Keress rá:

Páginas

Könyv: Rácz Zsuzsa: Nesze Neked Terézanyu!


Sok idő kellett, mire végigértem ezen a könyvön. Na persze nem azért, mert rossz, sőt. Belekezdtem, első körben az 58. oldalig jutottam és mikor elolvastam ezeket a sorokat:

"De mint egy elátkozott kályhához, úgy tértem vissza újból és újból az apámhoz, kuncsorogva elismeréséért. Ám benne annyi melegség sem volt irántam, mint egy hamvadó cigarettavégben, Karády Katalinnal szólva."

elöntött a felismerés, hogy te jóisten, mintha én vetettem volna papírra. Biztos vagyok benne, hogy az emberek 95%-a olyan gyermekkori sebeket hordoz magában, amik hatással vannak az egész életükre. Ebből sajnos én sem maradhattam ki. Kellett majdnem egy hónap, mire összeszedtem a bátorságomat és újra nekiveselkedtem a könyvnek, ezt a szakaszt elég jól bírtam és eljutottam a 202.-ig oldalig:

"A gyerekkor különben sem azért van, hogy felhőtlen legyen. Arra való, hogy legyen mit feldolgozni ráérő felnőtt időnkben. Már ha megérjük."

Újabb szünet, ezúttal 3 hét kellett a regenerálódásra. Olyan volt az olvasási folyamat, mint valami terápia, csak itt senki nem paskolta meg a vállamat azzal, hogy jól haladunk, a nehezén már túl vagyunk, vagy nyomott zsebkendőt a kezembe. Nem tudom, bőgtem-e ennyit egy könyvön eddig. Pedig alapvetően nagyon szórakoztató az írónő stílusa, nekem legalábbis bejön, vicces, kicsit fanyar, kicsit (vagy inkább nagyon is) lelkizős, csajos (de nem túlságosan), tetszenek a gondolatai, a szócsavarjai, a hozzáállása. Viszont sosem szembesültem még ennyire azzal, hogy bizonyos problémák mennyire érinthetnek másokat is. Nem csak az apa-lánya viszonyban kaptam tükröt magam elé, hanem a kapcsolatokhoz való hozzáállásomban is. Félek, sőt olykor rettegek a kapcsolattól, a kötődéstől, az elkötelezettségtől. Úgy érzem, nem hazudok, ha azt mondom, szeretek szingli lenni, mert számtalan előnye van, viszont azt is be kell vallanom, hogy néha engem is megvisel a magány. Viszont még ezekben a gyenge percekben sem megyek bele kapcsolatba, pedig lehetőségem lett volna már rá. De kezd túl személyes lenni a bejegyzés, sajnálom, de egyszerűen nem tudok objektív lenni.

Az Állítsátok meg Terézanyut!-hoz eddig csak tv képernyőn volt szerencsém, de szeretném elolvasni azt is, nekem nagyon bejön Rácz Zsuzsa stílusa. A sztoriból nem szívesen árulok el semmit, ha egy kis könnyednek szánt, mégis itt-ott lélektani mélységű gondolatokkal tarkított olvasmányt kerestek, bátran ajánlom ezt a könyvet. Persze megvádolhatnak azzal, hogy nem vagyok pártatlan, ez a könyv nagy részben az én gondolataimról és érzéseimről is szól, így nem csoda, hogy ennyire a szívemhez nőtt. Én ennek a hatására kezdtem el kiírni magamból bizonyos emlékeket, feldolgozni érzéseket, becsukni és kinyitni kapukat és talán a remény aprócska magját is elültettem valahol odabent mélyen, hátha kinő egyszer. :)

10/10

6 hozzászólás:

Meli

Hát hiszed vagy nem, de én a mi ABC-nkben jutottam hozzá, van egy könyves állvány, ahol tipikusan ilyen 400 ftokért árulják őket. Igen, ő is ennyiért jött velem, majd elájultam, hogy egy ilyen szép, keménykötéses könyv ennyiért? ...és nem bántam meg, nekem is nagyon tetszett :)) Mondjuk 10-ből 3 poén kb. a generációs különbségek miatt nem jött át, én mégse akkoriban voltam gyerek, amikor ő, de összességében nagyon tetszett, főleg, hogy a jelek milyen jól szimbolizálják az életfelfogásukat :) : --^^^ˇˇˇ-, ~~~~~~~

citromhab

Én is ennyiért vettem, és nagyon megérte. És a jelrendszer nagyon aranyos. :)

Meli

Szinte költői kérdés, de vajon miért árazhatták le ezeket a drágaságokat ennyire? ;) Úgy értem ezek szerint mindenhol, mert véletlen nem lehet :) Nem panaszkodásképp :D, mert manapság már minden ilyen keménykötéses könyv 3000-től megy fölfele, ez is 3500 lenne, biztos nem vettem volna meg annyiért.
(Egyszer ilyen alapon találtam szintén 400-ért egy keménykötéses Agatha Christie könyvet nálunk, felkiáltottam örömömben, amikor megláttam, nem néztek bolondnak :D :D ...)

citromhab

A kérdés jó, a választ én sem tudom, örülök neki, mert sikerült már más könyveket is kifognom erről a 400 Ft-os állványról, de azért ha belegondolok, mennyire töredéke ez adott esetben az eredeti árnak, kicsit olyan érzésem van, mintha "meglopnám" a szerzőt. Persze ez hülyeség, de jó lenne, ha kicsit jobban támogatnék a könyveket és az olvasást, és nem lennének ilyen drágák.

Ágnes

A könyv fantasztikus, én is épp így olvastam. Talán pont attól jó, hogy kb. 10 oldalanként magadra ismersz és néha arcul is csap.
Az Ismeritek Terézanyut? is nagyon jó könyv.
Az Állítsátok meg Terézanyut rég olvastam, akkor olyan elmegy érzésem volt, de szerintem újra elő fogom venni.

A Keletiben szoktam csemegézni az 500 forintos könyvekből és békéscsabai vasútállomáson. Igazi kincseket lehet találni olcsón.

Ayesha

Az Állítsátok meg Terézanyut film változata csapnivaló. Elvont művészkedős filmet csináltak az alapvetően humoros könyvből. Olvasd el, sokkal-sokkal jobb!!!

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...