Keress rá:

Páginas

DIY ékszertartó

Nagyon szeretem a bizsu kis bedugós fülbevalókat és egyre inkább zavart, hogy nem tudom őket szépen és áttekinthetően tárolni, erre szerettem volna megoldást találni. Már régebben láttam Giginél egy hasonló jellegű posztot, nagyon tetszett a végeredmény, és mivel én is szeretek ügyködni, bár túl nagy tehetségem nincs hozzá, mikor megláttam a Penny Marketben egy teatartó dobozt, tudtam, hogy eljött az ideje egy kis kreatívkodásnak. A teatartó ha jól emlékszem, 699 Ft-ba került, eredeti állapotában én balga nem fényképeztem le, de nagyjából így nézett ki, azt leszámítva, hogy a tetején a Tea kacskaringós felirat díszelgett:


A folytatásért kattints tovább:

Az eredeti elképzelésem az volt, hogy dekopázs technikával díszítem ki a dobozt, de amikor elmentem a gyomai hobbi boltba (igen, ilyen is van és nagyon jó kis bolt!), akkor elbeszélgettem az eladó hölggyel, aki több ötletet is ajánlott illetve mutatott. Én végül a legegyszerűbbet választottam, csak két színű akrilfestéket és dekopázsragasztót kellett vennem hozzá, de ezeket a későbbiekben bővíteni akarom, mert nagyon jól elszórakoztam azon a két estén keresztül, amíg kézműveskedtem. Először lássuk a képeket, aztán elmondom, hogyan is készült az én kis fülbevalótartóm.

Egy hajszál sajnos a dobozka tetején virít, habár nem volt meghívott vendég.
Igen, azért fotózok fehér papíron, mert úgy jobb a fény és ezen az asztalfelületen amúgy sem lehet érdemleges képet készíteni...



Először hungarocellből méretre vágtam kis darabokat, amiket beleillesztettem a fakkokba, már ezzel meggyűlt kicsit a problémám, mert nem is gondoltam volna, hogy ennyire morzsolódik a hungarocell, így nem is passzol szinte egyik sem pontosan, de túlélem. Aztán erre egy szép szalvétából (még jó, hogy kislánykoromban gyűjtöttem őket) méretre vágtam darabokat, ezeket sima stiftes ragasztóval felragasztottam. Mivel strapabíró felületet akartam, ezért mindenképpen le kellett festenem valamivel a szalvétát, ebben a fázisban még nem jártam meg a hobbiboltot, így abból gazdálkodtam, ami itthon volt, ez pedig nem más, mint egy tejfehér, antik hatású üvegfesték. Igen, nem ez lett volna a tökéletes választás, de jobb híján megtette. Viszont nagyon vigyázni kell, erősen megfájdult a fejem munka közben és utólag rémlik is, hogy anno mindig úgy használtam ezeket a festékeket, hogy közben nyitva volt az ablak, ahogy ezt az előírás is említi. De jelentem túléltem. :D Ami rettenetesen felbosszantott, az az ecsetek minősége, papír- írószerboltban vettem őket, direkt a jobb minőségűeket kérve és olyan eszeveszett módon hullatta a szőrét, hogy az egy rémálom. Ez itt-ott meg is látszik sajnos...

Félretettem száradni a félkész "művet", egy éjszaka elég is volt neki. Másnap a hobbibolt látogatása után újra nekikezdtem, egy szivacs segítségével (köszönet az ötletért az eladónak) vittem fel először a rózsaszín akrill festéket, ami elég gyorsan megszáradt, így szinte rögtön folytattam is a műveletet a lila festék felpacsmagolásával, többé-kevésbé sikerült is antikolt végeredményt elérni. A tea feliratra pedig a hungarocellekről már ismerős szalvétából vágtam ki két rózsát, ezt ragasztottam fel dekopázsragasztóval.

Nem tudom, miért van az, hogyha bármilyen témában (blog, berendezés, barkácsolás) indulok el, mindig a rózsaszín és valamilyen kombinációja lesz a megvalósítandó ötlet, lehet kicsit giccses lett a végeredmény, de nekem mindig jókedvem lesz ettől a színtől. A hibák, amiknek elkerülésére utólag biztos jobban figyelnék, az a hungarocell méretre vágása, azaz a lemorzsolódás kockázatának figyelembe vétele, szőrét nem hullajtó ecset választása (ej, de szépen megfogalmaztam :D) és ahogy azt Ti is láthatjátok, a doboz tetején kicsit átüt a festék alatt a dekopázsragasztó határvonala. De azt kell mondanom, nekem tetszik ez a dobozka és nagyon nagy kedvet kaptam további barkácsoláshoz, hobbiskodáshoz (ilyen szó van vajon?), már félúton van a megvalósulás felé két másik project is, természetesen ha érdekel Titeket, akkor mindenről beszámolok majd itt is.

És ha már DIY meg ékszertartó, akkor mutatok Nektek egy nyakláncot is, nem nagy valami, legalábbis nem sok munkám volt a kivitelezéssel, csak vettem egy kis selyemszalagot és felkötöttem az eredetileg zsebóra-tartó vagy foglalat vagy nem is tudom, milyen néven futó kis valamit rá és voálá, készen is van egy egyedi ékszer. A "medált" kb. 12-14 éve kaptam a keresztapámtól, azóta mindig csak ide tettem, oda tettem, mert bár nagyon tetszett, nem volt sejtelmem se róla, mihez is kezdhetnék vele. Nagyon fura, mert azt hittem, valami olcsó fémből van, és ez valószínűleg így is van, mégsem rozsdásodott vagy színeződött el ennyi idő alatt sem, a mintája pedig szerintem bámulatos. A nyitókája hiányzik, ezért kénytelen voltam összeragasztani, de nem elképzelhetetlen, hogy megjavíttatom és egyszer valakinek a fényképe fog belekerülni. ;)




Ti szerettek otthon ügyeskedni?

11 hozzászólás:

Zsófi

de szép lett a doboz:)

Makeupcakes

Nagyon szép lett, ötletes ez a bedugós megoldás is. Én a nagy, lógó fülbevalóimat tartom ilyen dobozban, de tényleg jó ötlet enne a kisebbeknek is egy ilyen tartó. Köszi a tippet!

Coco - Chanel

Nagyon ötletes mind2 :) *Chanel

Vick

Nagyon ügyi vagy! :)

adrus

nagyon ötletes tényleg, jó lett:) a nyaklánc is tetszik:))

Fanni

Ha ennyit fényezed keresztanyum, a végén még a fejébe száll:) Egyébként szép lett a doboz:)

Kittiie

Nagyon jó lett a kis doboz! Most egy jó ötletet adtál! ;)

Ayesha

Én ajándék célzattal szoktam dobozkákat készíteni. Akrilfestékkel és díszkövekkel szoktam kidekorálni:)

Poppy

A gyomai kreatív boltban tényleg olyan jó kis cuccok vannak :D Én Gyomára járok suliba, és amikor tehetem, mindig benézek :D Régebben mindig dekopázsoltam dobozokat, akril festékeztem én is :D

citromhab

Örülök, hogy Nektek is tetszik. :)

A Mikulás meg remélem akrilfestéket hoz majd. :D

V. N.

A doboz valami gyönyörű! :OOO
A belsejétől meg szóhoz sem jutok ;)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...