Keress rá:

Páginas

Outfit - Resthausen

Éjszaka hazaértem, úgyhogy gyorsan neki is ültem végre a blognak, hiányzott már. :) Tegnap anyukám még készített rólam négy sorozatnyi képet is, úgyhogy most van anyagom bőven outfit bejegyzésekhez. Tudom, hogy az alakformáló fehérnemű ismét fel fog jönni témaként, épp ezért szeretném leírni erről a véleményem. Tényleg elgondolkoztam a tanácsotokon, és majdnem meg is fogadtam azt, de aztán megfejtettem, miért érzek ellenállást ezzel szemben magamban. Nem mondom, hogy ezt könnyű megérteni, de azért igyekszem elmagyarázni. Sokan tudjátok, hogy egy pár kilótól már megszabadultam az elmúlt évben, és még a karácsonyi "ereszd el a hajam" dőzsölés és a visszatérő 3 kg ellenére is folytatni akarom ezt idén is, amíg el nem érem a célomat. Az alakformáló szerintem szuper találmány, sokaknak ad magabiztosságot, és mikor olyan leszek, amilyen lenni szeretnék, akkor nagy valószínűséggel meg fogom venni magamnak én is, mert alkalmakra nagyon jól jön. Viszont most még a fogyás szakaszában vagyok, és nem akarok semmivel sem kisebbnek látszani, mint amilyen vagyok, még akkor sem, ha így nem a legelőnyösebb vagy a legesztétikusabb rajtam egy ehhez hasonló ruha. Egyszerűen zavar a tudat, hogy úgy nézzek ki, amiért nem én dolgoztam meg, olyan hurkákat karcsúsítsak, amiket nem én tüntettem el. Lehet, hogy ez fura, de én büszke vagyok arra is, amit már eddig elértem, még úgy is, hogy az utóbbi hónapokban nagyon lassan haladok, és nem is egy megingásom volt. De akkor is véghez viszek valamit, csakis magamért, és ez jó érzéssel tölt el.

Ez a ruha a webshopban nagyon megtetszett, viszont csalódás volt, mikor kézhez kaptam. Persze így is jól néz ki, még mindig tetszik, viszont az anyaga nagyon zavar, kétszer viseltem eddig, és mind a kétszer úgy vettem le magamról, hogy na ezt soha többé fel nem veszem. Nagy kár érte, mert amúgy szerintem szuperül néz ki.

A folytatásért kattintsatok tovább:



Ruha: AX Paris
Leggings: H&M Plus
Bakancs, táska, fülbevaló: H&M

Ti szeretitek a latexet? Mit gondoltok arról, ha valaki talpig feketében van?

20 hozzászólás:

Névtelen

Nekem nagyon tetszik! Nemrèg vàlaszoltàL ask.fm-en:) Puszi

Black Fairy

Jó a ruha, jó a cipő, imádom a hajszínedet, nagyon csini vagy, és teljesen megértem (és egyetértek) az alakformálós véleményeddel...
Én a másik véglet vagyok, hízni nem tudok - genetika, nem vagyok anorexiás, de engem folyton ezért támadnak be...mintha tehetnék róla...kb úgy nézek ki, mint egy 13 éves...erre szokták azt mondani, hogy fogyni könnyebb, mint hízni...szóval...sok sikert a továbbiakban is...:)
(És bocsi, hogy ideírtam le az én bajomat, csak annyira unom, hogy mindenki egyből lecsap rám, hogy biztos anorexiás vagyok meg bulímiás..)

D.

Nem tudom, most mi történt, nem jelent meg a kommentem, de akkor leírom még egyszer, ha időközben mégis itt lesz, akkor bocsi:
Szóval.
Én értem, hogy nem akarsz alakformáló fehérneműt hordani, én sem szeretnék, pedig hasban hasonló problémáim vannak, mint neked.
És értem, hogy tetszik ez a fazon, meg minden, de jobb lenne olyan, ami nem dob ki ennyire mindent. És ezeket a ruhákat pár kiló mínusszal későbbre tartogatnám...

