Keress rá:

Páginas

Elhasználva - 7.

Nagyon rákaptam arra, hogy a meglévő szépségápolási termékeimet használjam, nem kezdtem igazából semmiféle konkrét projektbe ezzel kapcsolatban, csak egyszerűen nem akarom fölöslegesen költeni a pénzemet, mikor tele van a sminkes fiókom és kencéből is van mit használnom.


A folytatásért kattintsatok tovább:

Első körben itt vannak a hajápolási termékek:



The Body Shop Rainforest Radiance sampon és balzsam: Szó volt már róluk többször is, bár tesztet még nem írtam. Szeretem őket, az illatuk nagyon kellemes, felfrissül a fejbőröm a használatuk után, a balzsam nem tesz csodát, ezért mindig használok a hajvégekre pluszban valamilyen kondicionálót, de egy ideig úgy érzem, nem szeretném lecserélni őket.

Brelil hajfényspray: Anno még a fodrászomtól vettem, szerettem, de nem tudott semmi különlegeset.

Balea Trend It Up hővédő: Róla is beszéltem már valamelyik posztban, nem igazán szerettem, talán a kiszerelésére tudom ezt fogni, mert amúgy más negatívumot nem tudok felhozni ellene.

L'Oréal kondicionáló: A Préférence hajfestékekhez jár, nagyon szeretem, a hajvégekre szoktam feltenni a TBS balzsam mellett, az illata isteni és egy ideig meg is marad a hajban, emellett pedig érezhetően puhábbá teszi a hajvégeket.


Balea borotvahab: Szerintem örök elkötelezettje maradok ezeknek a borotvahaboknak, csak ajánlani tudom őket.

The Body Shop mangós testvaj: Nagyon szerettem, említettem már, hogy az illatok milyen nagy hatással vannak rám, nos ebben az esetben is biztos, hogy közrejátszik abban, hogy újra fogom vásárolni télre. Nyáron viszont nem igényelt a bőröm ilyen extra ápolást.


Balea lábdezodor: Olcsó és hatékony, ezt is újravettem már és még fogom is.

Nivea Energy Fresh golyós dezodor: Az illata nagyon a szívembe lopta magát, a hatékonysága is remek, sajnálom, hogy itt nem lehet kapni ezt a változatot.

The Body Shop DeoDry Chilled & Breezy alumíniummentes golyós dezodor: Nagyon szerettem volna, ha működik, de nem vált be, gyakran újra kellett kennem, mert az izzadságszagot nem gátolta meg, bár frissítés után eltüntette, de nekem túl macerás folyton odafigyelni arra, hogy mikor kell újra dezodorálnom.


Fleur de Santé Foot Therapy lábkrém: Tényleg hidratálta a sarkaimat, az enyhén mentolos illatát is szerettem, és azt is, hogy emiatt frissített is. Viszont kissé sokallom az árát.

Avon Foot Works lábkrém: Még mindig van két Avonos lábápolóm, nagyon a végére akarok már érni, mert tényleg évek óta nálam vannak. Ez nem volt olyan hatékony, mint a Fleur de Santé, de rossznak se mondanám.

Crystal Nails Defender: Körülbelül 2 éve van meg ez a fedőlakk, a végére besűrűsödött és nyúlóssá vált az állaga. Az Essence BTGN fedőlakknál jobban teljesített, de újra azért nem venném.

Essence körömreszelő: Nem tudom, ebben a formában lehet-e még kapni, szerettem használni, mert kézre esett.


Olay szemfesték lemosó: Szerettem, lehet újra is vásárolom.

Nivea Aqua Effect arclamosó hab száraz és érzékeny bőrre: Tesztet is írtam már róla, amit a nevére kattintva olvashattok el, szerettem.

Paula's Choice arckrém: Annak ellenére, hogy éjszakai krém, nappalra használtam, bár ez amúgy is csak a használata felénél derült ki számomra. :D Nyárra mindenképp sok volt, viszont őszre / télre az eddigi legjobb arckrémem. Nem tudom, hogy kísérletezzek-e mással, vagy visszatérjek hozzá, vagy a márka más krémeihez.

