igen! Mozgékonyabb? Igen! De mindezt megvalósíthatom olyan alakkal is, ami a fejemben álomalakként jelenik meg. A Body Positive mozgalmat teljes mértékben támogatom, az mindegy, hogy ezt kövérebben vagy kevésbé kövéren teszem.

Nem tudom még, hány rész születik meg ebben a témában, most elsősorban a saját kövérségemről szeretnék írni. Megosztok Veletek elég személyes dolgokat is, bízom benne, hogy értékelitek az őszinteségemet. :)


A folytatásért kattintsatok tovább:


Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is kövér voltam. Persze nem ennyire, de már kisgyerekként is volt rajtam fölösleg. Sokat gondolkoztam azon, miért is van ez így, de mielőtt belemennék a fejtegetésbe, mindenképp tisztázni szeretném, hogy ezért nem hibáztatok vagy okolok senkit. Csupán szerettem volna őszinte lenni saját magammal, ezért kezdtem el gondolkozni rajta, miért is vagyok kövér.

Szerintem nagyon fontos lehet, milyen mintát látsz a közvetlen környezetedben, a családodban. Az én szüleim is kövérek voltak, bár már mindketten lefogytak, de nálunk ez egyáltalán nem számít ritkaságnak. Az anyukám a szeretetét mindig főzéssel tudta kimutatni, ez volt az ő terepe és nagyon jól tud főzni-sütni, ami ugye nem könnyít a dolgon. Ha nem fogyott el a tányérról minden, akkor jött a "Nem ízlett?" kérdés, amiből kicsendült a csalódottság, úgyhogy nálam olyan nem volt, hogy nem fogyott el minden. Aztán az adagok szépen nőni kezdtek, mert "Egyél még, kislányom." és mert "két merőkanállal is szedtem, látod mennyire vágyom a te ételekbe bújtatott szeretetedre"? Persze ezt akkor gyerekfejjel nem így fogtam fel, csak szerettem enni, azt pedig még jobban szerettem, ha utána két puszival köszönhettem meg anyának, amiért ilyen finomságot sikerült az asztalra tennie. Aztán teljesen mindegy lett, éppen milyen érzelem miatt, de az evés volt a biztos megoldás. Ha szomorú voltam, ettem. Ha boldog voltam, azért ettem. Eközben pedig az étellel semmi mást nem akartam eltelíteni, mint a szeretetéhségemet (nemhiába éhség a neve) és a hiányérzetemet. Általános iskola végére sikerült kigömbölyödnöm, de még nem volt vészes a helyzet, viszont a gimnázium alatt évente felszedtem 10 kg-t. Igen, jól számoljátok, 4 év alatt közel 40 kg-val mutatott többet a mérleg. Stressz? Egye fene, eszem valamit. Csalódás? Jöhet egy kis csoki. Közben vígan éltem az életem, elvoltam a barátaimmal, komoly párkapcsolatom volt, de azt az űrt, amit belül éreztem, semmi nem tudta kitölteni. Az étel sem, mégis ezzel próbálkoztam. Felmerült-e bennem, hogy ennek nem lesz jó vége? Igen, gondoltam rá, de nem érdekelt, azzal a hedonista magyarázattal nyugtattam magam, hogy valami miatt úgyis meghalok előbb vagy utóbb, addig legalább hadd élvezzem az életet. Főiskolás voltam, amikor az addig családnak nevezett "közösség", amiben éltem, darabjaira hullott. Nem elég, hogy egyedül, majd röviddel később az öcsémmel ketten maradtunk megküzdeni a mindennapokkal, rájöttem, hogy az egész addigi életem hazugságra épült. Nem tudom, mi lett volna, ha a szüleim már mondjuk gyerekkoromban elválnak, vajon akkor is ennyire elveszítem a talajt magam alól? Tulajdonképpen ez már mindegy is, két évem ment rá arra, hogy felálljak ebből a gödörből, és leporoljam magam. A két év alatt - amikor minden nap úgy feküdtem le, hogy holnap jobb lesz, holnap jobbnak kell lennie, vagy nem csinálom tovább ezt az egészet - szintén az evés volt a mentsváram. Aztán egyszer csak rájöttem arra, hogy hízhatok akár 2-3 mázsára is, ezt az ürességet semmi nem tudja csillapítani. Mivel szinte senki által nem éreztem szeretve magam, végre rájöttem, hogy ez hiányzik. Mit is kezdjen az ember olyankor, mikor tudja, mire van szüksége, csak éppen nem várhatja ezt el senki mástól? Elkezdtem értékelni magam, odafigyelni arra, mi is szerethető bennem és elkezdődött az önelfogadás és önértékelés folyamata. Megértettem, hogy ostobaság volt mástól szeretetet várni, ha ezt én sem adtam meg magamnak. Megszerettem magam, azt az embert, aki vagyok, és ebben semmilyen szerepet nem játszott, hány kg-t mutat a mérleg. Viszont ez kellett ahhoz, hogy belássam, ez így nem mehet tovább. Tudtam, hogy a költözés Németországba olyan óriási fordulat lesz az életemben, amihez dukál hasonlóan nagy változásokat társítani, így elkezdtem kacsingatni az egészségesebb ételek felé. Rengetegszer elbotlottam, és vissza- visszaestem a szeretetéhség csapdájába, de igyekeztem ilyenkor nem ostorozni magam, mert a magam iránt táplált negatív érzelmek után biztos csak még több "éhséget" generáltam volna, így lassan, akadozva, de elkezdett csökkenni a súlyom. Miután elköltöztem a hostcsaládomtól, kisebb-nagyobb szünetekkel tarkítva, de nagyobb hangsúlyt fektetek arra, mit és mennyit eszem. Szeptember elejétől pedig mozogni is elkezdtem és eljutottam odáig, hogy ha egy héten csak kétszer jutok le az edzőterembe a szokásos három helyett, akkor hiányzik. Nem érdekel, ha valaki szerint ez szörnyen hangzik, de én SZERETEM MAGAM. Egészségesebb akarok lenni, mert SZERETEM MAGAM. Fittebb akarok lenni, mert SZERETEM MAGAM. Jobban akarok tetszeni magamnak, mert SZERETEM MAGAM. Ez nem önzőség és nem egocentrikusság, tényleg úgy gondolom, mindenkinek szüksége lenne arra, hogy egészséges mértékben szeresse magát. Akár kövér, akár vékony, akármilyen.


