Keress rá:

Páginas

Életem apró pillanatai # 9.

A blogra nincs sok időm, de fényképeket folyamatosan készítek, már pusztán élvezetből is, nem vagyok oda a karácsonyért különösebben, de Köln gyönyörűen fel van díszítve, karácsonyi vásárból forralt borral a kezünkben tudunk átsétálni a következő karácsonyi vásárig, bár a rengeteg ember engem néha frusztrál még mindig, de egyre jobban kezelem a helyzetet. :)

A folytatásért kattintsatok tovább:




A képeken három karácsonyi faluról is láthattok kockákat, a Dóm melletti a legnagyobb és legszebb, illetve egy-egy villamosmegállóval lejjebb és feljebb is van egy vásár (akinek esetleg mond így valamit, akkor Neumarkt és Heumarkt). Az anyukám meglátogatott, vele egy egész napot eltöltöttünk sétálva, és bár forralt boroztunk, sikerült mindkettőnknek megfáznunk. Egyik este pedig kilépve a komfortzónámból pár ismeretlen német lánnyal vágtam neki a vásárok forgatagának (facebookon szerveződött a program), és azt kell mondanom, jól éreztem magam, minél több forralt bort ittam, annál jobban értettem a németet is, az itteni Glühwein erősségben pedig kenterbe veri azt, amit eddig otthon ittam. Nem hiába, azt már megállapítottam, hogy nagy alkohol-barátok a németek. :D

És a szokásos:


A játékok és a bubifújó az enyém, a "könnyed" esti olvasmányok mellett lehet meglepő, de még mindig szeretek mesét nézni, mert ez igenis nem korfüggő! A plakát nagyon megtetszett, viszont keserűen állapítottam meg, hogy itt nincs Marie Claire, a szívemnek legkedvesebb olvasnivaló és csak remélni merem, hogy az öcsém nem felejtette el megvenni nekem az otthoni lapszámokat. Próbálkoztam mást keresni, a Petra borzalmas, és nekem a Vogue is nagy csalódás volt, persze szép képek vannak benne, de az elején harmincvalahány oldal csak reklám... A zöldséglé nagy kedvencem, az utolsó két képkocka pedig az anyukámmal közösen töltött napon készült.


Magvak minden mennyiségben jöhetnek, de csak ha nincsenek sózva és pörkölve, az Oreós Milkának is elcsábulok sajnos néha, és ismét nagy tea-szerelemben élek. A határidőnaplót anyukámtól kaptam, lehet elcsépelt az idézet rajta, de nekem tetszik (Tanulj a múltból, álmodj a jövőről, de élj itt és most.) Imádom a telet és a hideget, napközben, mikor a gyerekekkel vagyok nem sminkelek, de ha este vagy hétvégén megyek valahová, akkor mindig, a fenti is egy napi sminkes bejegyzéshez készített kép, de mivel több nem sikerült jól, így a poszt elmarad. A bögrét a forralt borhoz adják, az elsőnél megveszed, aztán viheted magaddal tovább a többi vásárba is.

22-én utazom haza, már alig várom, nagyon hiányzik az öcsém, a legjobb barátnőm és persze a macskám, de már most azon jár az agyam, hogy ha visszajövök, akkor remélem még elkapom a nagy leárazásokat. :D Többen is kértetek tőlem itt és levélben is beszámoló posztot az au-pairkedésről, a tapasztalataimról és pár sort arról, hogy érzem magam itt, érdekelne Titeket tényleg egy ilyen bejegyzés? Készülődtök a karácsonyra? Ti hogy ünnepeltek?

10 hozzászólás:

Névtelen

Szia! Szuper képek lettek! Teljesen átjön a karácsonyi hangulat:)
A Milka és tea imádat nálam is jelen van, pláne karácsony környékén.
Engem is érdekelne az au-paires beszámoló, úgyhogy szeretettel várom!Puszi

Bar- BeautySaleBlog

.14 evig eltem Nemetorszagban, most hogy nezem a kepeid kicsit oda is honvagyam lett.:) erezd jol magad otthon es szep unnepeket!

Bobby

Nagyon is érdekel minket minden, ami veled kapcsolatos <3

Anna

Jók a képek! Nekem a német magazinok közül a Maxi és az Amica jöttek be nagyon, de az Elle is jó szerintem, esetleg nézd meg őket! Marie Claire volt régen, nagyon jó volt, de megszüntették :(

Biu

A képekről ami először lejött, hogy tök hosszú már a hajad :O. Meg, hogy hasonlítasz anyukádra, akinek szintén nagyon kedves arca van :). A karácsonyi vásárok is nagyon hangulatosak, én eddig csak a Bécsiben, és a Pestin voltam, de utóbbi időben nagyon karácsonyi lázban égek, a bögre is nagyon tetszik <3. És engem is érdekelne az aupaires bejegyzés, mert eddig nagyon kevesen csináltak értékelhető formában ilyet, de tudom, hogy te valóban részletesen visszaadnád a tapasztalataid :).

rusalka

Írj az au-pairkedésről, húgom most határozta el magát, szintén németországba fog menni, csak még leérettségizik előbb:P Neked meg annyit akartam üzenni, hogy használd ki nagyon a helyzetedet és tanulj meg bitangjól németül, győzd le a bizonytalanságodat! Menj el többször a német lányokkal és próbálkozz, senki nem fog kinevetni!! ugye te is láttál már külföldit magyarul próbálkozni és aranyosnak találtad, nem szánalmasnak...?:) szóval nagy lehetőséget kaptál, élj vele!:) és persze érezd szuperjól magad<3

Sunny

Huuu...én is nemrég voltam Kölnben, és kicsit le is sokkolt, hogy mennyi karácsonyi vásár van viszonylag kis helyen, mi azt is megnéztük ami a Rudolfplatzon van, bár az kisebb, de sztem is a dóm melletti a legjobb :)
Most kicsit meg is irigyeltelek, hogy ott lehetsz, Köln szuper hely! :)
Szerintem is nagyon büszke lehetsz magadra, hogy helytállsz kint, csak így tovább! :)

Makeupcakes

Próbáld ki a Myself-et, mint újságot, nekem nagyon bejön, egyensúlyban van benne az értelmes cikek vs. divatoldalak aránya. Ezt az egy lapot vagyok hajlandó megvenni. :)

Névtelen

nagyon aranyosak vagytok anyukáddal, nagyon fiatalos és szép

Effi

Röviden annyit tudnék írni, hogy IGEN, érdekel! :)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...