A szerzőről:
Augusten Burroughs, születési nevén Christopher Robison a pennsylvaniai Pittsburgh-ben született 1965. október 23-án. Anyja költő volt, apja pedig a Massachusetts Amherst Egyetem filozófia tanszékén dolgozott. A szülei elváltak 12 éves korában, ezután anyja pszichiátere lett a gyámja, az ő házában is lakott annak családjával meglehetősen kifogásolható körülmények között, 13 éves korától már iskolába sem járt. Miután elhagyta a "szülői házat", egy manhattani reklámügynökségnél kezdett dolgozni. 31 éves korában elvonókúrán volt alkoholizmusa miatt. 2008-ban jelent meg a Farkas az asztalnál című regénye, ami hamar nemzetközi bestsellerré vált.
A kezdetek:
"Az etetőszékemben ültem, egy sós kekszet tartottam a szemem elé, és az apró lyukakon keresztül kukucskáltam. Lenyűgözőnek tartottam, hogy milyen sokat látok egy ilyen parányi lyukon átnézve. Minden, ami a konyha másik végében volt, közelebbinek tűnt ezen a kis ablakon keresztül. A keksz hatalmas volt, nagyobb a kezemnél. És ezen a gombostűfejnyi lyukon át láttam az egész világot. Ajkaimhoz emeltem a kekszet, elmajszoltam a csücskeit, a maradékot pedig száraz, sós porrá törtem. Tapsikoltam örömömben."
A történet:
Említettem már, hogy önéletrajzi ihletésű regényről van szó, így a szerző egészen kicsi gyermekkori emlékképeivel kezdve követhetjük nyomon felnőttkori visszaemlékezéseiig a történetét a családjáról, az apjáról. Olyan ez, mintha felülnénk egy érzelmi hullámvasútra, a kisgyermek Augusten igyekszik kicsikarni apja szeretetét, majd amikor folyton csak ölelését lefejtő kezekkel és merev elutasítással találkozik, a szeretet utáni vágyakozás helyét átveszi a félelem, a harag, a gyűlölet. Anyjával többször is elmenekülnek otthonról, bár az apa fizikailag nem terrorizálja gyerekeit, az anyát szexuális együttlétre kényszeríteni is épp elég nagy bűn. Még sincs elég erő és önállóság ahhoz a nőben, hogy távol is maradjon a férjétől, házassága gyötrelmébe viszont szinte beleőrül, az elmegyógyintézetet is megjárja, közben Augustent apja csendes játékainak kitéve, már ha játéknak lehet nevezni azt, hogy az éjszaka közepén, a sötét szobában mozdulatlanul bámulja alvó fiát. Augusten 12 éves volt, amikor az anyja mégis erőt vett magán és végleg elhagyta a férjét, viszont már annyira megviselte élete kudarca, hogy nem volt képes megállni a lábán, ezért a pszichiátere lett a saját fia gyámja, akinek otthonában fura szerzetek, volt páciensek is gyakori vendégek voltak. A felnőtt Augusten életéről nem sokat tudunk már meg, az utolsó pár oldalon apja haláláról ír, de ez sem jelent igazi feloldozást a számára. Hogyan is jelenthetne, mikor apja énjének valódi oldalát, azt az embert, aki a családjával ilyen ridegen viselkedett, csak ő ismerte igazán, azt a szeretetet, amit minden gyereknek meg kellene kapnia a szüleitől, ő csak a tévében látta? Erre a fajta fájdalomra és hiányérzetre nincs gyógymód.
Kedvenc idézet:
"Természetesen tudom, hogy az apák szeretik a fiukat. Láttam a moziban. Láttam a tévében."
"Amikor anyám végre hazatért, olyan enervált és annyira riasztóan sovány volt, hogy azonnal elkezdtem aggódni, mi van, ha a legfontosabb tulajdonságai ott maradtak a kórteremben. Láttam is lelki szemeimmel, ahogy egy nővér meglátja a sötét, zilált kupacot a padlón, felsöpri, és kidobja a szemétbe anélkül, hogy észrevenné, az volt az anyám lelke."
Vélemény:
Tudtam, hogy nagyjából milyen hatással lesz rám ez a könyv az első 20 oldal után és igazam lett. Nem sok rosszabb dolgot tudok elképzelni annál, mint hogy egy gyereknek szülői szeretetlenségben kell felnőnie. Ugyanakkor nem csak Augusten iránt éreztem sajnálatot, hanem a dühöm mellett sajnáltam a szüleit is, az anyját, aki mániás depresszióban szenvedett és túl gyenge volt ahhoz, hogy védje az érzelmi sérülésektől a fiát és nem tudta idejében elhagyni a férjét (hozzá se kellett volna mennie) és az apját is, aki szintén sérült ember volt a saját gyerekkori traumáinak köszönhetően, amelyekbe kapunk egy kis betekintést. Voltak olyan jelenetek, amelyek olvasása közben szabályosan feszítette a mellkasomat a szomorúság. Viszont nagyon hiányoltam még pár(száz) oldalt a műből, amin olvashattam volna a doktornál eltöltött éveiről, a felnőtt életéről, homoszexualitásáról, alkoholizmusáról bővebben is. A könyv hangulata és feszültsége kárpótolt, ahogy az a zseniális nyelvezet is, amit használt az író, élmény volt követni a gyermeki szóhasználat felnőttbe váltását.
Értékelés:
10 / 9 Számomra befejezetlen így a történet, nincs meg bennem a kiteljesedés érzése, ezért vontam le egy pontot, viszont bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki lelkileg elég erős és érett ahhoz, hogy szembesüljön egy rossz apa-fiú kapcsolattal és esetleg felülbírálja a saját gyerekkorát és szüleivel való viszonyát.
Ha érdekel Titeket, akkor a Kés, villa, olló című film Augusten gyámjával töltött éveit mutatja be, a filmet még régebben láttam, és a könyv olvasása közben jutott eszembe, hogy van kapcsolat a kettő között.
Olvastátok már ezt a könyvet?
Kedvenc idézet:
2 hozzászólás:
Imádom a könyvajánlóidat, ez már a harmadik, ami felkeltette az érdeklődésemet! :)
ez nekem is felkeltette, de még mennyire, muszáááj lesz elolvasnom.
Megjegyzés küldése