Nem szeretem, mikor valaki, akivel régen találkoztam, meglát és megjegyzi, hogy fogytam és hű, de jól nézek ki. Nem mondom, hogy az elismerés kicsit sem esik jól, de ilyenkor viccesre veszem a dolgot, és azt válaszolom, hogy "Köszi, de eddig is jól néztem ki." Magamért akarok kevésbé kövér lenni, nem pedig azért, hogy másoknak megfeleljek, vagy üres dicséreteket kapjak. Nem igazán szeretem az előtte-utána fotókat sem, és még nem tartok ott, ahol szeretnék, de most mutatok Nektek két képet, szerintem mindkettőn látszik, hogy akár kövérebben, akár valamennyivel könnyebben, de elfogadom és szeretem magam és számomra ez a legfontosabb.




Remélem sikerült mindazt rendesen megfogalmaznom, amit szerettem volna, nem tudom, mikor lesz ihletem a folytatáshoz, de érkezem majd vele. :)

Végezetül pedig:



Ti szeretitek magatokat?

25 hozzászólás:

Kriszta

KÖSZÖNÖM
nagy erő kellett hozzá, hogy ezt megoszd velünk, és szívből köszönöm!
Minden szavát megértem. Nálunk is a kaja volt a szeretetnyelv a családban, sok helyen ez az. DE anyáink, nagyanyáink így nőttek fel, ezt nem lehet felróni nekik. Én az egyetem alatt adtam fel magamnak a leckét, le is ment 20 kg. Aztán férjhez mentem, boldog voltam (vagyok is) és lám-lám, ugyanezt a mintát kezdtem folytatni, kajával kimutatni a szeretetem a férjemnek. Ő viszont alkatilag az a fajta, hogy nem hízik :D én meg igen. Úgyhogy megint lement 25 kg (másfél év alatt) és már odafigyelek a minőségi étkezésre és van vegyesen minden. Hála istennek megeszi a salátát is, ha az van, de van természetesen pörkölt is- csak nem zsírosan pl :) vagy ha neki keményebb kaját is főzök (kemény fizikai munkát végez, nem etethetem répával :D ) akkor magamnak összeütök valamit.
Szívből drukkolok, hogy elér, amit akarsz :)
Én most a cross trainerre kattantam rá, tuti

