Keress rá:

Páginas

Film: The Runaways - A rocker csajok


A film a The Runaways együttes rövid életéről szól, de nem kap minden bandatag ugyanannyi figyelmet, Joan Jett (Kristen Stewart) és Cherie Currie (Dakota Fanning) áll a film középpontjában. Magáról a zenekarról talán annyit megemlítenék, hogy csak lányokból állt, rock and rollt játszottak, és nagyon fiatalon futottak be. Jelentős sikereket értek el, de ahogy az lenni szokott, nem bírták együtt túl sokáig és mindössze 4 év után fel is oszlottak. A híres Kim Fowley (Michael Shannon) menedzselte őket, ő látta meg a nagy lehetőséget az első női rockbandában. Ha őszinte akarok lenni, bevallom, hogy nagyon érdekelt, Kristen Stewart mit tud kihozni ebből a szerepből, ugyanis Bella karaktere eléggé illik hozzá, de ezenkívül csak két másik filmben láttam (Kalandpark, Kegyetlen faj), és egyikben sem győzött meg. Itt is nagyjából ugyanazokat az arckifejezéseket használja, mégis érezhetően törekedett Joan Jett hiteles megformálására, és nekem tetszett is ebben a szerepben. Szóval az én szememben abszolút túlteljesítette önmagát. Dakota Fanninget nem lehet egy lapon említeni Kristennel, sokkal tehetségesebb színésznő, és ebben a filmben új oldalát csillogtatta meg. Nyomon követhetjük a banda megalakulását, próbákat, turnékat, a növekvő siker miatti nyomást, a zenekaron belüli ellentéteket és azt is, hogy egy ilyen felpörgetett világban milyen könnyű az alkohol és a drogok kábulatába menekülni. A két főszereplő között szexuális kapcsolat is kialakul, és bár nem ez a sztori lényege, izgalmat hozott a történetbe. Nem is tudom, mit írhatnék még erről a filmről, akit érdekel a 70'es évekbeli rock and roll világa, illetve az, hogyan próbáltak boldogulni nőkként ebben a szférában, az mindenképpen nézze meg. Tanulságos lehet, hogy a zene vagy Cherie provokatív nőiessége kap-e nagyobb hangsúlyt, vagy mennyire könnyű rossz utat választani, ha gyerekfejjel ekkora szabadságot kapunk, minden erkölcsi és lelki támasz nélkül. A zenekar története is hitelesen visszajön, ha megnéztek egy-két eredeti koncertfelvételt, szembetűnhet hogy a koreográfia és a fellépő ruhák is megegyeznek. A színészi alakítások is jók, és főleg Dakota brillíroz. Muszáj még beillesztenem ide az egyik leghíresebb slágerüket, illetve Joan Jett későbbi sikerszámát is.
 Íme az eredeti The Runaways:
És a színészek:
Ha visszagondolok az 5 évvel ezelőtti önmagamra, biztos szerettem volna az ő korukban élni és a helyükben lenni.

10/7

A képek forrása a google volt.

4 hozzászólás:

Brigus

Nekem tetszett a film(bár jobban szeretem a vígjátékokat) és imádom a Cherry bomb-ot .. torna előtt mindig arra vadulok :D:D

Fanni

Nekem kifejezetten nem tetszett a film...ha nem ilyen felkapott főszereplők vannak, akkor senki nem hall róla.

citromhab

Fanni - én így is elég keveset hallottam erről a filmről, nem volt agyonreklámozva nálunk, vagy csak én nem figyeltem oda, ez meg könnyen megeshet. :)
HoneyBee - azt a vadulást megnézném. :D

Sophie

Ezt én is láttam, és nekem nagyon tetszett. Szerintem nagyon jól megcsinálták a többi ilyen típusú filmhez képest :)
UI: Nekem Kristen Steward szimpibb volt így, fiúsabb szerepben.

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...