Olay Total Effects nappali arckrém: Régebben már írtam róla tesztet, és akkor ősszel használtam, így az arcbőrömnek nem nyújtott elég hidratálást, most nyáron viszont nagyon szerettem.


Playboy parfüm: Ez talán a Play it Sexy volt, szerettem az illatát, holott nem túl kifinomult és nem is túl tartós, és azt se mondhatnám, hogy illett hozzám.

Nina Ricci Nina parfüm: Douglas beauty boxban került hozzám, nagyon szeretem az illatát, sokáig meg is akartam venni nagy méretben, végül más mellett döntöttem, de még valószínű sor kerül az ő beszerzésére is.

Skinfood Aloe BB krém: Hullámvölgyes kapcsolatunk volt, ami a szeretem fázisban ért véget, de újra nem fogom vásárolni, mert egy sokkal jobb BB-t használok azóta.

Artdeco szemhéjalapozó: Az első szemhéjalapom, sokáig szerettem, bár a kiszerelése nem praktikus, és az illata sokakat zavar (illatmentes változata is van), még mindig van az alján, de már nem lehet eldolgozni. Újra nem veszem, mert találtam jobbat.

Aden szemöldökceruza: Nem volt rossz darab, leginkább a Catrice szemöldökceruzájához tudnám hasonlítani, az viszont szerintem sokaknak jelenthet problémát, hogy a színválaszték nagyon gyér.

Lancome Hypnose Star szempillaspirál: Annyira megszerettem ez alapján a minta alapján a spirált, hogy meg is vettem teljes méretben. Sose gondoltam volna, hogy ennyit adok ki szempillaspirálért, de továbbra is imádom.

Milyen gyakran fordul elő veletek, hogy túl sok szépségápolási kencét halmoztok fel?

10 hozzászólás:

Névtelen

Jó kis videó volt,pár termékkel kapcsolatban a tapasztalatom nekem is ugyanaz volt mint neked. Megkérdezhetem,laktál Pécsen?

citromhab

Nem laktam ott, arrafelé is van egy hasonmásom? :)

Névtelen

Milyen szemhéjalapozót találtál ami jobb mint az art deco? Szeretnék egy jót beszerezni,azért érdekelne. :)

Névtelen

Egy hasonló arcú csajszit láttam itt Pécsett. Állítólag mindenkinek van egy hasonmása. :)

Smejka

Nem semmi lista. Grat. :D

Bobby

Olyan jó lenne személyesen is ismerni téged. Puszi

Névtelen

Van egy termékcsalád, amit nagyon kedvelek, a neve: Attermed Panthenol. Nagyon meg vagyok elégedve a termékeivel, samponját használom festett hajra, testápolót, ajakbalzsamot stb. És van egy kifejezetten korpás-zsíros hajra való samponja is:
"Altermed Panthenol Forte korpásodás elleni sampon zsíros hajra" névra hallgató:D Szerintem esetleg próbáld ki, ha a többi terméke is ilyen jó, hátha a te problémádon is segít:)
Egyébként nagyon kedvelem a blogodat, nagyon szimpatikus vagy, csak így tovább!:)
Lívia

Névtelen

Nekem is megvolt a Playboy parfüm, szerintem nagyon jó illata van. Mostani kedvencem a Mexx Black, szerintem isteni. Amúgy pár poszt óta vagyok rendszeres követőd, és nagyon kedvelem az írásaidat. Szimpatikus személyiség vagy!

citromhab

Névtelen - A Too Faced Shadow Insurance a kedvenc szemhéjalapozóm, csak sajnos nehéz beszerezni.

Bobby - még annak is eljöhet az ideje. :)

Lívia - köszönöm a javaslatot. :)

Névtelen

Köszönöm,h válaszoltál,utánanézek :)
Orsi

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...