Harmony

Én nagyon szeretem a személyesebb hangvételű írásokat és nagyon köszönöm,hogy mindezt megosztottad velünk :) Szerintem nagyon-nagyon jól csinálod a dolgokat. Tapasztalatból tudom,hogy régen rossz ha valaki más kedvéért akar az ember lefogyni, kudarcra ítélt próbálkozás. Én hosszú-hosszú évek óta hallgatom első sorban a családomtól,hogy le kellene fogynom. Jelenleg 44-es nadrágot hordok, most jogosnak is érzem a kritikát, a gond az,hogy már akkor is ezt hallgattam amikor 38-as méretet hordtam. Persze nem is sikerült soha elérnem a kitűzött célokat mert a motiváció nem belülről jött hanem a másoknak való megfelelni akarásból. Nem,hogy fogytam volna az évek alatt hanem éppen ellenkezőleg. Szerintem mindenkinél el kell jöjjön az a pont amikor valami bekattan a fejében és rájön,hogy az a fontos,hogy ő jól érezze magát a bőrében és nem az,hogy mások mit gondolnak. Nekem ez a kattanás kb 5 hete jött el. Azóta edzek (heti 3-4 alkalommal 30 percet mert ennyi esik jól), odafigyelek,hogy mit és mennyit eszem és lám-lám működik a dolog. Örömmel csinálom, csakis magam miatt és nem kényszerből. Persze egyelőre nem túl látványos a változás ( ahogy mondják 4 hét mire te elkezded érezni a változást, 8 hét mire a családod is észreveszi és 3 hónap mire mindenki másnak is feltűnik) de én már érzem a nadrágokon, azon,hogy sokkal jobban bírom az edzést, hogy már nem lihegek egyetlen emelt megmászása miatt, hogy jobb a közérzetem, nem fáj annyit sem a fejem, sem a gyomrom és még sorolhatnám :) Sok sikert kívánok Neked és legyenek még ilyen személyesebb bejegyzések/videók mert tök jó olvasni/nézni őket :)

Anna

Le a kalappal, hogy ezt leírtad. Eddig is felnéztem rád, de ezután még inkább.
Én úgy vagyok vele, hogy szerintem teljesen mindegy hogy valaki 45 kiló vagy 100, ha jól érzi magát és az egészsége nincs veszélyben.Az már más kérdés, hogy sokan azt mondják, hogy jó úgy nekik, pedig nem. De mindenkinek a lelke rajta, hogy mit kezd a testével, az életével.

Csak szerintem fontos, hogy ne 80 évesen, a fiatalkori képeit nézegetve kezdje sajnálni, hogy akkor nem tett valamit.

Szerintem az amit eddig elértél szuper és szívből kívánom, hogy legyen továbbra is ilyen kitartásod és motivációd. :)

Névtelen

Nekem nagyon tanulságos volt! Minden szavát szerettem az írásodnak. Köszönöm :)

Névtelen

Szia! Először is köszönöm hogy ezt le írtad. Én 46-os méretet hordok, azt hiszem magamra ismertem. Szeretet éhségem van. Nekem nem megy a fogyás, hiányzik a cél az ok a motiváció, miért fogyjak le? Nekem jó így. Pedig tudom a pajzsmirigy betegségem is ez miatt van, de nem érdekel. Nagyra tartalak, erőt kívánok a folytatáshoz.

citromhab

Kriszta - na igen, fránya evési "hagyományok" :D. A cross trainert én is nagyon szeretem, mindig azzal melegítek be. :)

Harmony - Ez a kattanás mindenkiben meg kell érjen, kényszeríteni vagy siettetni nem lehet. Egyszer, még általánosban sikerült normál testalkatot elérnem, viszont ezt orvos által felügyelt diétával, olyan szabályokkal és ételekkel, amit utáltam. Miután végeztem, minden visszajött, mert én akkor még nem éreztem, hogy tényleg akarom. Kívánom, hogy elérd a céljaidat! :)

Moon Angel - Ez a jó így nekem mentalitás ismerős, én is így gondoltam, és el is hittem, hogy tényleg így van. Köszönöm! :)

Névtelen 3:51 - ezért írtam meg, örülök neki. :)

Névtelen 4:08 - Amíg nincs motivációd (magad miatt), addig nem is fog menni, az egészségünkre viszont nagyon vigyázni kell!

