Keress rá:

Páginas

Film: Gyűlölt másság

Nemrég láttam ezt a filmet és engem annyira szíven ütött, hogy biztos voltam benne, írok róla Nektek. A film igaz történeten alapul. Született egyszer egy kisfiú, Eddie, aki mindig is furán érezte magát a testében, inkább a szép ruhák és a smink vonzotta, mint a baseball. Eddie nőnek érezte magát. A családja (édesanyja és két testvére), hol jobban, hol kevésbé tudták ezt elfogadni és feldolgozni, de minden nehézség ellenére támogatták, így lett Eddieből Gwen, aki nőként jelent meg mindenhol. Nem tudtam eldönteni, milyen etnikumú a család, és ez nem is igazán fontos, viszont sokkal lényegesebb az, hogy vallásosak. A nagymama békül ki a legnehezebben a helyzettel, de igazán megindító volt, hogy még egy vallásos, idős néniben is van annyi szeretet, hogy addig keresett a Bibliájában bármi magyarázatot, amíg nem talált. Eddie / Gwen olyan, mint az angyalok, Isten nem fiúnak, vagy lánynak teremtette őket, mert ők így is különlegesek. Gwent nagyon sok bántás és gúnyolódás éri, iskolát is kell váltania emiatt, de mikor már teljesen nőként éli mindennapjait, barátai lesznek, szórakozni jár és szerelembe esik. Az egyetlen dolog, amivel nem értettem egyet, hogy miért nem mondja el Gwen a barátjának, hogy ő valójában férfi testbe született. Aztán ahogy gondolkoztam ezen a kérdésen, eszembe jutott, hogy én sem mondom el, hogy eredetileg fekete a hajam. Ilyen érzés lehet ez neki is, mikor kezd picit is lenőni a hajfesték, lehet látni az eredeti hajszínt, és a nem elrejthető férfi nemi jegyeket is észre lehet venni, feltéve ha meg akarjuk látni őket. De ha én úgy érzem, hogy bizony már vörös a hajam, akkor miért lennék köteles bevallani, vagy egyáltalán foglalkozni azzal, hogy Isten nem így teremtett? Elég nevetséges hasonlat, de remélem értitek a gondolatmenetemet. Gwen sem akart semmi rosszat a "titkolózással", egyszerűen csak annak mutatkozott, aminek érezte magát. Voltak, akik ezt mégsem tudták elfogadni. A lányt három fiú halálra verte. Szomorú történet, de sajnos igaz. A film egyszerre több síkon játszódik, a múlt eseményei is több szálon futnak, miközben a tárgyalásra is betekintést kapunk, ahol Gwen gyilkosait vonják felelősségre. A legnagyobb igazságot Gwen öccse mondja ki, és ez szerintem egy nagyon fontos jelenete a filmnek. Szerinte azért bántják annyian testvérét, mert ha valaki vele mutatkozik, az nem egyértelmű, viszont ha bántják, az az. Tulajdonképpen a homofóbokat sem értettem sosem, miért fáj az nekik, ha valaki a saját neme iránt érdeklődik, de minden idegentől és szokatlantól inkább tartanak az emberek, mint hogy megpróbálják megérteni és elfogadni azt. Mindenesetre ez a film sok kérdést fogalmazott meg bennem, és attól igazán jó egy film, ha utána gondolkozik rajta az ember. A téma és a sztori mellett a színészek játéka, az esemény vezetése is nagyon tetszett. Ezt az alkotást gimnáziumban kötelezővé tenném.

10/10

9 hozzászólás:

samelike

Ez nagyon jó filmnek ígérkezik, szerintem még a mai nap folyamán meg is nézem!!! Köszönöm az ajánlót, imádom azokat a filmeket amiken lehet és kell is agyalni!

Mesy

én már meg is kerestem,hol tudom megnézni online! :)
Érdekel ez a téma nagyon!
Köszönet Neked érte! :)

~Castia~

A leírás alapján a sztori eléggé hasonlít A fiúk nem sírnak történetére, csak ott a lány érzi magát férfinak, és megpróbál úgy élni. A vége is hasonló, és az is igaz történet. Látom, szerepel benne Mercedes Ruehl, akit imádok.

citromhab

Mesy és samelike - örülök, hogy sikerült olyanról írnom, ami felkeltette az érdeklődéseteket. :)
Castia - igen, hasonlít valamelyest a történet, ez abban más, hogy itt a családja Gwen mellett áll, és így (legalábbis számomra) még megindítóbb. De tény, hogy a Fiúk nem sírnak is elgondolkodtató és örök kedvenc.

Mesy

Köszi csajok! Meg van a következő film,amit megnézek! :)
Nagyon érdekes volt a Gyűlölt Másság, már a barátnőmet is ráuszítottam, aki mindjárt ki is posztolta Facebookon... :)
Ha kikapcsolódásra vágytok,ajánlok 2 vígjátékot:
Kellékfeleség,
Elhajlási Engedély
Mind2 nagyon vicces,de az utóbbi még elgondolkodtató is...engedjük szabadon a férjünket/párunkat esetleg magunkat is egy hétre a kapcsolatból...hátha jót tesz a kapcsolatnak...:) vicces események sora :)
Valamint,aki még nem látta,feltétlen nézze meg a Szex és New York mozi 1. és 2. részét is! Igazi csajos kultuszfilm! :) És Mr. Big...hmmm ...:)

Sophie
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Tücsy

helló.valaki nem tud nekem linket dobni,hogy hol lehet megnézni?nem találom sehol ://
köszi

Névtelen

Itt meg tudod nezni: http://www.youtube.com/watch?v=MDj2k-YNvkg&feature=related

Névtelen

Tucsi, ez jobb minosegu link, mint az elozo:

http://www.youtube.com/watch?v=FGa9wHYwXWo&feature=related

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...