Smejka

Egyre csinosabb vagy. Sok sikert és kitartást. :)

Névtelen

Igaza van D.-nek..teljes mèrtèkben

Névtelen

Imádom a hajszíned!!! Gyönyörű! ^^ Ha jól emlékszem valamilyen L'Oreal festéket használsz, le tudnád írni a pontos nevét és árnyalatát? Előre is köszi!

Névtelen

Nekem nagyon tetszik az egész, csinos vagy a képeken és remélem minden úgy alakul az éltedbe ahogyan szeretnéd mert te egy tisztaszívű lány vagy

Bogee

Amikor megláttam az első képet, akkor az jött ki a számon, hogy azta :O Sokat fogytál, sok sikert a további fogyáshoz. :)
Én amúgy betegség miatt vagyok kövér. A hasam a legrondább. Utálom. Rengeteg módszert kipróbáltam már a fogyásra, de nem megy le semmi. :/ 3-4 féle diétát próbáltam, rengeteg sportot, de csak szöknek fel a kilók. Pedig alig eszem. Igazából ez tűnt fel anyumnak is, amikor elvitt vizsgálatra. :)

Dóri

Nagyon csinos vagy, és jól áll ez az összeállítás neked.
Kitartást kívánok a továbbiakhoz! :)

Anna

Nagyon jól áll neked ez a hajszín, szinte robban a fekete szerkó mellett. :) Tényleg sokat fogytál és remélem sikerül elérned a kitűzött súlyt. :)
Az alakformáló fehérneművel kapcsolatos érzéseidet megértem, de pl. csinálhatnál olyan fotót (gondolom itt nem volt megoldható) hogy azzal és anélkül. Szerintem sokaknak remek inspiráció lenne.
A bakancs a kedvencem az outfitből, nagyon vagány. :)

dyna

Hajráááá Évi! ;)

Unknown

Nekem is nagyon tetszik a szett, nagyon jól passzol egymáshoz a ruha ujja, a táska és a bakancs. Egy pici hiányérzetem támadt csak: egy apró karperec, vagy egy hangsúlyosabb gyűrű jól ment volna még hozzá. :) Az alakformálóról pedig hasonló a véleményem. Egy év végi rendezvényre egy elegáns, karcsúsító ruhát vettem fel, és alá felvettem egy body-t. Nagyon sokan megdicsértek, de kaptam olyan megjegyzést is, hogy hú de jól nézek ki, és hogy én milyen sokat fogytam. Aztán kínosan mosolyogtam, hogy sajnos nem... (próbálkozom a kilók leadásával, de nagyon-nagyon lassan megy) csak előnyös a ruha. :) Szóval végül nem volt jó érzés a dicséret. Furcsa, de így volt...

Effi

Fantasztikusan nézel ki! Maximálisan egyetértek az alakformálóval kapcsolatos véleményeddel, rossz érzés magadat és másokat is becsapni vele. Hát még az, amikor elhalmoznak bókokkal, mert milyen jó alakod van, aztán otthon meg leveszed, belenézel a tükörbe és elkeseredsz, hogy bizony itt még nem tartasz. Önámításnak tartom az alakformáló fehérneműt, főleg fogyókúra folyamata közben. Annyira jól megfogalmaztad ezt az érzést, ezért szeretem olvasni az írásaidat, mert mindenről megvan a határozott véleményed, amit értelmesen le is tudsz írni. :) Csini a szetted, bár a képekről el tudom képzelni a ruha anyagát, és ez az a tényleg nemszeretem kategória... Nekem is ékszerhiányérzetem van, mondjuk egy hangsúlyos gyűrű, vagy nyaklánc, de amúgy minden rendben van, szép a hajad, a bakancs vagesz nagyon, és szerintem nem gáz, ha valaki talpig feketében van, csak csempésszen bele egy egészen kicsi színt, ami nálad például a hajad színe. Ha fekete hajú lennél, azért egy kicsit meredek összeállítás lenne ez. :)

Melantha

Lájk. Imádom a talpig feketét, anyámék mondjuk már hülyét kapnak tőle. :D
Kitartás :)

PinkGyöngy DIY Blog

Imádom az ilyen bőrbetéses ruhákat, pont hasonlóra vadászom.
Nagyon jó a szetted összhatása. :)

Csucsundra

De végül is mi volt a gond a ruha anyagával, ami miatt nem vennéd fel többet?Hajfesték: Ez valami ombre készítő árnyalat? A végeit leszívtad előtte? Azon kevesek közé tartozol, akinek jó áll ez mahagónis, élénk szín.

kriszta

Nekem tetszik ez a szerelés, jó a hajad...