Névtelen

Tiszteletem, Évi! :-)

Névtelen

Nagyon megindító írás,köszönet érte.Nálunk is az 'etetés' anyu szetetetnyelve,és hiába főzött egészségesen és változstosan,azért szép husis a család.Én is azt vettem észre,hogy a párom felé hasonlóan mutatom ki a szeretetem,de próbálom ésszel csinálni a főzőcskézést.Én sem akarok modell vékonyságú lenni,de magamhoz képest formában akarok maradni.Vicces,hogy mondjuk egy Promod üzletben bálnának érzem megam,as H&M-ben meg most vettem egyx 38-as nadrágot,ami még kucsit bő is...Szóval az önb8zalom érdekében preferálni kell egyes boltokat:-)
Alix

Névtelen

Szia Évi,
Én arra lennék kíváncsi, hogy ezt kifejtenéd-e bővebben, mivel telt az a két év önépítgetés, és hogy csináltad ezt: "Elkezdtem értékelni magam, odafigyelni arra, mi is szerethető bennem és elkezdődött az önelfogadás és önértékelés folyamata"
Én pszichológushoz is járok, mégis elég lassan megy (mondjuk én is elég türelmetlen vagyok :P).
Minden videód, írásod értékes, köszönöm! (Y)

zizitim

Én sem tudok mást mondani, mint hogy köszönöm az őszinteségedet! Nagyon jól összeszedted, megfogalmaztad a gondolataidat, élvezetes volt olvasni, és gratulálok ahhoz, hogy képes voltál változtatni az önmagadhoz való hozzáállásodon. Tényleg az elfogadásnál és szép dolgok felfedezésénél kezdődik minden. Csak így tovább! Kíváncsian várom a folytatást! ;)

citromhab

Alix - én is tudom magamról, hogy a szeretteimnek nagyon szeretek főzni - sütni, de igyekszem odafigyelni rá, hogy ne ez legyen a szeretetnyelvem. :)

Névtelen 12:28 - a legelső poszt ebből a sorozatból pont ebben a témában íródott, továbbra is fenntartok mindent, amit akkor leírtam :)
http://kandirozottnarancs.blogspot.de/2012/06/beszelgessunk-1-onertekeles-onbecsules.html

Nem szabad siettetni a folyamatot, még ha türelmetlen is vagy, gondolj arra, hogy legalább haladsz vele. :)

zizitim - Köszönöm. :)

Kökörcsin

Nagyon jó bejegyzés volt, köszönöm, hogy megosztottad ezeket velünk! :)

Harmony

Így van, a kattanásra meg kell érni :) Nálam most, 31 évesen jött el az ideje :)

Szandra - For Her blog

Ez egy nagyon bátor és őszinte poszt, minden elismerésem és köszönöm, hogy megosztottad velünk :). És kitartást kívánok a folytatáshoz!

Melantha

Minden gondolattal egyetértek. További szépséges napot!

Judit

Nagy bátorság kell egy ilyen poszthoz.
Mindenkinél eljön egy ilyen "kattanás", kinél ebből, kinél abból az okból. Nálam nem a fogyás volt a cél, mert mint Évi jól éreztem magam a kilóimmal. Előtte én is próbáltam pár diétát, edzettem. Le is ment hol 17 kiló, hol 15 , de ugye visszaáll az ember a "rendes" ételekre és zsupsz... jönnek vissza a kilók plusz társaikkal együtt. Nálam a kattanás inkább annak szólt, hogy nem akartam idén allergiától szenvedni a parlagfű szezonban. Olvasgattam, hogy is lehetne immunrendszert erősíteni,, kicsit segíteni a szervezetemnek harcolni a fránya pollenek ellen. Rátaláltam a paleora (sikertörténetek tömkelege) , miért is ne ? ... Idén nem voltam allergiás !!!, kúsznak le rólam a kilók. Nincs éhezés , szenvedés , kalóriaszámolgatás. Pofonegyszerű a rendszer és működik a fogyás is, mint mellékhatás. Jövő héttől elő a futócipő, mert érzem, hogy kell a mozgás és vágyom is rá.


citromhab

Boglárka - én köszönöm, hogy ezt is értékelitek. :)

Szandra - Köszönöm! :)

Melantha -Neked is!:)

Judit - kinek ez, kinek az a módszer válik be. Soha életemben nem sportoltam, bár a tesiórákon többnyire lelkiismeretesen részt vettem, és olyan fura számomra, hogy most én is vágyom a sportra. Kellemes futást! Már ha szoktak ilyet kívánni. :D

Névtelen

Sokat veszítettem volna ha ezt az írást nem olvasom el! Sok sikert a folytatáshoz!

Névtelen

Szia,először is sokkal jobban szeretem ha írsz, mintha videót csinálsz, ezt olvashatom csendben így reggel, nem zavarok vele mást. Régen se voltam a fittség csúcsa, de 3 éve már tehernek érzem a súlyom, ami megnehezíti a mozgásom, és zavar. zavar hogy fulladok, zavar a lépcsőzés, zavar ha hajolni kell, stb.... amióta fogyizni kezdtem, csak hízok, de még él bennem a remény hogy csak az izom épül, végülis annyit tornázom, hogy valahol mindig izomlázam van....nagyon szeretném ha belülről szabadulnék fel, és végre könnyűnek érezném a testem. már eleve rettenetes belegondolni súlyzózáskor mennyire kifáraszt 2X1,5 kiló emelgetése. akkor +20 a mindennapokban? :/ nem akarok többé fáradt lenni, utálom ezt az ördögi kört! Ja, amúgy meg kurvanehéz a sok életmódnáci tanácsai között kiigazodni, sokszor önmaguknak is fájdalmasan ellentmondanak, nekem többet ad egy kis őszinteség tőled, mint ezer tanács egy libától aki ötvenkilóról akar fogyni negyvenötre. Drukkolok neked. És a magad szeretése mellett, kívánom ne feletkezz meg mások szeretetéről sem, mert az a legnehezebb, úgy szeretni és bízni az emberekben, hogy ne elvárjuk a visszaszeretést, hanem csak simán örüljünk neki ;)

E.

Én is köszönöm ezt a posztot, igazán bátor lánynak tartalak, hogy így őszintén leírtad az érzéseidet. Nagyon sok erőt, kitartást kívánok neked hogy elérd a célod.
És igazad van, nagyon fontos, hogy szeresd, és elfogadd magad.
Ha esetleg szívesen olvasnál ebben a témában ajánlom neked a "sárga kapszulát" ingyenesen is letölthető, nagyon jól, érthetően össze van foglalva benne a lényeg, és nem mellékesen nagyon humorosan
.Örülök, hogy én is rátaláltam, mert sok dolog bennem is rosszul rögzült az évek alatt, de már tisztul a kép. :-) a fogyókúra szót pedig törölje mindenki a fejéből, "életmód váltás "a kulcs.

Névtelen

Kedves Évi! Minden tiszteletem azért amit teszel Magadért, ahogy állsz a dolgokhoz és azért amit itt leírtál. Köszönöm!
Mióta felfedeztem a blogodat úgy érzem sokat tanulhatok én is a Te tapasztalataidból, példaértékű amit csinálsz! Vigyázz Magadra, maradj ilyen bájos, kedves, szeretetreméltó lány!
És írj sokat, mert nagyon jó olvasni! :)
Anita

citromhab

16:19 névtelen - örülök, ha tetszett. :)

6:33 névtelen - valakinek 3 kg súlyfelesleg jelenthet ugyanakkora problémát, mint másnak 30, nem kell csak emiatt kisebbnek titulálni a másik gondját. :)
Köszönöm a jókívánságot. :)

E. - Köszönöm az ajánlást! Egyetértünk, a fogyókúra nem megoldás.

Anita - Nagyon, nagyon szépen köszönöm, jól esnek a szavaid. :) Minden jót Neked!

Nitucee

Tetszett az írásod. De még szerencsésnek mondhatod magad, nekem 10 éves koromban kezdett széthullani a családom, 14 voltam mikor váltak a szüleim, és máig nem fejeződött be a folyamat , most 17 éves vagyok. Én is mindig duci voltam, csak én cigizni kezdtem el hogy valamivel eltereljem a figyelmemet arról ami folyik itthon, és ugyanazt éreztem amit te. Én sem tudom milyen az mikor az ember nem bír enni. Imádok enni is, de valahogy úgy érzem a dohányzással tartom meg a súlyom, ezért nem hízok tovább. Azóta sem tudok leszokni a cigiről, 4 éve rendszeres dohányos vagyok. Nem igazán zavar és nem félek, mi lesz később, nekem ez a hedonista hozzáállás még tartja magát. És nem is igazán szeretem magam. Irigyellek, mert élvezed azt hogy saját magaddal, a testeddel/lelkeddel jót teszel. Remélem nekem is eljön egyszer egy hasonló fordulópont.(khm bocsi a kései kommentért:))

Nitucee

Jaaa és további sok szerencsét neked, te legalább már jó úton haladsz. :3

citromhab

Nitucee - A dohányzás is csak egy pótcselekvés, nem segít tartani a súlyod, csak eltereli másra is a figyelmed. Biztos eljön Nálad is ez a pont, amikor megszereted magad, csak idő kell hozzá, de 17 évesen én se voltam még ilyen békében magammal. :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...