Úgy írjátok az alakformálós fehérneműt, mintha csodaszer lenne. Igazából az is, de csak alkalomra. naponta hordva ugyanis inkontinenciát okozhat, mert össszegyömöszöl ott lent, és egyéb női bajokat is okozhat, szóval csak ésszel, lányok! Nekem is van 1 db, az esküvőn volt rajtam, ennyi :)

Névtelen

Gratula az eddigi fogyáshoz! Bár nem értem,hogy miért kellett annyit várni,hogy eljuss olyan szintre, ahonnan nagyon nehezen lehet visszafogyni :( Azért ez már az egészséget veszélyezteti :( Jajj, ez az alakformálsó fehérnemű nem csodaszer és nem is extra dolog, sztem megérné beruházni. Nyilván nem csinál senkiből 50kg-os vékonyságú lányt,ettől nem kell félni. Nem leszel abnormálisan más testalkatú sem, tehát olyan nagy csalást sem fogsz ezzel elérni, csak esztétikusabb leszel és te magad is sokkal jobban fogod magad érezni.Nem egy nagy varázslás és az ára sem vészes egyáltalán. Ennyi befektetést megérne, még akkor is, ha még mindig fogyni akarsz. Nem tudom elhinni,hogy egy szép arcú fiatal lányt mi visz arra, hogy ne törödjön a testével :( Remélem, nem bántottalak meg, csak nekem egész egyszerűen elképzelhetetlen,hogy ennyire elhagyjam magam. MIndegy, hogy mi azt oka,egész egyszerűen nem szabad, mert a test ennyit nem bír még fiatalon sem :( A gimiben 49-50kg voltam és most 10 évvel később i csak kb4-5kg-val vagyok több.Semmi extrát nem csinálok, edzeni sem járok, mert nincs idő. De muszáj odafigyelni, ha az ember még sokáig élni akar :)
Kitartás és próbálj kissé jobban odafigyelni magadra! Hidd el, megéri! Ki ne szeretné, ha nem csak a szép arcára figyelnének fel, hanem a szép dekoltázsára, vonzó vádlijára, fenekére? :) Biztosan te is szeretnél, társat, majd családot, gyereket... Hajrá és mutasd meg,hogy meg tudod csinálni!
Zita

citromhab

Black Fairy - ugyan már, semmi gond. Igen, ha valaki különbözik az "átlagtól", akkor így is , úgy is betalálják a különböző negatív megjegyzések sajnos, de nem kell velük foglalkozni. :)

Névtelen - L'Oréal Preference hajfestéket használok, itt Intensiv Rot az árnyalatneve.

Bogee - legalább már tudjátok, hogy mi okozza, már ez is egy nagyon fontos lépés. :)

Petra R. - igen, pont ezt nem akarom én sem, mert csak rosszul érezném magam az érdemtelen dicsérettől.

Effi - na igen, itt a vörös feldobja a fekete egyhangúságát. :)

Csucsundra - az a bajom vele, hogy túlságosan műszálas, nem kényelmes, nem jó érzés, ahogy a bőrömhöz ér. A hajam még tavaly volt ombre, ezen a képen már simán vörössel lett átfestve az egész, de a végeit még világosabbra fogta be a leszívás miatt.

Zita - magamért akarok fogyni, az egészségemért, de sosem leszek vékony, sőt, még átlagos sem. Társat így is lehet találni. :)

bettynova

Zita: lol cuki ez az aggódásba bújtatott dicsekedés...

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...